Scream VI

Lehet furcsa ilyet írni, de hova lett ebből a fun? Bár végtére is beváltja, amit az elején levő meta kommentárt megelőző meta kommentárban mond Samara Weaving: a slasherek a koruk kulturális pillanatának lenyomatai. A Scream VI például a jelenlegi hibát keresők miatti túlmagyarázós korszakba tökéletesen illik, hiszen az expozíciós pillanatai teljes megfojtják a lendületét. Már azt a kicsit ami van.

A történet szerint az V. részt túlélők most New Yorkban élnek, de ezt sosem érezni, bár részemről lehet csak azért van így, mert tudtam, hogy Vancouverben vették fel az egészet. Sosem tűnik nagyvárosinak a Scream VI, mármint bevetik a “tömeg közepén is egyedül vagy” húzást, de úgy maguk a helyszínek sosem nagyok. Furcsa érzés.

Szóval a 4 korábbiakat túlélő most a nagyvárosban ropja, új életet akar kezdeni hátrahagyva Woodsboro-t, de meglepő módon elkezdi őket ismét üldözni egy Ghostface. Sajnos senkinek a sorsa sem érdekes, így a rejtély aspektus egy nulla volt. Emellett teljesen komoly arccal próbál szólni a trauma feldolgozásról is a film, és itt is bejön, hogy mai kor, hiszen a “beteg” Sam jobban elemzi magát, mint a pszichiáter, akihez ment, hiszen “mindent tudunk”. Lehet itt is arról van szó, hogy manapság milyen traumában élünk, szedjük össze magunkat? De ez kicsit belelátás, még ha a két testvér között újra elő is kerül még a történet közben. Meg van itt valami a fake newsról is mellette, de ebben sem merül el igazán a film.

Érdekes amúgy, hogy igen, a Sikoly első, és főleg a második részében is sok beszélgetés van, szóval az elején tett lendületes kijelentésem arra is illene, de ott valahogy organikusabb az egész, míg itt teljesen túlzásba vitték, élet és lélektelen volt a sok beszélgetés. Lehet ez a céljuk, hiszen “ez már franchise, bárki meghalhat” cinikussággal állnak a producerek a franchiseokhoz, konkrétan Neve Campbell nélkül is simán hozták a folytatást, de ettől még nézőként magának a filmnek működni kéne.

Nem vérengzés kell végig, nem csak “akció”, és lehet kamerába mondani a metát “a horrorokban ez történik, a későbbi részekben amaz, manapság emez”, korábban is tette a Scream, de mindezek mellett meg kéne maradni szórakoztatónak, egy borzongató slasher horrornak is. Ehelyett sorban jönnek az érdektelen, de többnek látszani akaró fordulatok, amikben bizonygatják az írók, hogy mennyire csavarosan okosak, mert amit hittünk az nincs úgy, de aztán mégis úgy van, és ez mennyire ötletes (pedig már az első részben elhangzott). Már azon kívül, hogy úristen mennyi szúrást kibír mindenki.

Amikor vége lett, akkor újra az ugrott be, hogy talán mostanra már megfáradt ez a kikacsintós meta filmezés. Az lenne az új meta, hogy a Scream VI csak sima slasher, mindenféle kommentár nélkül, a trailerben látott létrás jelenetet körülvevő történésekhez hasonló végig, aztán majd az internet beleláthat magának mindent, de sajnos nincs így.

human
írta
2023. 04. 26. 15:51
megjelenés
17
hozzászolás


17 hozzászólás a “Scream VI” bejegyzéshez

  1. Tortenet nem nagy szam, de ami az akciot(?) illeti, ott mukodott a film.

    A foszereplo csajjal vannak gondjaim. Erdekes, lehetsz szep, de ahhoz, hogy nagyvaszonra kerulj kell valami plusz. Ez a csaj inkabb valami reality TV sztar lehetne.

    Ami erdekes szamomra, hogy a sorozat alatt szamtalan gyilkos volt, aki tobbnyire fan, a film a filmben vagy elozo gyilkos osztonoz, mig a valos eletben nincs ilyen. Van aki hosszu ido alatt megol sok embert, olyan is aki rovid amokfutas alatt megol akar megtobbet, de hogy valaki vadasszon egy bizonyos csoport embert, radasul be is oltozzon hozza, talan sose fordult meg elo. Persze ez nem panaszkodas :)

  2. Az lenne a meta, ha a sokadik része egy direkt túltolt megatrash rakásszar lenne.

  3. Érdekes, nekem továbbra is nagyon tetszik az új irány, az új szereplők kezdenek saját karaktert kapni (nyilván lehetetlen az eredetiekhez felérni, ezt szerencsére nem is próbálják, cserébe ez a belebegtetett traumák által okozott megborulás Sam esetében érdekes irány lehet a következőkben).
    Az, hogy mai korhoz igazítva több vérengzés és kevesebb fun van benne lehet sokaknak sajnálatos, de számomra organikusan illeszkedik a széria fejlődési ívébe – cserébe a végső leleplezés annyira over the top marhaság, amit viszont a korábbi filmek megoldásai is boldogan irigyelhetnek. Ráadásul az ezt követő végső harcok nem spóroltak durvulással, elég slasher lett, előtte pedig kaptunk egy nagyon hatásos metrón szorongó jelenetet. Szóval összességében engem megvettek a folytatásokra (lehet én vagyok az agyatlan célközönség, akinek ezek most készülnek, de boldogan vállalom, sokkal jobban szórakozom rajtuk, mint a legtöbb plázahorroron).
    Illetve ha ezt a részenként 20 késszúrást túlélünk gaget továbbra is konzekvensen viszik tovább, én boldog lennék.

  4. Pár hete néztem meg az előző részt, de már alig emlékszem ki élte túl, ki nem. A nevekre meg pláne nem. Nem hagyott bennem mély nyomot, majd egyszer talán ezt is elindítom ha kijön Max-on.

  5. Én rohantam rá a moziba, de soha többet. 40 éves vagyok, mondhatni ezen a franchison is nőttem fel. Lehet ezért vagy csak azért mert tényleg rossz, de én ezt részt már nagyon nagyon untam. Nem is értem mire fel a nagy hype megint ami volt. Szerintem a régi nézőknek ez kiffulladt és már rém unalmas az egész. Mondom ezt úgy, hogy az 5. rész nekem még egész jó volt.

    SPOILER.

    Voltak benne iszonyat nagy logika bakik, főleg az, hogy minek akarták a két a csajt folyamat megölni meg akár shotgunnal is lelőni, ha az volt a cél, hogy elmenjenek pl a színházba. Tudom, hogy a sikolyokban eddig is voltak logikátlanságok, főleg az újakban de szerintem ez akkora, hogy kicsinálja az egész sztorit

  6. Számomra az előző rész valóban jobb volt, de ez is elment egynek, valamikor majd újra nézős lesz.

  7. @Aratnok
    Jaaah, én is így vagyok vele. Bár az 5-dik részre haragszom egy bizonyos halál miatt, viszont itt max tényleg azon kell túltennem magam, hogy a késnek semmi hatása :D :D
    Nekem az új karakterek bejönnek, némelyik fordulat is bejött, a visszakanyarodás a sztoriban és jelenetekben a második részhez is bejött, kaptunk egy új Dewey-t is, mondjuk az a jelenet ahogy elkapták a srácot az baromi hatásos volt.
    Ugyanakkor humannal is egyet értek bizonyos szinten, egy adott ponton nálam a két főszereplő közötti beszélgetések kicsit megtörték a lendületet két hentelés között.
    Nemtom, hogy jön e 7-dik rész, de ha igen, akkor én ott leszek megint nézőnek.

  8. spoiler:

    Tele van ökörségekkel a film. A gyilkos srác miért segített a metróban, a testvére által megszúrt csajnak?

  9. Az előző jobban tetszett, itt már tényleg a meta-ló másik oldalára estek, az utolsó negyedére pedig teljesen szétesett a történet. (Legalábbis a monológ, meg a reveal nekem egyáltalán nem működött, nagyon erőltetett volt)
    Azt viszont meg kell adni neki, hogy az elején jól indult és jó akciók vannak benne.

    Az itthoni mozis plecsni pedig teljesen indokolatlan, semmivel sem éreztem durvábbnak egy random slashernél.

  10. volt benne egy leszbikus pár, húúúhúúú de mumusok a konzervatívoknak, 18+ neki!

  11. @human
    Amúgy van infó, hogy tényleg emiatt kapta az X-et? Mármint, cmon, ne már. :/

  12. Csigusz: közrejátszhatott, de asszem a brutalitásra kapta

    SPOILER

    ami vicces, mert kb 1 halt meg a jók oldaláról…

  13. Én kétszer is megnéztem moziban (mondjuk nálam nem ritkaság hogy egy filmet többször is megnézek moziban, ebben ráadásul Samara Weaving is szerepelt akit nagyon kedvelek, ráadásul itt az eredeti ausztrál akcentusát használhatta amit külön öröm volt hallani 😊).

    Alapvetően elvoltam a filmmel, ami viszont zavart már hogy kvázi halhatatlant csináltak néhány szereplőből. A korábbi Sikoly filmekben is voltak túlzások de itt azért már kicsit elszálltak ezzel.
    A másik hogy abból hogy New York a helyszín szinte semmit nem lehetett érezni (egyébként Vancouver-ben forgatták a filmet)

    Én úgy érzem hogyan igencsak arrafelé halad a sztori hogy Loomis lányából Ghostface-t csináljanak de majd kiderül.

    Én ugyan nem Mo.-n néztem de az X-es besorolás érthetetlen. Pláne brutalitás miatt…az Evil Dead Rise-hoz képest ez kb. gyerekmatiné volt.

  14. Nem áll jól egy Scream filmnek ez a fajta brutalitás. Az hogy egy szétzúzott arcot mutatnak nem ad semmi pluszt. Ha ezt fél1-ig kellett volna néznem aztán hazautaznom biztos morcos lettem volna. Megkockáztatom hogy a leggyengébb rész ez lett. A legjobb jelenet: Cox mikor lenyomja a telefont és…

  15. Scream fannak mondanám magam, a legelsőt is moziban láttam, azóta megmagyarázhatatlan okból kedvelem a késsel hadonászó szellemmaszkos hülyegyerekeket – a vásznon természetesen. Már az első másodpercben a logó megjelenésekor attól féltem, hogy “nee, ne mondjam már, hogy nem volt kár a kimaradt moziért” – sajna mondtam…, egyáltalán nem bánom, hogy kimaradt (csak mert nem volt kedvem hajnali 1-2-kor hazaesni..)

    Néhány SPOILERes gondolatfoszlány

    – Nem értem ezt a 6. részt körülölelő hype-ot
    – Neve nekem picit hiányzott, valahogy mindig is őt tartottam a franchise lelkének, mégha nem is az a húdeelalélunk akkora színészóriás
    – Miért van az, hogy ha akad egy leszboszi pár, mindig a szimpatikusabb felet nyírják ki és marad helyette az irritáló-önmagát-túltoló-harsány-kockának-tűnő-de-inkább-csak- debil-és-ciki mint menő csaj
    – Elismerem, jól nézett ki a bolti lövöldözés, ellent is mondok magamnak azzal, hogy jól nézett ki ghostface kezében a soci, de a fa@#nak adnak a kezébe stukkert, ha mióta világ a világ késsel kaszabol fel mindent és mindenkit is?
    – nem tudom, mennyire lehet a főszereplő csajra építeni akár 4-5 részt, mert tényleg inkább tvsoris dolgokba való, nem nagyvászonra
    – a metrós jelenet volt a legjobb, ezt leszámítva tényleg nem lehetett érezni a nagyváros zsivaját
    – Annyira túl akarták csavarni és annyira lazák akartak lenni, hogy visszafelé sült el..
    – Ha nem lenne benne Ortega, nem is biztos, hogy megnéztem volna, egyelőre (továbbra is?) kb ő az egyetlen jó oldala ennek az új generációs brigádnak.
    – A fentebb említett negatívumok ellenére is, ha lesz folytatás, érdekel, mert tetszik ez a megborulós irány, amerre a főszereplő csajt viszik:D

    Kár, kicsit sajnálom, lehetett volna kicseszett jó is (amennyire vártam), de nem lett..

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.