10 hozzászólás a “Hugh Jackman végre felhúzta a sárga ruhát” bejegyzéshez

  1. Én kimondottan Marvel náci vagyok ezen a téren és hát…nem tagadom fel is állt a cerka mert ez az eredeti kinézet nagyon közel áll a szívemhez. :)

  2. emuroland

    Ezt Reynolds osztotta meg a twitter oldalán, hogy az első hivatalos kép a filmből!
    Szóval miért fotoshop?!

  3. Nekem az X-men (meg úgy az egész Marvel) iránti rajongásom a 94-ben induló X-men animációs sorozattal kezdődött. Még a Fox Kidsen majd a Jetixen ment, és abban természetesen sárgában tolja, na meg a kepregenyekben is, bár azokat már nem olvasok régóta. Szóval elmorzsolok pár könnycseppet mert meghatódtam. Már csak a maszk hiányzik, ez űberfasza lesz azoknak akik kicsit is kötődnek ehhez a jelmezhez.

  4. Fotosoppos nagyot akart szólni, de csak puki lett belőle :-D

    Imádom, amikor a unitardok magukat égetik, és még erőfeszítés se kell a gyújtásukhoz, csak gyönyörködni a fényekben, és hallgatni a romantikus tűzropogást. Mily szép.

  5. Persze, hogy nevetséges. Felnőtt emberek színes gumirucikban. De ettől még lehet szórakoztató a végeredmény, ha az ökörködésé a főszerep. Részemről az első két részben is túl sok volt a komolykodás. Persze nem vette magát komolyan egyik sem, de örülnék, ha ez kifejezetten kretén lenne. 15 év (vagy mennyi) Marvel után ne próbáljanak eladni még egy világmegmentést.

    A rucik nekem kifejezetten tetszenek, remekül kiegészítik egymást. Szinte látom a jelenetet magam előtt, ahol DP azzal erőlteti rá a mogorva Loganre a szerkót, hogy a megszokott bőrdzsekis szerelésével gyújt be a kandallóba. Ezt a párost biztos szórakoztató lesz nézni.

  6. Számomra az első kettő rész a legjobb képregényfilm egyike. Remélem hozza a két rész minőséget!

  7. Remélem, az első X-Men film “yellow spandex” (szinkron szerint “citromsárga HACUKA”) beszólása visszaidéződik, ha már úgyis évek óta ez a callback-mánia megy.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.