A Marvels főszereplői + Feige és a felszín karcolása

Közelednek! Vagyis most posztereken is itt vannak, miközben a film trackingje, avagy bevétel előerejzése siralmas jövőt sugall.

Közben Kevin Feige azt mondta, hogy az eddigi MCU filmek még csak a felszínét sem karcolták meg a rengeteg képregényben levő történetnek “Even after 32 movies, it feels like we’ve barely scratched the surface.”

human
írta
2023. 10. 17. 03:13
megjelenés
7
hozzászolás


7 hozzászólás a “A Marvels főszereplői + Feige és a felszín karcolása” bejegyzéshez

  1. Értem én, de ez úgy is érthető, hogy van 60+ órányi film és csak a felszínt kaparták vele az inkompetencia miatt…

  2. Teljesen igaza van Feige-nek. Nem is lehet 80+ év képregény termését “csak” ennyi mozgóképben feldolgozni. Kérdés mennyire kíváncsiak még rá, főleg ilyen minőségben

  3. 2. Tudodki:

    Persze, csak érdekes módon a 80+ évből hogy-hogynem pikk-pakk a 2014 utáni feminista Marvel korszakra ugrottak, amely éra képregényként sem fogyott egyáltalán, olyannyira, hogy ma már nem közölnek eladási számokat.
    Ezt a trendet tökéletesen sikerült lemásolni a filmek esetében, rendes írók helyett – akik megbecsülik a forrást – aktivistákat foglalkoztatni.

    Szóval valóban csak a felszínt kapargatták, de ha nem térnek vissza a klasszikus történetekhez, akkor a nézőknek már biztosan csak bottal üthetik majd a nyomát. De minél tovább várnak vele, annál valószínűbb, hogy a westernek sorsára jut ez a műfaj is.

  4. Teljesen mindegy, hogy van 80 évnyi képregény sztori mert a képregényeket is 3-4 évente rebootolják, szóval hatalmas megújolások ott sincsenek. 2-3 évente nyomnak egy nagyobb sztorit mint pl a Civil War (Polgárháború) de az átlagos sztorik azok nem nyomnak sokat a latban sem Marvel sem DC fronton. A kérepgények nem olyanok mint egy könyv aminek van eleje, közepe meg vége. Inkább olyanok mint egy futópad. Futsz rajta, olyan mintha haladnál valahova de igazából egy helyben vagy.

  5. Majd jön a reboot, előveszik megint Vasembert és a többi kedvelt karaktert más színészekkel.

  6. David33: Érdemes a Marvel és DC mellett is olvasni képregényeket, akkor egyből kiderül hogy ez persze nem igaz, csak a szuperhősös sztorik esetében – más kategóriákban vannak remek lezárt sztorik (sci-fi, horror, noir-krimi, bármi, a képregény sem egy homogén médium).

    Persze ha csak a szuperhőssztorikra értetted te is, akkor nem szóltam.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.