Killers of the Marsh King at Freddy’s – bevételek az utóbbi hetekben

Az utóbbi három hét bevételeit venném át, mert volt pár érdekesség. A kárörvendőknek a legszebb a most hétvégi Daisy Ridley-film, a The Marsh King’s Daughter bemutatója, ami 1055 moziban 849 ezer dollárral kezdett, ez elvileg 805 dollár/vászon, amihez összehasonlításnak a top 5-ben levők közül a 3. hetében levő Killers of the Flower Moon 1815dollár/vászonnal megy. Tegyük hozzá, hogy a Daughter reklámkampánya nagyjából nem létező volt, szóval 22-es csapdája, mivel vagy látták, hogy nem fog sokat hozni ezért nem költöttek rá, vagy mert nem költöttek rá ezért hozott keveset.

A Killers of the Flower Moon Scorsese második legerősebb nyitása a Shutter Island óta, de csak 23 millióval kezdett, a harmadik hetében pedig 52 milliónál jár odakinn, világszinten pedig 119-nél. Ugye a budget 200 millió, szóval hivatalosan bukta lenne, de az Apple TV+ terveibe látszólag belefért, mivel a szolgáltatás reklámja és ingyen pénz a mozis bemutató nagyjából, már azon kívül, hogy így sikerült Scorsese filmet szerezniük “örökre”, mivel lehet ragaszkodott a rendes mozis bemutatóhoz az öreg. Az biztos, hogy nem nyitotta ki a kaput a 200 millióba kerülő drámák számára az átlagos stúdiók szemében. Érdekes lesz mit vonnak le az Oppenheimer és Killers of the Flower Moon számaiból az okosok Hollywoodban.

A Five Night’s at Freddy’s igazi rajongói számokat produkált, hiszen az első héten 80 milliót kalapozott össze a 80%-ban 25 alatti nézőközönségtől, aztán 76%-os eséssel csak 19 milliót szedett össze a második hétvégéjén. Azaz a rajongók rögtön rohantak rá, Halloween is elmúlt, és most meg hozza a horrorfilmes számokat kb. Mindenképp hatalmas siker, világszinten már 215 millió, pedig VOD-ban is kinn van. Mindezt elvileg 20 milliós budgettel, bár nincs hivatalosan kiadott adat róla, de ha több is, akkor sem 100 millióból csinálták, az tuti.

Közben Sofia Coppola filmje, a Priscilla a “vászonnövelős” bemutató módszerrel érkezik, és már 5,3 milliónál jár.

Ja igen, és a Freelance is hatalmasat bukott 2,1 milliós bevétellel kezdett akció-komédia létére.

2 hozzászólás a “Killers of the Marsh King at Freddy’s – bevételek az utóbbi hetekben” bejegyzéshez

  1. nagyon kellemes meglepetés volt látnom az allee egy vasárnap 18:00-ás feliratos vetítésén, hogy bizony teltház volt a flower moonon. túlzás nélkül, az első sorok szélein is ültek. kár, hogy ez sokat nem jelent, az adatokat elnézve

  2. Szerintem a 3 és félnóra moziban üldögélés sokak kedvét elvette. Nem is ez a jó szó rá. Nem a kedvüket vette el mert én is szeretném és meg is fogom nézni de egyszerűen nem tudok ennyi időt rááldozni… Itthon megnézem majd több részletben az Apple+ on. Szerintem nem én vagyok így ezzel.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.