Killers of the Marsh King at Freddy’s – bevételek az utóbbi hetekben

Az utóbbi három hét bevételeit venném át, mert volt pár érdekesség. A kárörvendőknek a legszebb a most hétvégi Daisy Ridley-film, a The Marsh King’s Daughter bemutatója, ami 1055 moziban 849 ezer dollárral kezdett, ez elvileg 805 dollár/vászon, amihez összehasonlításnak a top 5-ben levők közül a 3. hetében levő Killers of the Flower Moon 1815dollár/vászonnal megy. Tegyük hozzá, hogy a Daughter reklámkampánya nagyjából nem létező volt, szóval 22-es csapdája, mivel vagy látták, hogy nem fog sokat hozni ezért nem költöttek rá, vagy mert nem költöttek rá ezért hozott keveset.

A Killers of the Flower Moon Scorsese második legerősebb nyitása a Shutter Island óta, de csak 23 millióval kezdett, a harmadik hetében pedig 52 milliónál jár odakinn, világszinten pedig 119-nél. Ugye a budget 200 millió, szóval hivatalosan bukta lenne, de az Apple TV+ terveibe látszólag belefért, mivel a szolgáltatás reklámja és ingyen pénz a mozis bemutató nagyjából, már azon kívül, hogy így sikerült Scorsese filmet szerezniük “örökre”, mivel lehet ragaszkodott a rendes mozis bemutatóhoz az öreg. Az biztos, hogy nem nyitotta ki a kaput a 200 millióba kerülő drámák számára az átlagos stúdiók szemében. Érdekes lesz mit vonnak le az Oppenheimer és Killers of the Flower Moon számaiból az okosok Hollywoodban.

A Five Night’s at Freddy’s igazi rajongói számokat produkált, hiszen az első héten 80 milliót kalapozott össze a 80%-ban 25 alatti nézőközönségtől, aztán 76%-os eséssel csak 19 milliót szedett össze a második hétvégéjén. Azaz a rajongók rögtön rohantak rá, Halloween is elmúlt, és most meg hozza a horrorfilmes számokat kb. Mindenképp hatalmas siker, világszinten már 215 millió, pedig VOD-ban is kinn van. Mindezt elvileg 20 milliós budgettel, bár nincs hivatalosan kiadott adat róla, de ha több is, akkor sem 100 millióból csinálták, az tuti.

Közben Sofia Coppola filmje, a Priscilla a “vászonnövelős” bemutató módszerrel érkezik, és már 5,3 milliónál jár.

Ja igen, és a Freelance is hatalmasat bukott 2,1 milliós bevétellel kezdett akció-komédia létére.

human
írta
2023. 11. 07. 15:45
megjelenés
2
hozzászolás


Túlélnéd?

5 éjszaka, de milyen jutalomért?

human
írta
2023. 10. 26. 11:11
megjelenés
7
hozzászolás


Five Nights At Freddy’s-előzetes

Na így adaptálják az éjszakai műszakos játékot egészestés filmbe. Egy elkeseredett férfi biztonsági őrnek áll egy lezárt játékházban, és éjszaka csak a monitorokat kell figyelnie, ennyi a munkája. Nyilván jön a fosatás.

A játék kult, ez pedig csak egy tipikus Blumhouse horror?

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 06. 28. 03:19
megjelenés
3
hozzászolás


Túlélnél 5 éjszakát?

Egyelőre csak a poszter alatti teasert kell ennél a fosatós horrorfilmnél. Egy biztonsági őr Freddy pizzázójában kezd éjszakai műszakokat tolni, de már az első este rájön, hogy nem lesz ez egyszerű.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 05. 17. 20:54
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Kecsap: Michael Jackson, The Pinkerton, Caste, Reality, Five Nights at Freddy’s, Bottoms, Sunflower, A Simple Favor II, Gladiator 2, The Killer, The Buried Giant, Ministry, Ricky Stanicky,

Ha eddig nem volt meg, mert nem követtek twitteren: a régi tinikomédiák mai fiatalok szemén át. Némelyiknél nem hiszem el, hogy végignézte, de hogy nem gondolta túl a többség, az is biztos.

A Reality főszereplője Sydney Sweeney, és Reality Winnerről szól, aki több mint 5 évet kapott, mert kiszivárogtatta azt a kormányinfót, hogy az oroszok beavatkoztak a 2016-os amerikai választásba. Ez az első kép a filmből.

Ana DuVernay készülő filmje a Caste, és egy könyvön alapul. A bestseller annak krónikája, hogy miképp hat az életünkre a társadalom felosztása, a felmenőink származása. Heti casting hír, hogy Connie Nielsen, Jon Bernthal, Nick Offerman és Jasmine Cephas Jones szerepel majd benne.

Forog a Five Nights at Freddy’s játékadaptáció.

Az Amazonnál kötött ki a Ricky Stanicky, ami Peter Farrelly következő filmje. Főbb szerepekben John Cena & Zac Efron. Három jóbarátról szól a komédia, akik kitalálnak egy figurát, és rá hivatkozva húzzák ki magukat nem kívánatos helyzetekből. A párjaik elkezdenek gyanakodni, találkozni akarnak Ricky-vel, így a barátok kénytelenek felfogadni valakit, hogy játssza el.

Julia Roberts & Jennifer Aniston az Amazonnál lesz egy testcserés koncepciós komédia főszereplő párosa. Max Barbakow (Palm Springs) rendezi.

A Bottoms két népszerűtlen lányról szól (Rachel Sennott, Ayo Edebiri) akik indítanak egy harcosok klubját, hogy lenyűgözzék és elcsábítsák a szurkoló lányokat. Itt egy kép a filmből.

Jason Bateman-t már megint rendezőnek emlegetik, most épp a természetfeletti westernt, a The Pinkerton-t bízná rá a Warner. A Pinkertonok magándetektívek voltak a 19. században.

Michael Jackson unokaöccse,  Jaafar Jackson alakíthatja a Pop királyát a már említett életrajzi filmben.

Misha Green egészestés filmet rendez Sunflower címmel, és az egyik főszereplője Jurnee Smollett lesz. A történet két nőről szól, akit egy professzor foglyul ejt a világvégi napraforgó farmján.

Austin Abrams zsákolta Clooney és Pitt mellett a szinte harmadik főszerepet az Apple TV+-nak készülő filmben, amiről nemrég láttunk képeket.

Ősszel forog A Simple Favor II, természetesen Blake Lively és Anna Kendrick szereplésével.

A Gladiator 2-nek kitűzték a 2024 november 22-ét, avagy akkor érkezik a mozikba szerintük.

A Fincheres The Killer zenéjét meglepő módon Trent Reznor & Atticus Ross készíti.

Guillermo Del Toro felbátorodott, és a The Buried Giantból is stop-motion feldolgozást tervez. Dennis Kelly-vel közösen írják, és 2 hónap múlva elvileg már a designnak ugranak neki, egy look booknak, hogy 2 éven belül kezdőhessen a gyártás. Egy idős párról szól, akik olyan időben élnek ahol senki nem képes hosszútávon emlékezni.

A Henry Cavill-lel készülő II. világháborús Ministry bővült velük: Alan Ritchson, Henry Goulding, Alex Pettyfer, Cary Elwes, Hero Fiennes Tiffin, Babs Olusanmokun, Tilman Schweiger & Henry Zaga. Guy Ritchie rendezi és az 1939-es években játszódik, a Churchill által alapított, az ellenséges vonalak mögé csapó egységről szól.

Elhunyt Cindy Williams, aki feltűnt az American Graffiti és a The Conversation filmekben is.

Elhunyt Lisa Loring, az eredeti Wednesday Addams.

Elhunyt Gregory Allen Howard, a Remember the Titans és a Harriet írója.

Elhunyt Melinda Dillon színésznő.

Elhunyt George R. Robertson színész.

A Black Panther: Wakanda Forever vizes jeleneteiről.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 02. 04. 14:14
megjelenés
24
hozzászolás


Kecsap: In My Mother’s Skin, Hobbs & Shaw 2, Alita: Battle Angel, My Hero Academia, Twisters, Saw X, Ballerina, Fear Street, Fantastic Four, Five Nights at Freddy’s, My Animal, “The Boy, the Mole, the Fox and the Horse”

Lee Isaac Chung (Minari) rendezheti a Twisters filmet, ami a Twister forgatása.

Az In My Mother’s Skin egy horror-thriller, ami a II. VH vége környékén játszódik, amikor egy család japán katonáktól lop aranyat, és az amerikaiktól remél segítséget, de csak egy húsevő tündérre akad.

John Cena és Jason Momoa a Warner akció-komédiáját hozza össze közösen, a Killer Vacation-t. Nem sokat tudni, csak hogy a True Lies hangneme a megcélzott.

Kelly McCormick producer azt mondja, hogy még csak beszélgetés sincs a Hobbs & Shaw folytatásáról.

 Jon Landau producer viszont azt mondta, hogy próbálkozik az Alita: Battle Angel folytatásának összehozásával ” I’ve been talking to Robert [Rodriguez] about that and hopefully that comes to fruition”. Hahaha, illedelmes válasz, de ne fűzzetek hozzá sok reményt.

Ki más, mint ha nem a Netflix csapott volna le a My Hero Academia anime élőszereplős változatára. Shinsuke Sato rendezi, akinek ez lesz az első angol nyelvűje a Kingdom és a Bleach hasonló anime-film adaptációja után.

A Saw X gárdája velük bővült: Renata Vaca (Midnight Family), Paulette Hernandez (Crown of Tears), Joshua Okamoto (VGLY), Octavio Hinojosa (How to Survive Being Single).

Norman Reedus is benne lesz a Ballerina filmben, ami a John Wick spinoffja.

Még egy kép a Spider-Verse folytatásából.

Chloe Okuno (Watcher) kezébe kerül a Netflixes Fear Street folytatása rendezésileg.

Az ügynökei nem meglepő módon szeretnék Austin Butlert (Elvis) betolni Fáklya szerepébe az új Fantastic Four filmbe.

Ha már Fantastic Four, John Krasinski azt mondja, hogy nem tárgyalt arról, hogy a tényleges MCU filmben rendesen ő keltse életre Reed karakterét.

Matthew Lillard & Josh Hutcherson is bekerült a Five Nights at Freddy’s Movie filmbe, ami ezek szerint tényleg halad a készülés felé, ha újabb castingok jönnek.

A Paramount csapott le a Sundace-re váró My Animal filmre, amiben egy kisváros hoki kapusa beleszeret az újonnan érkező korcsolyásba, de ahogy a kapcsolatuk mélyül, úgy kell jobban rejtegetnie sötét titkát.

Elhunyt Richard Miller – aki VFX-en dolgozott, modelleket gyártott az ILM-nél: ‘Return of the Jedi’, ‘Willow’, Back to the Future 2 & 3′, ‘Who Framed Roger Rabbit’, ‘The Mask’, ‘Mission: Impossible’, ‘Indiana Jones and the Last Crusade’, ‘Hook’, ‘Star Trek’, ‘Galaxy Quest’, ‘The Mummy’

Elhunyt Angelo Badalamenti, aki rengeteg filmnek szerezte a zenéjét.

Elhunyt Stuart Margolin rendező.

December 25-én érkezik az Apple TV+-ra a The Boy, the Mole, the Fox and the Horse, ami egy mese rövidfilmes animációja lesz, ez az előzetes:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 12. 17. 09:50
megjelenés
3
hozzászolás


Kecsap: Karl Lagerfeld, Kingdom of the Planet of the Apes, Five Nights at Freddy’s, The Nun 2, El Muerto, The Bikeriders, Megalopolis, Community, In the Blink of an Eye, Dumb Money, Liarmouth, Liarmouth, The People We Hate at the Wedding, The Dead Don’t Hurt, Expendables 4, Apollo 10 ½, Violent Cases, V/H/S/85

Andrew Stanton (Wall-E) élőszereplős sci-fit tervez a Searchlightnak In the Blink of an Eye címmel. A Föld teljes történelmét akarja elmesélni, az élet, szeretet, remény, és kapcsolatok természetét, mindezt 3 kapcsolódó történetszállal.

Kristen Bell, Ben Platt és Allison Janney a The People We Hate at the Wedding szereplő triója. Novemberben érkezik a komédia az Amazonra, amiben két testvér csatlakozik anyjához, hogy részt vegyenek féltestvérük esküvőjén. Itt egy kép.

Jared Leto filmet készít egyik inspirációjáról, Karl Lagerfeldről, aki művész, feltálaló, és vezető is volt egyben.

A  Sylvester Stallone, 50 Cent, Megan Fox trió jövő szeptemberben érkezik majd Expendables 4 cím alatt.

Viggo Mortensen rendezi a The Dead Don’t Hurt című westernt Vicky Krieps főszereplésével, és egy 1860-ban játszódó “western szerelmi történet”.

A Gamestop részvényekről szóló Dumb Money filmbe Paul Dano és Seth Rogen mellé Shailene Woodley jött. Ott van még Sebastian Stan és Pete Davidson is.

Az új Majmok bolygója filmbe, a Kingdom of the Planet of the Apesbe érkeztek: Eka Darville, Kevin Durand

A Blumhouse-nak készülő Five Nights at Freddy’s megtalálta a rendezőjét Emma Tammi (The Wind) személyében.

A The Nun 2 természetesen Taissa Farmigaval várható. Michael Chaves (The Curse of La Llorona) rendezi, és jövő ősszel kerül a mozikba elvileg az új Conjuring-univerzum fejezet.

A Sony képregényfilmje lesz az El Muerto Jonás Cuarón rendezésében, és Bad Bunny szerepel majd benne. A forgatókönyvet Gareth Dunnet-Alcocer (Blue Beetle) írja és a képregényben egy szupererővel rendelkező pankrátor szerepel, aki ezt az életét a védelmében feláldozó apjától örökölte ezt. Mindez a Sony Pókember gonoszok filmjogaihaz kötődik majd.

Nyilván kellett Norman Reedus is a The Bikeriders filmbe, amit a Regency készít nem semmi társasággal: Jodie Comer, Tom Hardy, Austin Butler, Michael Shannon, Boyd Holbrook, Damon Herriman. Korábbról a sztori: a Midwestern motorcycle club 60-as évekbeli változásáról szól, ahogy egyre kegyetlenebb bandává válnak, szembemenve a régi szellemiséggel.

Coppola még megszerezte az elvileg nemsokára tényleg forgó Megalopolisba Dustin Hoffman, Isabelle Kusman, D.B. Sweeney, Chloe Fineman, és Bailey Ives ötösét. Amúgy durva, mert korábbról ott van már Adam Driver, Forest Whitaker, Nathalie Emmanuel, Jon Voight, Laurence Fishburne, Aubrey Plaza, Talia Shire, Shia LaBeouf, Jason Schwartzman, Grace Vanderwaal, Kathryn Hunter, James Remar.

Dan Harmon azt mondta, hogy azért Donald Glover feltűnésére még van esély a berendelt Community filmben.

Liarmouth címmel újra rendez John Waters. Ő is írta a bőröndtolvajról szóló könyv adaptációjának forgatókönyvét, aki világéletében hazudott, de valaki rákényszeríti, hogy igazat mondjon.

Az Apollo 10 ½ nem mehet az animációs oscardíjért a jelenlegi állás szerint, mert valamiért a rotoscoping és 2 évnyi animációs munka nem elég a bizottságnak. A Netflix és Linklater persze fellebezett, még változhat a döntés.

Adaptálják Neil Gaiman képregényét, a Violent Casest, méghozzá Ben Kingsley szereplésével. A forgatókönyvet Mike Carey írja, a rendező Colm McCarthy. A múlt elől menekülést haszontalanságáról szól gyerekkori memóriákkal, egy Al Capone-nak dolgozó masszőrrel.

Elvileg ez a hype account látta az AyerCut-ot az első Suicide Squad filmből.

Bejelentve a V/H/S/85, rendez a horrorantológiába kisfilmet David Bruckner, Scott Derrickson, Mike P. Nelson, Natasha Kermani & Gigi Saul Guerrero.

human
írta
2022. 10. 09. 16:09
megjelenés
6
hozzászolás


Kecsap: szörnyek, Nobody, Don’t Look Up, Killer Klowns From Outer Space, The Adam Project, Entourage, The Unbearable Weight of Massive Talent, The Ogun, Beau is Afraid, Freaky, Five Nights at Freddy’s, Extraction 2

A Nobody főszereplője Bob Odenkirk, a rendezője pedig Ilya Naishuller (Hardcore Henry), szóval egy akciófilmről van szó. A főszereplő gyáván viselkedik amikor betörnek hozzájuk, összeszedi a bátorságát és megpróbál hosszút állni, ami balul sül el így még nagyobb veszélyt hoz családjára. Ezek itt képek belőle, de még a linken még egy harmadik is van.

Phil Lord és Chris Miller, na meg Channing Tatum összeáll az Universal szörnyes filmjére, ami a klasszikus lényeket teszi modern környezetbe. Ránézésre az előbbiek nem rendezik, hanem csak producerek. Az író Wes Tooke (Midway).

Adam McKay új filmjébe, a Don’t Look Upba megérkezett Tyler Perry, Melanie Lynskey és Ron Perlman. Ez az amiben senki nem hisz a Föld felé tartó meteorról beszélő tudósoknak.

Ari Aster következő szürreális horrorfilmjének, a Beau is Afraidnek a főszerepére Joaquin Phoenix-szel tárgyal. A színész egy olyan férfit alakítana, akinek rossz a túlgondoskodó anyjával a kapcsolata, és az apját sosem ismerte. Nem a Joker filmet újrázzák…

Neil Patrick Harris is csatlakozott a remek című Nic Cage filmhez, a The Unbearable Weight of Massive Talenthez. Akció-dramedy, amiben Cage magát alakítja (sőt, saját magának két változatát:) amint be akar kerülni egy Tarantino filmbe.

Az Extraction producerei azt mondják, hogy 2021-ben forgatnák tényleg a folytatást.

Alex Garland kis költségvetésű horrort akar forgatni 2021-ben tavaszán.

A Netflixes The Ogun főszereplője Anthony Mackie lesz. Az író az eddig kaszkadőrködő Madison Turner. A főszereplő Nigériába viszi a ritka betegségtől szenvedő lányát, ahol a gyereket elrabolják, és a férfi ezért cserébe elszabadul az ottani alvilágban.

A Netflix a Killer Klowns From Outer Space folytatását fontolgatja, de nem mostanában valósulhat meg.

A Blumhouse-os Five Nights at Freddy’s játékfeldolgozás jövő tavasszal foroghat majd.

A Reynoldsos The Adam Project gárdájába megérkezett Mark Ruffalo & Catherine Keener is.

Kevin Dillon azt mondja, hogy már felmerült a következő Entourage-film ötlete, sőt, a készítővel már beszélgettek is róla. Tipikus PR szöveg egy valószínűleg más reklámozása közben feltett kérdésre, de hátha valakit érdekel így is.

Kate Winslet nagyon büszke arra, hogy az Avatar 2 forgatásánál még annál is tovább bírta víz alatt, mint Tom Cruise a Mission Impossible Rogue Nationnél (amikor valami szerverbe tör be ugye).

A Freaky december 4-én kerül VOD platformokra. Igazi mikulásos mozidélutánra való darab lesz. Videó is van:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 11. 28. 13:05
megjelenés
7
hozzászolás


Megvan a Five Nights at Freddy’s rendezője

Chris Columbus (Harry Potter 1-2) rendezi majd a horrorjátékból készülő filmet a Blumhousenak. Kis költségvetés, talán szórakoztató félelem. A történet szerint egy biztonsági őrnek túl kell élni 5 éjszakát, miközben különböző mozgó bábuk vadásznak rá.

human
írta
2018. 02. 13. 02:28
megjelenés
2
hozzászolás


Pókember már megvan, PEZ-film, tényleg lesz Prometheus 2, Dungeons és Dragons is, Gibson rendez, és még rengeteg apróság

Hollywood megőrült: animációs PEZ-filmet csinálnak. Igen, a cukorkást. Hát a Minecraft és az Emoji nem elég?

Vége a jogi vitáknak, a Warner csinálhat Dungeons & Dragons filmet! Vagyis gondolom filmeket, hiszen kb. kurvasokat csinálhatnak, ha jó a kezdő rész. Sajnos a Warth of the Titans producere, de reméljük jó tehetségeket szerződtetnek, nem akarják elbaszni.

Mel Gibson újra filmet forgat: Hacksaw Ridge. 45 millióból készül, második világháborús. A főbb szerepekben Andrew Garfield, Sam Worthington és Vince Vaughn eddig. Reméljük jól sül el, hiszen eddig többek között a Braveheartot és az Apocalyptot köszönhetjük a rasszista sztárnak.

Már leforgatták a Civil Warba szánt Peter Parker adagot, nem lesz nagy szerep, hiszen mint tudjuk a képregénytől eltérve Black Panther karakterére húzták a fő sztorit, míg a füzetekben Parker volt nagyon fontos.

Remek cikk a National Lampoon felemelkedéséről, és bukásáról: náluk készült anno az eredeti Vacation, aztán…

Jövő janurában forgatják majd a Prometheus 2. részét. Ridley Scott és Blomkamp elég sokat egyeztet, hogy az Alien 5 és a Prometheus 2. között ne legyenek végletes logikátlanságok. (Vagy majd bevetik a fekete “plotdevice” folyadékot legfeljebb. – a szerk.)

Frank Grillo baromi jó volt a Purge második részében? Szerencsére visszatér a harmadikra is, ami úgy tűnt, hogy már a rendszer elleni harcról fog szólni. Szabadsáááág. 2016 nyarán a mozikban.

Ha még nincs tele a padlás X-Men Apocalypse forgatási képekkel, akkor itt a legújabb.

11356005_103147506703780_1929738465_n

És ha már X-Men, elvileg Michael Fassbender és James McAvoy is aláírt pár filmre még, amik az Apocalypse után készülnek majd. Ez lesz a FOX harmadik felvonása? Legalábbis az Apocalypse elég nagy falatnak tűnik, előtte meg a fiatal gárda feltűnése nyitotta meg a terepet.

Sajnálom, de ez vicc: Ronda Rousey lesz a róló szóló életrajzi film főszereplője. A Hoff The Record nem lőtt mellé? Na jó, ez eléggé rossz poén volt, mert senki nem látta a sorozatot, de abban azzal poénkodtak, hogy Hasselhoff magát akarja alakítani a róla szóló életrajzi filmben. Bírom Rouseyt, nem is volt olyan brozasztó a filmekben, de ez eléggé wtf húzás lenne.

Gil Kenan(City of Ember, Poltergeist) rendezi a Five Nights at Freddie’s filmet. A játék elég fosatós, reméljük sikerül jól vászonra adaptálni, de a rendező alapján egyelőre nem reménykednék.

Ali Later szerepelni fog a legeslegutolsó Resident Evil filmben. A forgatást még augusztusban elkezdik, jövőre nézhetjük majd a “final chapter”-t.

human
írta
2015. 08. 04. 04:01
megjelenés
36
hozzászolás


Jump Street, jócsaj a Tron folytatásban, Five Nights at Freddy’s, Ajax, Mallrats 2, Ultron, Lego, Machete az űrben és Logan’s Run még mindig

A 22 Jump Street rendezői azt mondják, hogy a film végén látható folytatások mind hivatalosak. Na nem elkészítik őket, de úgy fogják venni, mintha megtörténtek volna. De a következő Jump Street mégis olyan ötletre épül majd, ami nem lett ott ellőve.

Bár még nem tudjuk a TRON 3. része miről fog szólni, de a Legacy rendezőjének visszatérte már biztos, és most megerősítették azt is, hogy Olivia Wilde sem marad ki a buliból, ő is jön az előző filmből.

A fostatós Five Nights at Freddy’s indie horrorjátékból filmet készítenek. Író még nincs, de a jogokat felvásároló Warner gondolom egy új, több éven át tartó horror franchiseban reménykedik, hiszen a játékból is 3 rész van már eddig.

Ed Skrein alakítja Ajaxot, a Deadpool film gonoszát. Amikor nem színészkedik ebben a székben ül a forgatáson.

Szóval a Mallrats 2 lesz Kevin Smith következő filmje. Eredetileg a Clerks 3 forgott volna nyáron, de úgy adódott, hogy kaptak egy üres plázát, ahol tudnak forgatni még idén, így előre kellett venni a Mallrats kettőt. Az épület lerombolása előtt élik majd ki magukat Smith-ék, így bizony komolyabban pusztíthatnak ők is, nem kell annyira figyelni a berendezésre. Közben Smith sorra jelenti be a színészeket, nagyon úgy tűnik, hogy szinte mindenki visszatér.

Csak egy jelenet lesz az Age of Ultron végefőcímében, nem kettő, mint a múltkor. Erről jut eszembe, jött még egy TV-spot, ha valakinek eddig nem volt elég.

Úgy tűnik, hogy a LEGO Movie rendezői is baromi keresettek. Phil Lordot és Chris Millert akarja a Sony magának, hogy rendezzenek nekik majd egy Ghostbusters abba az univerzumukba, közben a Warnner pedig a Flash rendezésére akarja őket megszerezni.

Még idén foroghat a Machete Kills Again…in Space. Danny Trejo szólta el magát, és szerinte Rodriguez marad a rendezői székben.

A Logan’s Run remake nem halt el még, ezúttal épp úgy írják át a forgatókönyvet, hogy női lehessen a főszereplő.

human
írta
2015. 04. 08. 04:08
megjelenés
8
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.