6 hozzászólás a “Mester és felesége” bejegyzéshez

  1. Sosem értettem ezt, hogy miért nem lehet a nevet a megfelelő személy alá/fölé tenni. Ha már mindenképpen a nő nevét kell balra úgymond elsőnek írni, akkor miért nem lehetett tükrözni két kattintással a képet mielőtt rákerültek a nevek.
    Az “Oscar-jelölt” kifejezés mindkettőnél pedig jó üzenet az Akadémiának, hogy lehet ideje lenne megdobni őket eggyel.

  2. “a már mindenképpen a nő nevét kell balra úgymond elsőnek írni, akkor miért nem lehetett tükrözni két kattintással a képet mielőtt rákerültek a nevek.”

    nem azért írják előre, mert nő, hanem mert a szerepért valszeg ő kapott többet (de nyilván Cooper vitt haza többet, mivel rendezte is)

  3. Én úgy tudom, hogy a plakáton a szereplők arca/alakja közül a híresebbé, vagy legalábbis a filmben “főbb” karaktert betöltőé van a jobb oldalon és vagy előrébb (nagyobban), és így haladunk balra, hátra és a kisebb felé.
    A névnél viszont olvasási sorrendben, tehát ballról jobbra haladunk a hírnév és vagy a filmben betöltött fontossági sorrendben, avagy fizetési (erről eddig így nem tudtam) sorrendben.

  4. lmt51: legjobb tudomásom szerint a nevek a billing sorrend, viszont a “with” és “and” utáni nevek kiemelésnek számít, mintha előre írták volna.

  5. tökuncsi, hogy ebbe minden hónapban beleköt valaki:D ebben az esetben nem, de máskor segít, hogy legalább feltüntetik a nevet és az agyam nem roskad bele, hogy társítsa az archoz.:D

    amúgy jó poszter, jók a színek

  6. human:
    mivel a fizetési sorrend legtöbb esetben megegyezik a sztárpóverral (most hagyjuk, hogy egy szereplő rendező is, és/vagy producer, vagy milyen részesedést kap még a bevétel után, valamint egy filmben rövid ideig, mellékalakként feltűnő esetleges még nagyobb sztár -> with, and, guest, stb), szóval ha csak a konkrét fizetést nézzük, akkor teljes egyetértésben vagyunk, haladunk balról jobbra, fentről lefelé, nagyobb betűméretből a kisebb felé.

    Mivel ezen a plakáton nem láttam with, and, &, stb. szavakat így azokra nem is gondoltam.
    De azoknak talán a film eleji vagy végi stáblistánál van hangsúlyosabb szerepe szerintem. Több “kisebb sztárnak”, akik az adott műben fő(bb) szerepekben vannak, természetesen legelől van a nevük, de aztán jön egy with, and, guest star, special appearance és máris egy a filmben kisebb szerepez betöltő, de “nagyobb sztárral” van dolgunk és így ezek a kiemelések, hiába hátrébb vannak, a jelentőségük fontosabb lehet. A plakátokon ezeket sokszor fel sem tüntetik, mert meglepetésnek szánják. Habár ezek inkább sorozatokra jellemzőbbek.

    De aszt hiszem eleget offoltam.
    thx

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.