A Rebel Moon mellett a karácsonyi időszak másik nagy hype-ja a Prime Video-ra érkezett művészfilm (?) volt, amit a Promising Young Woman iszonyat gazdag családból származó író-rendezőnője készített. A vagyonát azért emelem ki, mert külön komikus réteget tol erre a sötét komédiára. Drámára? Erotikus thrillerre? Néhol undorítóan WTF pillanatos filmre!
Nehéz spoilerek nélkül beszélni róla, talán pont ezért is kapott némi jelenéletet közösségi médiában, mert “te már láttad? atyaég, az meg az” módon noszogatták egymást az emberek, így kicsit feltűnhetett a kimaradástól való félelem. Akinek a Saltburn volt az első furcsa filmje, az gondolom ki is akadt teljesen a kádas jelenetnél! De előreszaladtam. Az biztos, hogy a tipikus és unalmas jelzők nem durrogtathatóak, legalábbis próbált az írónő meglepetéseket is hozni.
A történet középpontjában egy az Oxfordra érkező fiatal férfi van, akit már beköltözésekor kiközösítenek az old money leszármazottak, senki sem akar vele barátkozni. Amikor kisegíti a legsármosabb és legnépszerűbb gazdagot egy biciklis bajában, akkor az utána tulajdonképpen bevonja a társasági életbe. Sőt, nyárra meghívja a Saltburn-beli nyaralójukba, ahol sokszor vannak vendégek hónapokig.
Többet nem is árulnék el, de a film legérdekesebb húzása, még ha talán nem is teljesen szándékosan, hogy az old money szempontjából mutatja be kicsit a helyzetet. Bár a gazdagokat sem festi le jó színnel, idiótáknak mutatja többször a családot, de mégis mintha felmentené őket, hogy van bennük jó, még ha ők is a társadalmi osztályok csúcsragadozói évszázadok óta. De ez utóbbi már csak azért merül fel bennem, mert Fennell nem csúszkálhatott csak a felszínen. Ugye?
Amit mindenképp kiemelnék, hogy a Saltburn nem csak filmre forgott, de még az operatőre is erős háttérrel bír, konkrétan a Promising Young Womanhez képest egy vizuális mestermű ez, hatalmas előrelépés a rendezőnek, hogy új emberrel működött közre a kinézeten. Amint vége lett, megnéztem ki (Linus Sandgren) és mit csinált előtte, aztán meg sem lepődtem, hogy a Babylont fényképezte korábban. Az is de szép. Kell a csillogás a történethez, minket is el kell kábítson amit Saltburn és lakói képviselnek, és ez be is talál. Talán.
A szereplőgárda élén pedig Barry Keoghan és Jacob Elordi bizonyít, mindketten elragadóan belemerülnek a szerepükbe, és jó nézni, ami letesznek benne. Majdnem azt írtam villantanak. Jó volt főszerepekben látni őket, főleg az előbbit, mert most bizonyította így is, hogy az újonc színészgeneráció mennyire tehetséges tagja. Igen, például a Banshees of Inisherinben is remek, de azért ott nem nyugszik minden az ő vállán.
Nyilván azért is tetszett a film, mert a soundtrack MGMT, Arcade Fire, Block Party és hasonlókkal van tele, szóval mintha egy a 2006-ban játszódó történet utáni évből származó yummie mixtape lenne. Teljesen nosztalgikus volt.
Igen, baromira szórakoztató lett végül a Saltburn a maga elborult (és felszínes) módján, de nyilván nem tudnám mindenkinek ajánlani, mert néhol erős gyomor kell hozzá. Kicsit katasztrófaturizmus, mert üzenet szempontjából hatalmas mellének tűnik a film, teljes empátia nélkül gázol a mostani közhangulatba, viszont így érdekessé teszi, hogy ezt is látjuk. Így már nem is annyira meglepő, hogy a végére mennyire kisiklik, és pont emiatt lesz belőle egy durranás, nem pedig valami több.
Jó pár közepes filmet láttam az ünnepek alatt,de szerencsére a Saltburn mentette a helyzetet.Én nem tudtam róla semmit és nagyon berántott engem is.
Mindennnel egyetértek a kritikában.
Számomra 9 pontot ért Imdb-n és ha nem siklik ki a végén akkor még 10 is lehetett volna.
Az első előzetes után számomra a legvárósabb film volt idén.
Talán a legmegbotránkoztatóbb film volt amit idén láttam, de nekem egyedül a fürdőkádas jelenet volt kicsit sok.
Örülök hogy a zenét kiemelted human, mert fantasztikus volt, nálam a film csúcspontja volt amikor a Time to Pretend megszólalt.
Barry Keoghan fantasztikus és Jacob Elordi is kiváló, a fényképezés, dizájn, rendezés mind kiváló.
A sztori azért helyenként akadozik nekem, vannak benne kérdőjelek, de a hangulat elvitte nekem.
Nem könnyen ajánlható, sokan a tavalyi Menühöz hasonlítják, amit nem értek, ez egy jó film a Menüvel ellentétben. Nálam 8.5-ös, és biztos hogy újra fogom nézni.
A komornyik nagy arc.
SPOILER
Érdekes, engem a fürdőkádas jelenet kicsit sem sokkolt, annál inkább amikor azt mondta a csajnak, hogy “Vámpír vagyok…”. Konkrétan a hányinger kerülgetett közben. Rég láttam már ilyen sokkoló jelenetet, fel is rázott rendesen. A film rendesen odavert a tabutémáknak, mit ne mondjak.
Több kritikus viszont A tehetséges Mr. Ripley-vel vonta párhuzamba, nem véletlenül, csak ez naturálisabb és könyörtelenebb.
Annak idején megnéztem a Menüt, fogalmam sincs, hogy mitől passzolnának? (A sokkolás? Szerintem ez műfaji sajátosság, ettől még nem lesz a két film hasonló).
Érdekes, hogy nekem Keoghan játéka annyira nem jött be, de Elordi (függetlenül attól, hogy utálja a szépfiú szerepeket) próbált a felszínes látszat mögé valami pluszt csempészni, szerintem élvezte ezt a hedonista szerepet.
Külön tetszett, hogy Carey Mulligan ezúttal szinte csak vendégszerepelt, de azt is remekül megoldotta.
Richard E. Grant-et évek óta hiányoltam, picit hanyagolták mostanában, remélem még megtalálják hasonló, jó karakterek.
Paul Rhys-t pedig a Rebecca’s Daughters óta imádom, keveset látom a walesi színészt, szerencsére nemrégiben A Discovery of Witches sorozatban volt London könyörületes vámpírja. A komornyik szerepe szinte jutalomjáték volt neki, pont az ő arcára szabták.
Visszaolvastam, remélem semmi spoileres nem került bele.
ebatta: a hasonlítást direkt nem írtam amúgy… mert szerintem spoiler.
végén arra gondoltam mennyivel jobb lett volna ha ezt a sztorit az abszurditás nélkül mutatják be, persze ott már nehezebb dolga lett volna az írónak. Egynek elment azért így is.
Rossz filmnek egyáltalán nem tartom, ellenben Fennelltől nagy csalódás – a Promising Young Woman az egyik kedvenc filmem volt a maga évében, imádtam a tabukat átlépő pillanatait és működött a film végi csavar. A Saltburn sajnos bár tényleg minden más téren nagy előrelépés, pont írásában egy hatalmas kudarc.
A megbotránkoztató jelenetek kilóra vannak adagolva, soha nem funkciójuk van, csak bekerülnek hogy legyen (gondolok itt pont a “vámpír vagyok” jelenetre, vagy a későbbi dolgokra) – egyedül a legvégső jelenetsor ahol amilyen váratlan, annyira indokolt is szerintem, az nagyon jól működik. Illetve úgy tűnik Fennellnél visszatérő lesz a lehetetlen véletlenszerű elemek tökéletes összeállása, ami itt a film végi “csavar” esetében csak árt, mert egyrészt itt kifejezetten béna és előre sejthető, másrészt gyakorlatilag lehetetlen hogy működjön.
Tényleg minden más menti a filmet, a látvány, a zenék (a megborulós parti montázsok) mind pazarok, Keoghan végre nagy szerepet kapott és él vele, Elordi meglepően játszik le minimális játékával szinte mindenkit a saját jeleneteiben, és Rosamund Pike és Richard E. Grant is tökéletesek a maguk aranyos karikatúrájában.
Mégis az fog bennem megmaradni hogy az egész sok hűhő a nagy semmiért, mert pont az alapoknál, a történetén megy félre nekem. Az itt nem is egyértelmű elitellenesség mellett én kevés párhuzamot látok a The Menuvel, nekem viszont meg pont az a film tetszett sokkal jobban – egyszerűbb, de amit vállal azt jól hozza, és sokkal ügyesebben fokozza a történetét, a befejezése pedig számomra katartikus, míg itt csak egy halovány “ja, hogy ennyi” volt bennem, se megbotránkozva nem voltam, se elégedett hogy ezért megérte ezt 2 órán keresztül nézni. Nagy kár érte.
A kádig is feszengve néztem a filmet, de ott feladtam, pedig szeretem a hasonló kaliberű filmeket.
Elordi-t az Eufória óta csípem. Bár itt inkább érződik mellékszereplőnek, mégis lopja a showt.
Én inkább WTF-nak nevezném az említett kádas és vámpír részeket, de botránkozni ilyeneken nem szoktam. (Call me by your name barackos jelenete jutott eszembe közben)
SPOILER
Nekem összességében tetszett, bár a realitástól erősen elment a film. Pl. Elordi karakterének halála után a valóságban tuti elővették volna az “idegent”.
Jöhetne évente 1-2 ilyen bőven.
Nàlam nagyon betalált imádtam. Talán pont azért mert teljesen feje tetejére állította a dolgot, végre nem annyiból állt egy társadalom kritika hogy gazdagok=rosszak .
wow just wow, nekem nagyon átjött, imádtam. Valahogy a Babylon jutott eszembe, ugyanolyan furán hipnotizált.
Sok furcsa, elborult dolog jött már szembe, sőt mondhatom, hogy láttunk már sokkal-sokkal kiakasztóbb dolgokat az itt látottaknál. Valahogy kiszámíthatóvá is vált a legvége, de ettől még nem gondolom, hogy kapufa lenne a vége.
Egy újabb csodás mű, ami megerősítette azon nézetemet, hogy miért jó ha nem bízom szinte senkiben:D:D