20 hozzászólás a “Ezt már nem hiszem el, Sydney Sweeney megmutatja a Spider-Woman ruháját” bejegyzéshez

  1. Persze, nagyon is tudatosan tolja az arcunkba minden tehetségét. A minap volt a People’s Choice díjátadó, oda se épp apácaruhában ment.

    De ha én ennyi pénzt kereshetnék vele, én is ezt csinálnám.

  2. Már bocsánat, de egyelőre nem is tűnik sokkal többnek annál, semmilyen értelemben. Amikor egy filmet ezzel kell reklámozni, vagy azzal, amit kb. 200-szor láttam “hírt”, hogy egy férfi “segített magán” a Madame Web-et nézve az ő jeleneteinél…szánalmas. A bemutatókon/díjátadókon is úgy jelenik meg mint egy VIP-prosti… Mindazt amiért a kolléganői hosszú évek óta harcolnak hosszú évek óta, azt ő most leköpi ezzel a viselkedéssel, hogy egy darab húsnak mutatja csak magát állandóan, a tehetsége (ha egyáltalán van) pedig csak a melleiben nyilvánul meg, amik tudjuk, hogy max az első gyerekig tartanak majd, aztán jöhet a plasztikázások végtelen sora, de addigra milf lesz és max páran nosztalgiából a régi meztelenkedéseit fogják nézni otthon, de biztos, hogy nem mennek el rá r*cskázni (se) moziba… Szerencsére vannak már a generációjában (sőt az azt követőben) is nála sokkal tehetségesebb és ígéretesebb valódi színésznők is, koncentráljunk azokra. Neki meg majd 10-20 év múlva egy tönkrement testtel talán jól fog állni a drámázás és a tehetség is előjön belőle addigra és megérti milyen valójában nőnek lenni a mai világban. Talán, akkor is ha most ránézve ez elképzelhetetlennek tűnik.

  3. Talán az Euphoria első évada után volt egy kirohanása (vagy egy riport volt vele vagy podcast, már nem emlékszem), miszerint nem kap szerepeket, nem ismerik el, ezért neki modellkedni kell és reklámokat elvállalnia, a testéből kell élnie és ez olyan szörnyű számára.

    Ez annyira beleéghetett, hogy azóta is ilyeneket posztol.

  4. már látom magam előtt, hogy majd ő sem fogja tudni elfogadni az öregedést és úgy fog szörnyet farigcsáltatni magából, mint mondjuk Courteney Cox, Helen Hunt vagy Mickey Rourke..

  5. Én még azt is hozzátenném, hogy a filmben ebben a jelmezben kb. 1 percet, ha szerepel, azt is széteffektezett látomásjelenetekben. Szóval aki emiatt ül be erre a moslékra, még az is csalódottan fog távozni a moziból.

  6. “amit kb. 200-szor láttam “hírt”, hogy egy férfi “segített magán” a Madame Web-et nézve az ő jeleneteinél”

    velem egyszer sem jött szembe. merre jársz te

  7. Aouw, azt nem tudtam.. :(

    wiki azt írja, hogy “1991-ben, Rourke eldöntötte, hogy visszatér az ökölvíváshoz, mert úgy érezte, hogy a filmezés tönkreteszi és színészként nem becsülte magát. Profi ökölvívóként minden mérkőzését megnyerte a kisebb ellenfelek ellen (és egy mérkőzése döntetlen lett). Amellett, hogy nemzeti szinten nem nyújtott kimagasló teljesítményt, pár komoly sérülést szerzett, beleértve az orr-, lábujj-, bordatörést, a felhasadt nyelvet, és az összenyomott arccsontot.

    Az ökölvívás szervezői állították, hogy Rourke túl koros ahhoz, hogy teljesíteni tudjon a legjobb küzdők ellen. Ö maga is bevallotta, hogy a szorítóba lépést egyfajta önértékelésnek tekintette: „Én csak ki akartam próbálni magamat fizikailag, amíg még volt időm” (interjú Christopher Hearddel, The Gate). 1995-ben végleg visszavonult az ökölvívástól, és visszatért a színészethez.”

    de a csajokkal ilyesmi nem történt, mégis a, nem is tudom, 70-80%-uk bekattan, Sidney megnyilvánulásai alapján, sztem ő is bele fog esni ebbe a halmazba..

  8. @Zolsan: tényleg igazad van, kész vicc, hogy Hollywood azt se tudja mit csináljon a nagy elfogadásban, erre itt van Sweeney aki arccal megy szembe ezzel a viselkedéssel. De mondjuk az is érdekes, hogy Millie Bobby Brown is milyen gyorsan fel akar nőni.

  9. Nem tudom ti mit néztek, vagy milyen prostizásról van itt szó, de azért mert fekszik egy kanapén már prosti?
    Már nem azért, de bármelyik tinédzser lány instáján merészebb képek vannak valszeg, mint ez itt.
    Kicsit sokat gondoltok bele a képbe, főleg hogy az összes többin sincs semmi szexi sem.

  10. Egyébként a csaj a filmben végig totál visszafogott, teljesen átlagosnak mutat külsőségekben. Zéró szexizés van jelen körülötte. Mellesleg a film semmivel nem rosszabb, mint az átlag képregény adaptációk.

  11. Persze, hogy direkt csinálja, pénzt keres vele, nem is keveset. A Stones videón is kiakadtak többen, arra is azt mondta, hogy miert ne érezhetné magát szexinek. Ennyi. Sztem tudatosan építi ezt, nem biztos hogy rosszul, ráér még drámázni kesőbb is, ha akar, de lehet nem akar.

  12. Múlt héten a 9gag-en láttam egy posztot miszerint valakit állítólag kidobtak egy moziból, mert magához nyúlt Sydney Sweeney látványától a vásznon, amikor ezt a Madame Web ment. Bakker, akkor is azt gondoltam, jé, végre egy ember tényleg nekiállt élvezni ezt a fertelmet a világon, volt rá gusztusa, és erre őt eltávolították?! :)

  13. Sorry az encore-ért: most látom, fentebb már szóba hozták ugyananezt a témát. Csak cikkcakkosan futottam át a kommentfolyamot. Ennyire nem érdekelt túlságosan az alternatív dc-s macskanő, lebuktam. Bezzeg ha ő japán lenne! ;)

  14. bevallom több filmes dolgot is követek, de nem jött szembe. mondom, médiadiéta kérdése, nem kell nagy következtetéseket 1 felfúj bulvárhírből lenyomni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.