Road House (2024)

De miért Road House a hely neve? Mert az út mellett van, és egy ház! Megérkezett az Országúti Diszkó-remake a Prime Video-ra, elhangzott benne pár klasszikus mondat (egy verekedésben senki sem nyer), de követve a benne levő hasonlatot, neo 80-as évek akart lenni, mint amikor a western megújult. Vagy elszámolt a múltjával. A főszereplő itt már nem hős, de nem is rosszfiú, csak morálisan szürke.

A történet adott, csak ezúttal egy halálvággyal teli MMA bunyóst szerveznek be a Double Deuce Road House rendbetételére kidobóként. Megérkezik Floridába a bárba, és kiderül, hogy a hely valami nagyobb dolog útjában van, de mivel megkedveli a helyieket, és bepipul, így bizony bele is köp a bűnözők tervébe. A forgatókönyv a húzásaival követi a nosztalgiajáratot amúgy, az akkori zsánerfilmekhez közelít, minden modernitás ellenére.

Igazság szerint, ha csak magában nézem, akkor egy korrekt modern akciófilm. Pár vicces duma, 1-2 szórakoztató bunyó, remek mellékszereplők, és hasonlók jellemzik. Na meg a siralmas nagy tárgyas fizika a CGI-ban. Az első Bourne film rendezője, Doug Liman elvan a zsánerben, és az ilyesmi filmekkel már jó pár éve lazító Jake Gyllenhaal simán hozza a badasst. A minap láttam egy olyasmi érvelést, hogy manapság már nem tudnak jól karaktert felvezetni, ezért sincsenek ikonikus újak, de ez ide nem áll, annyira “ezaz“, 14 éves énemnek levegőbe bokszolós, ahogy itt felvezetik Dalton-t.

Ellenben ha a Road House (1989) remakejének nézem, akkor… csalódás? Az a film nem azért maradt fenn, mert az alapötlete annyira ütött, hanem az egész hangulata működött, a filozófia szakos kidobóval, az elszabaduló verekedésekkel. Zsigeri támadás az a film, hiába siralmas a főgonosz terve és szedhető szanaszét az egész.

Ehhez képest az új változathoz mintha úgy álltak volna hozzá, hogy miképp lehet komolyan és komoran megcsinálni ezt, a Road House Nincs bocsánataként. Tudom, ezzel kicsit szembe megy, hogy Conor McGregor nagyjából egy GTA karaktert alakított, konkrétan van egy autólopása úgy, hogy kiáll az autópályára és kirángatja a kormány mögül azt aki megáll, de akkor is tartom az előbbi megállapításom, olyan sok merengős, sötét múlton marcangolós pillanat van a filmben.

Mint kiderült, később rájöttek a tévedésükre, és arra, hogy a humor kéne, így állítólag AI segítséggel próbáltak utólag egysorosokat beszórni a főszereplők hangján, amit aztán lehet felvettek rendesen is, mivel az Amazon tagadja, hogy használtak volna ilyesmi segítséget. Bár nem tudom eldönteni amúgy, hogy Conor “kicsit sem tud színészkedni” McGregor végig újra volt-e szinkronizálva, hiszen annyira furán beszélt a karaktere. A legkilógóbb a végső verekedés, nézzétek meg úgy, hogy a viccek közben látszanak-e ajkak. Hát nem.

Szóval két szék között ülök, de Jake Gyllenhaal miatt simán elvoltam vele. Ha női néző lennék, akkor még inkább így lenne, annyit mászkál 10% testzsír alatti kigyúrt meztelen felsőtesttel. Bírom az ilyen magányos fegyverharcos segít a helyiknek westerneket, amik felé az eredeti, na meg ez is kacsintott.

human
írta
2024. 03. 23. 01:59
megjelenés
37
hozzászolás


37 hozzászólás a “Road House (2024)” bejegyzéshez

  1. Én nagyon vártam, mert az eredeti nagy kedvenc volt minden szempontból. Pedig Swayze korántsem olyan szépfiú, mint Gyllenhaal.
    De azt a csalódást amit a film alatt éreztem, már nagyon régen nem tapasztaltam. Lejjebb kell adnom az elvárásaimat és akkor nem leszek ilyen morc. A trailer becsapós, mert abban a hitben voltam, hogy van egy badass, de szerethető főhős, aki legyakja az ellent és a sztori nagy vonalakban megmarad.

    SPOILER:

    Dalton nevén kívül semmi sem maradt meg a régi filmből, még a főhős morális karaktere sem! Itt nem filozófus és profi kidobó, hanem egy gyökértelen, dühkezelési problémával küzdő UTC-veterán, és nekem még csak nem is volt hiteles. Az öngyilkossági kísérlete és a gurulós bőröndje betette nálam a kaput. Onnantól kezdve egyetlen reakcióját sem tudtam a helyén kezelni. Teljesen elcs*szték a személyiségét.
    Az ellenfelét alakító debütánst (Conor McGregor) pedig soha többé nem akarom látni! Az egész film alatt befeszítve járkált, pucéron és felöltözve is. Ettől a látványtól a bal szemem élve belezte ki saját magát, a jobb szemem pedig megnyitotta magára a gázcsapot és lefeküdt aludni.

    Lenne még mit felsorolnom negatív érvként és nem tudok mondani egy jelenetet sem, ami tetszett volna a filmben. De inkább hagyjuk.

  2. Hihetetlen csalódás a film. Persze az eredeti sem egy korszakalkotó mű, de az akkori életérzés, hozzáállás, egysorosok, karakterek (Sam Elliott) szerintem ma is mosolyt csalnak sokak arcára.
    Jake jó színész, de itt a forgatókönyv miatt (ha volt), egyszerűen egysíkú, unott és csepett sem szimpatikus. A bunyók inkább kínosak mint jól felépítettek. A régiben azok is nyersebbek és jobban kivitelezettebbek voltak.
    Conort én kedvelem, amit elért anno, de itt inkább hagyjuk, de nem rajta megy el a film, kicsit értetlenül álltam Jake választása előtt, miért is kellett neki ez a film…

    ui: a gurulós bőrönd nálam is kiverte a biztosítékot, egyszerűen férfiatlan, oda nem illő, rossz vicc

  3. Tegnap este megnéztem. Steril volt, Daltom története csak félig volt elmagyarázva nekem, a túltolt “kemények vagyunk” hangulat a régi filmben működött, itt nem. Vagy egy komoly, komor filmet kellett volna összehozni, vagy megtartani az eredeti minőségét humor, verekedés és a történet egyszerűsége szempontjából.
    SPOILER:
    A kórházi jelenet az első verekedés után vicces volt, ott felcsillant a remény.
    SPOLIER VÉGE

  4. Hát nem tudom. Én most pótoltam az eredetit, ami rém gagyinak hatott. Persze elismerem, hogy akkoriban amikor megjelent, jó lehetett és akik akkoriban látták azoknak ez az érzés nem szürkült meg, de na..
    Nekem ez a mostani bejött, nem nagyon vannak ilyen stílusú filmek mostanság. A bunyók jók voltak, JG jól hozta a karaktert.

  5. Én nagyon szeretem az elsőt, többször is láttam és vártam ezt a filmet is. Az tetszett, hogy nem egy az egyben remake, bár egy Elliott féle karakter valahogy hiányzott nekem, itt más volt a film végi bosszúvágy motivációja és sokkal gyengébb is volt. Azért összességében tetszett, mert nagyon nagy elvárásaim nem voltak, a poénok nálam rendben voltak, pont a bunyók nem tetszettek. Az eredetiben valahogy jobban koreografáltak meg hihetőbbek voltak. Ebben a film végi bunyó abszolút nonsense, úgy csépelték egymást, hogy ennek a tizedétől bármilyen emberi lény meghalna, a két csávón meg sérülés alig látszódott, ez nálam sajnos elrontotta, ettől függetlenül nem volt sok bajom a filmmel, McGregor túltolt bohókásan keménykedő karakterével sem. Az a csávó egy tulok, jól alakította a filmben is a tulkot.

  6. Megnéztem, egynek elment, eredetit nem láttam, csak a most kijött honest trailerét, az bőven elég volt.

    Spoileres lehet innentől, bár számít ez?

    Viszont nem tudom, hogy szándékos rendezői vagy színész választás volt, hogy JG úgy beszéljen, viselkedjen és reagáljon, mintha félig agykárosodása lenne, de baromi zavaró volt.
    Ahogyan lassan reagált, ahogyan nevetett..
    Vagy így akarták érzékeltetni, hogy az mma karrier mit tesz az ember agyával később?

    A traumájának a felvezetése nevetséges volt, nyilván lehetett tudni, hogy mi történt, de azért sokáig kellett “lebegtetni”, mutatni villanásokat, videót, bla, bla, bla, míg a végefelé végre megmutatták, csak, hogy túl legyünk rajta.

    Mcgregorra meg nem találok szavakat.. A hangja, mint egy lányé, a mozgása végig olyan volt, mint egy gorilláé+mindig ott volt a fején az a bárgyú vigyor, autóban tényleg úgy viselkedett, mint egy gta karakter, felül meg értem, hogy ki van gyúrva, de a lábnapokat nem kellett volna kihagynia a tölcsér alak senkinek nem áll jól.
    Az, meg hogy hogyan lett elintézve külön vicc volt, ahogyan az utólag odarakott zongorás poén..

    Magnussen is kb egy paródia volt.

    Megbízzák az mma harcost kidobónak, aki aztán gyakorlatilag alig csinál valamit, másokat küld bunyózni, meg amikor mcgregor is először színre lépett, csak ült és kávézott, amíg ment a rombolás, sok értelme így nem volt.

    A vicces pillanatok viccesek voltak, de valahogy nem éreztem azt, hogy egy alig pár asztalos lebúj, ahol minden este másik élőzenekar van, és ahol a vendégek csak simán “bar fight” felkiáltással egymásnak esnek, na, hogy ez egy védendő érték lenne, illetve, hogy annyi pénzt hozna be a minden napos rombolások helyretétele után, hogy megérje fenntartani+fizetni JG-t.
    Bár bár jelenetben látszódott a tartozásokra vonatkozó felszólítás, de azt a szálat egyáltalán nem érintették.

    Ja, post malone az elején, mint überharcos azzal az apatesttel ismételten egy paródia lehetett szerintem, mert másképp nem tudom értelmezni.

    Arturo Castro volt az egyetlen üde színfolt, aki tényleg vicces is volt és jól működött.

    Meg a legfeleslegesebb felvezetés és elpocsékolt lehetőség valaha a fa mutatása és rá való folyamatos utalgatás, majd nem felhasználás.

    Szóval értem miért nem akarták moziba küldeni ezt a valamit.

    JG-t amúgy sajnálom, mert látszik, hogy tett bele rendesen, de ezért kár volt.

  7. Igazából mindent leírtak előttem.
    Ha magamat szeretném idézni:
    “..nem volt olyan jó, de legalább szar!”

  8. Úgy gondolom a rendező és főszereplő picsogása inkább volt a marketing reklámkampány része, mintsem valós eme jóindulattal is közepesnek nevezhető, teljesen felesleges “remake” fimmel kapcsolatban.

  9. Szerintem jól tették hogy moziba nem küldték. Nagy bukta lett volna. Ha nem az a címe ami, egy tucat film lett volna kevés akcióval. Az eredeti semmi extra, csak jó időben volt jó helyen.

  10. Hát, mit mondjak, nem kaptam kedvet ehhez a filmhez. Az eredetit is csak Swayze egyénisége adta el nekem valamennyire, Gyllenhaal pedig sosem volt annyira szimpatikus, lehet bármennyire jó színész. Ha őt szánták eyecandy-nek, akkor ez nálam nagyon mellément. :)

  11. “Meg a legfeleslegesebb felvezetés és elpocsékolt lehetőség valaha a fa mutatása és rá való folyamatos utalgatás, majd nem felhasználás.”

    a Road House a fa!

  12. Miért kell ahhoz mesterséges intelligenciát használni, hogy legyen a filmben egy két jó poén?

  13. Most mar tudni lehet, hogy miert nem kuldtek moziba a filmet. Na nem mintha szarabb lett volna, mint barmilyen szuperhos film, de kb a 2/3-tol teljesen osszesett, Dalton karaktere kicsit sem volt szimpatikus semmilyen szempontbol, amit azert nem vartam volna.

  14. Arra azért kíváncsi lennék hogy Mcgregor “alakítása” rendezői instrukció volt, vagy csak szimplán senki nem mert szólni neki hogy a folyamatos bárgyú vigyor és befeszült testtartás baromi röhejes?

  15. Mcgregor karaktere a filmben egy szociopata állat volt, akinek akkora volt az egója, hogy nem fért bele a képbe. Kb ezt érzékeltették ezzel a túltolt tahó stílussal. Nekem fullban adta a Tyv Tyvi karaktert a Tiktokról :D :D

    A film egyébként egy közepes akció film volt. Érezhető hogy egy sorozat nyitó filmje akart ez lenni…

    **** spoiler ****
    – Eleve Jake meg a csaj viszonya nem lett rendezve
    – A tulok életben maradt a végére
    – A gengszter apuka a sittről, lépne színre a második részben majd

  16. Mcgregor karaktere legalább annyira nevetségesen gagyi mint Leto Jokere. Minden eszembe jut róla csak az nem hogy félelmetes szociopata.

  17. Kezdésnek vagy 20-30 perccel hosszabb a kelleténél. Akció nem sok van benne, a bunyók szerintem nem jók. Talán az első “milyen messze a korhaz”-as, de az meg a Reacher 1 evadban viccesebb volt. Na jo a krokodilos resz az poén volt.
    A rosszak pont ugyan úgy röhejesek, mint a Védelmező 3-ban, de itt legalabb csak helyi hülyék, nem valsmi komoly maffianak vannak előadva.

    Igazaból nem tudom mit akartak vele. Nosztalgikus akciofilmnek egyszerűen túl komolyanvehetetlen a rajzfilmes főellenfelekkel, akciovigjateknak meg nem vicces. Na jó a segitőkesz hülyegyerek legalabb végig poenos volt.

    Egyetlen dolog ami miatt mozit ert volna az a fenyképezés. Florida klasz hely lehet

  18. Nekem Conor cseszte el leginkább, valami iszonyat szar színész is meg a karaktere is botrány lett, de alapvetően a többi karakter is pocsékul volt megírva, valahogy Jake sem tudta itt hozni a szokásost ami tuti nem rajta múlott. Ezért nagyon kár volt.

  19. Megsúgom, Conor nem színész. Attól, hogy szerepel egy filmben, még nem lesz színész.

  20. Kopasz – de akkor miért szerepel egy filmben? :DDD

    nem láttam, nem érdekel ez, DE eszembe jutott micsoda szakértések mentek pár hónapja, mikor előjött, hogy vajon miért nem lett mozi ez a film. nincsenes csodák. hiába önérzetes a rendező (az a dolga) attól még ami nem jó, az nem jó.

  21. ez nem zárja ki azt, hogy nem feltétlenül gonosz hülyék gyülekezete a stúdió. biztos pénzt akartak, nem bíztak a mozis sikerben. nem volt valami szándékos hadjárat a művészek ellen. a reakciók most őket igazolják.

    persze nem csak az itteniekre gondolok, megnéztem párat máshol és hát. okéoké nem gagyi nagyon, csak ilyen alig közepes talán. mindegy. akkor pont azt mondtam, hogy pár hónap és senkit nem érdekel majd az a balhé és így is lett.

  22. már akkor sem érdekelte a balhé az átlag nézőket, ez nem nagy jóslat azért :) ha 9/10 lenne a film sem lenne hatalmas felháborodás, hogy nem ment moziban.

  23. Teljesen jól elvoltam vele..McGregor egy túltolt rajzfilmfigura:)), elfért.Sosem zavartak a remakek mert ha szar lesz, úgy is ott az eredeti, vagy régebbi verzió.Kanapé,nasi, és kikapcs 2 órára ennyit vártam és azt megkaptam.Nem maradandó, de ha pl tovább viszik egy 2. résszel, egy újabb délutánt megérhet.A bunyó utáni kocsiban ülés és irány a korház jeleneten azért jót mosolyogtam :) Sam Előtt karakterét én is hiányoltam benne..a régi verziónak adok egy mocskosabb, keményebb hangulatot. Ez teljesen más

  24. @Kopasz Akkor mit csinált a filmben, díszlet volt? :D De jogos, nem színészkedett benne, csak próbálkozott. Pont hogy valószínűleg ez lesz neki a célja eleve, hogy filmekben legyen ha már végképp nem kap elég figyelmet, ahogy a többi bunyós csinálja hol több hol kevesebb sikerrel. Na neki még az elején kéne kiszállnia.

  25. Nekem ezt egyedul Jake Gyllenhaal adta el (illetve annál azért több, mert szerintem jobb volt mint mondjuk egy Ambulance ami viszont kb tényleg csak JG miatt volt nézhető) Sőt, mondjuk sokkal jobb volt mint egy Red Notice, Grey Man, Heart of Stone, és közben mégsem olyan illuzorikus ambiciókkal meg főleg olyan gigantikus pénzekkel álltak neki mint azoknak, és ennek elelnére messzebbre jutottak. Ez tehát a jó hír.
    A rossz meg, hogy azért különösebben jó sem volt. Pedig akkor legalább a bunyók lehettek volna jók mégha a karakterek, a story nem is – de a bunyók sem voltak különösebben jók.
    (amúgy sok-sok év után visszanéztem az eredetit is, hát az tényleg túl nosztalgikusan élt bennem :) És nem a filozófus aki kidobó miatt (azon metaszinten még vigyorogni is tudok a korra visszatekintve) és még csak nem is a történet hanem azért azok a kor b filmjeinek megfelelően elég bénácska akciók voltak. De Sam Elliotot jó volt látni :)

    Nekem a potenciált egyvalami villantotta volna fel, az a meta-szint amikor a kiscsajjal a könyvesboltban a westernponyvákról beszéltek. Mert pont ilyesmit kellett volna csinálniuk!
    Csak ehhez teljesen elhibázott settinget választottak. Ehhez egy isten háta mögötti eldugott hely kellett volna, időtlenséggel, ahol el tudok merülni abban hogy mindent a kemény öklök oldanak meg. És hogy mondjak erre egy tökéletes példát, Banshee, a maga kategóriájában zseniális első évad, Hood “serif” rendet pakol a kisvárosban (és basszus ott micsoda karakterek voltak tömegével! Na meg ott voltak brutál erőszakos bunyók (rögtön a pilotban a kocsmában!)
    Szóval valami ilyesmi helyszínt kellett volna választani.

  26. Jake még most is el tudja rabolni a női szíveket:D az enyémet mindig. Óriási ez a faszi és nemcsak amiatt, ahogy kipattintotta magát, önmagában a testbeszéde is szórakoztató sokszor.

    kicsit SPOILERES

    Megnézném a hétköznapi kanapéhuszár emberek elmeállapotát egy olyan bunyó után, aminél halálra vered a haverodat, valószínűleg minden fasza lenne és évekig lehetne veled madarat fogatni. :)

    SPOILER OFF

    Florida nagyon szép, érdekes volt benne ez a kettősség. Gyönyörű hely, telis-tele rossz emberekkel, rossz történésekkel..

    A sokat említett Conoron is jókat röhögtem, sok Kinget olvasok, és simán eszembe juttatott néhány buggyant gonoszt:D egyébként Nicholson Jokere is bárgyú vigyorral tolta végig, mégse zavart senkit.. most akkor ..mindegy:D
    inkább átrohannék az utca túloldalára, ha csak szembe jönne velem, de nekem kicsit más az ingerküszöböm.

    Csak a hangkeverés volt borzalmas, kiugrottam a bugyiból a bunyóknál, míg a szöveget alig lehetett hallani. Végső bunyónál még szerintem rá is tekertek az ütések hangjaira, mert olyan volt, mintha a fülemet vernék..

    Elbírt volna egy-két régebbi zenét, de így is jó volt, szeretek úgy felállni a cast&crew végén, hogy nem volt kidobott idő

  27. bocs, elfelejtettem: azok az egysorosak, én borultam mindegyiken:D kicsit a régi akciófilmek egysorosait idézte, mint a “Ha meghal, meghal”:D kicsit vicces, hogy többet röhögtem ezen, mint a sidney sweeney-s anyone but you-n

  28. 1. először is – semmi bajom a remake koncepciójával, felőlem egy Die Hardot is megcsinálhatnának Justin Bieberrel (na jó azért ez túlzás nyilván), de attól az eredeti film még az eredeti marad. szóval ezzel a résszel nincs bajom

    2. ettől függetlenül ez egy közepes tv-film szintje manapság megvalósításban, az, hogy itt egy Jake kaliberű színész, meg Doug Liman szinte semmit nem ad az egészhez. sem dinamikában, sem ötletekben, sem látványban, sem innovatív hozzáállásban, sehol semmi extrát nem kaptam. a bunyókat hangsúlyozták nagyon, hogy technikailag micsoda újítás lesz ez, hát azért olyan nagy hátast nem dobtam.

    3. attól nem lesz nosztalgikus, hogy bárgyú. persze részben ez volt a 80-as évek akciófilmjeinek bája, de az akkoriban organikusan jött, itt meg inkább kínos sokszor. pl. a szerelmi szál felvezetése, megismerkedés a csajjal tényleg tipikusan egy gagyi akciófilm szintje (elküldi a csaj az anyjába, aztán kis túlzással fél perccel később már rámászna). Limannek szeretném elhinni, hogy ez direkt önreflexív kicsit, de akkor is inkább kínos sokszor.

    4. Jake – abból él manapság, hogy kigyúrta magát, de ezt a karaktert még egy jól irányítgatott Scott Adkins is lehozta volna. semmit, de szó szerint semmit nem szállított, ami minimálisan is extra lett volna (de legalább nem volt olyan szélsőségesen ripacs, mint az Ambulance-ben). mondom úgy, hogy szeretem és maximálisan elismerem.

    5. Mcgregor – ahogy fentebb írták, ez tényleg egy rajzfilm figura volt. valószínűleg ő ennél többet nem is tud, de nála éreztem kicsit a rendezői kézjegyet, hogy tolja csak fullban a röhejes főgonosz szerepét, gyakorlatilag minden jelenetén felröhögtem.

    6. de mivel a film tényleg nem tudta eldönteni, hogy mi akar lenni, nosztalgia hullámvasút, komor akciófilm, önreflexív bármi, ezért Mcgregor is idegen testként mozgott benne. ha nem veszi magát ennyire komolyan a film, szerintem ő sem lett volna ennyire zavaró sokaknak.

    7. amúgy hiába nem voltak extrák a bunyók, pl. az első kórházas jelenet előtti verekedés egész jó volt, ezekből kellett volna több. nem is értem, hogy miért nem volt több ilyen bunyós betét, gyakorlatilag egy kidobóról szól az egész, simán hozhattak volna még 3-4 töltelék jelenetet, ahol előadnak valami kreatív macsó megborulást.

    8. attól, hogy a szádba rágják a western párhuzamot, még nem lesz nagyon meta a film, csak szimplán szájbarágós :) persze vannak itt analógiák a fával, de ezt is mintha csak az AI tuszkolta bele, hogy ne legyen látszólag annyira suta az egész forgatókönyv.

    all in all: felesleges, mint remake, akciófilmnek gyenge, habár nálam pont a vége és McGregor húzta fel kicsit. ez egy közepesen gyenge drágább sorozat első 3 része volt egyben. (Jake meg keressen másik ügynököt, mert hogy ebben mit keresett, az még az elmúlt évek vakrepülése után is kérdőjel).

  29. “ha nem veszi magát ennyire komolyan a film”

    dehát nem is vette magát komolyan:D Humor terén nekem edge of tomorrow ugrott be végig, [nekem] ott sem voltak kínosak sem az egysorosak, sem a szituációk, amikbe belelökték a főszereplőt. Igazság szerint tudnék én ennél 1000x rosszabb filmet mondani, ha nagyon muszaj

  30. “attól, hogy a szádba rágják a western párhuzamot, még nem lesz nagyon meta a film”

    hát pont ez volt a baj, hogy még ki is mondták minek kellene lennie az iránynak, és aztán egyáltalán nem olyan lett a film. Pedig mondom, ott lebeghetne a kitűnő példa, Banhsee és Hood sherif.

  31. akkor megközelítem máshogy: inkább 10 ilyen, mint egy műanyag Netflix film, nem? De.:D

  32. @Blady Kanapéhuszárként ezt a kanapéhuszáros kiutalást nem igen értem, egy komoly bunyóshoz nem igen lehet minket viszonyítani, ha fiktív ha nem, ezekben a filmekben pont hogy nem szokott nagyon releváns lenni mennyire vannak megagyalva a bunyósok, akkor is épkézláb tudnak maradni. :D A “komoly akarok lenni” része meg végig érezhető a pár odaszúrt poénon kívül, de lehet eleve nem tudták eldönteni mi legyen ebből. Ha már Jake meg bunyózás inkább a Southpaw féle (az sem kimagasló de erre köröket ver szerintem) dolgokat hozzák mint ezt vagy a Netflix alját.

  33. Fél óra után eddig három negatívum: az irreális (és az elődjéhez képest komolyan gondolt, de gagyi) bunyókat zenével próbálják feldobni, a színek borzalmasak, a film lakossága pedig egytől egyig ostoba, mint egy GTA-ban. Egyelőre jóval alulmúlja a régit, de majd azért befejezem.

  34. Nagy nehezen letudva. Baromi primitív film, életszerűtlen az egész, mind a világ, mind a bunyók. McGregor az elmebeteg stílusával dob egyet rajt, nélküle egy nagy nulla lenne.
    Azt bírtam a legjobban, hogy Daltonnak egy feladata van abban a bárban, de pont annak nem tesz eleget…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.