A Variety több rendezőt is megkérdezett arról, hogy mi a kedvencük 2024-ből, és mindnél írt is az ismert személy arról, hogy miért azt választotta, amit.
Pár példa: Alexander Payne – Conclave, Rick Famuyiwa – The Fire Inside, Alfonso Cuaron – I’m Still Here, Fede Alvarez – Inside Out 2, Barry Jenkins – Nickel Boys… meg a többi. Érdekes olvasnivaló, hiszen a szakmát magas szinten művelők nyilatkoznak.
Az egyik legkirívóbb viszont Christopher Nolan és Gladiator II. Mármint amiket említettem feljebb is, az mind olyan, hogy simán elfogadható választás, de erre felkaptam a fejem.
Szerinte Scott tudja, nem a Római történelem miatt voltunk az eredeti Gladiator előtt, és most a folytatásnál sem azért mentünk moziba, hanem követeljük a sötét vágyaink életre keltését a kényelmes székből, távolságtartón. És ebből emelkedik ki, hogy a közvélemény mennyire befolyásolható.
Ezek után Nolan viszont brutálisan élteti is Ridley Scott zsenijét. Érdekes kontraszt a sok helyen látható közhangulattal, miszerint az “öreg” már semmit nem tud, hogy az egyik legjobb modern blockbuster rendező meg ennyire elismeri.
Scott raises the game with the staging of his action — his incredible, hyper-observant, multi-camera mise-en-scène (so different to the original) masterfully wrestles the action into clear and jaw-dropping sequence after sequence. The effect is not just to entertain, but to drive us towards awareness of the movie’s themes.
[…]
Visual innovations he and fellow directors from the British adland of the 1970s brought to cinema were often dismissed as superficial, but critics of the time missed the point — the lavish photography and meticulous design brought new depth to the visual language of movies, mise-en-scène that could tell us what the worlds they portrayed might feel like. This has never been as clear as in the masterful opening shot of “Gladiator II,” where Paul Mescal’s hand gently cradles the grain harvested from the original movie’s swaying wheat.
