A Daisy Ridleys Star Wars elvesztette az íróját

Még tavaly hallhattuk, hogy Steven Knight (Peaky Blinders) érkezett Damon Lindelof és Justin Britt-Gibson írók helyére a Rey köré tervezett folytatás trilógia kezdő darabjába. Most 2024 október van, és Knight is távozott. (surprisedpikachuface) A rendező Sharmeen Obaid-Chinoy (Ms. Marvel) még azért megvan!

Bár csak 2025-re tervezték a forgatást, de így most az is veszélybe került. Sőt, pletykák szerint a projekt is. Ennyire nem tudják mit kéne kezdeni a Star Warsszal? “Fanfilmet” már nem tudnak, mint pl. az Alien: Romulus volt az Alien franchiseban, mert az JJ Abrams előtte a Force Awakens-szel, na és a Mandalorian + Groku is arra lesz kihegyezve a moziba kerülésével.

Szóval eskü kíváncsi vagyok mit sütnek ki, főleg az Acolyte és… a Rosario Dawson (nem ugrik be a címe) sorozat nem túl erős minősége után, mert tippre nem véletlenül nem akarja senki magára vállalni az újítást, látták mi lett Rian Johnson sorsa, mikrózott film készítésére pedig kevés kreatívnak fájhat a foga. Nyilván utóbbiak feltételezések részemről.

human
írta
2024. 10. 25. 18:14
megjelenés
28
hozzászolás


Alienek és Predátorok, utóbbiból kettő is, meg más 20th Century tervek

A stúdiófőnök Steve Asbell mindent kitálalt az ex-FOX stúdió “geek” filmjeiről.

  • Alien: Romulus folytatás, bár még nem írtak alá Fede Alvarezzel, de a rendezőnek van ötlete.
  • Dan Trachtenberg nem akart Prey 2-t, viszont rengeteg ötlete volt, így két Predator film várható jövőre, a mozis Badlands Elle Fanninggal az élőszereplős, szóval lehet a másik csak animált, de semmi konkrétumot nem mondott.
  • Valamikor egy Alien vs. Predator is várható majd a távoli jövőben, olyan ami organikusan következik a fenti modern franchiseokból.

Apróbbak?

  • következő Majmok bolygója 2027-ben. Ez lehet korábbi hír.
  • Free Guy 2 nuku, mert Levy és Reynolds ötlettelen és elfoglalt.
  • Kingsmanből semmi nem várható.
  • Agatha Christie feldolgozások: And Then There Were None, Witness for the Prosecution, Miss Marple
  • A Master and Commander prequel elvileg már bír forgatókönyvvel, csak pont jó rendező kell. Semmi konkrétum, mielőtt valaki fellelkesül.
  • Asbell szerint a stúdió “brave enough”, ezt válaszolja kb. Sandra Bullock múltkori Speed 3 kijelentésére.

A teljes interjú ha valaki elolvasná.

human
írta
2024. 10. 25. 03:39
megjelenés
9
hozzászolás


Liam Neeson már megint búcsúzik az akciófilmektől

A múltkor jött Absolution előzetes alatt is kérdezte valaki: nem úgy volt sok évvel korábban, hogy abbahagyja? (Oké, kicsit átfogalmaztam.)

De igen, aztán mégis sorban jöttek az akciófilmjei, mivel jól fizettek. Na de most:

I’m 72 — it has to stop at some stage. You can’t fool audiences. I don’t want Mark [stunt work collaborator Mark Vanselow] to be fighting my fight scenes for me. Maybe the end of next year. I think that’s it.

Avagy jövőre talán végez, mert már nem sokáig tudja átverni a nézőket, vagyis hihetően előadni a verekedést, mert az az egyetlen amit nem engedett át a kaszkadőrének.

human
írta
2024. 10. 24. 02:42
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


A Disney dátumozott, Blade távozott!

Bár messze vannak és még változhatnak meg a többi, amúgy is csak pár dátum, ellenben érdekesség, hogy a Blade már nem lesz meg 2025 végére ezek szerint.

  • A Blade 2025. november 7-re volt beírva, onnan lekerült, és a helyére jött a Predator: Badlands, ami a Preyért felelős csapat kezébe került. A Blade így már több, mint 2 évet csúszik a jó régen bejelentett 2023. november óta.

Ezen kívül beírtak pár még cím nélküli filmet, de azokhoz itt vannak hozzácsapva a már várható premierek is:

  • Captain America: Brave New World 2025. február 14.
  • Thunderbolts*2025. május 2.
  • The Fantastic Four: First Steps 2025. július 25.
  • Avengers: Doomsday 2026. május 1.
  • Avengers: Secret Wars 2027. május 7.
  • Untitled Marvel 2027. július 23.
  • Untitled Marvel 2027. november 5.
  • Untitled Marvel 2028. február 18.
  • Untitled Marvel 2028. május 5.
  • Untitled Marvel 2028. november 10.

A 2026 elég üres, ott már tényleg visszafognak a projektekből, amit Iger ígért, de aztán újra felpörgetik évi 3 filmre.

human
írta
2024. 10. 23. 03:30
megjelenés
9
hozzászolás


James Gunn szembemegy a Marvellel és a DCEU-val

Hatásvadász a cím, de igaz, egy jelentős MCU és hát korábbi DCEU döntésről láthatóan megvan a véleménye, így amikor az új DC Univerzum kinézetéről kérdezték, akkor elmondta, hogy nincs egységességre törekvés, mindenki járhatja a saját útját, amit ezúttal fényképezésre és talán írása is kell érteni.

Every single project that comes out of DC Studios is going to be its own thing. We want [Creature Commandos] to be very different from what Superman is going to be when that comes out. We want [Peacemaker Season 2] to be different when that comes out… It’s a connected universe, but we’re not imposing any overall aesthetic.

human
írta
2024. 10. 22. 03:18
megjelenés
2
hozzászolás


Kecsap: Narnia, Song Sung Blue, Ready or Not 2, Wolf Man, Until Dawn, The Wild Robot 2, The Running Man, Knives Out, The Hider, Mike & Nick & Nick & Alice

A hét legviccesebbje azt volt, hogy a pletykák szerint Daniel Craig beszólt Ted Sarandosnak, a Netflix egyik CEO-jának, hogy moziba kéne küldeni a Knives Out filmeket tényleg, és “Your model is fucked!”. Mindezen azért mosolyogtam, mert a Netflix nem véletlenül fizetett végtelen pénzt egy nyomozós filmért, és nem véletlenül kap minden részért több pénzt Craig: mert a Netflix nem akarja rendesen moziba küldeni, ezt kompenzálják, és ez a céljuk nem fog megváltozni.

Közben Greta Gerwig is aggódik már, hogy a Netflix nem küldi rendesen mozikba a Narnia filmeket, amiket csinál nekik.

A The Hider novella adaptálásába Robert Downey Jr.-t akarja megnyerni az Universal. Andrew Barrer és Gabriel Ferrari írja ezzel a rezümével: Ant-Man and the Wasp, Transformers One, No Exit.

A Song Sung Blue egy musical lesz Hugh Jackman & Kate Hudson főszereplésével. A film igaz történetet dolgoz fel, amikor két nem túl szerencsés zenész összefogott, és alapított egy Neil Diamond emlékzenekart, bebizonyítva, hogy sosem késő szerelmet és álmokat találni.

Josh Brolin lesz a gonosz az Edgar Wright által készített The Running Man remakeben, amiben amúgy Glen Powell a főszereplő. A reality vezetője lehet Brolin, vagy az egyik fő ellenfél a tényleges terepen? Ezen kívül Lee Pace is benne lesz.

A Radio Silence rendező páros visszatér a Ready or Not 2-re, és Samara Weaving is ott lesz szerencsére.

Az Until Dawn játékfeldolgozás jövő áprilisban jön majd mozikba.

Chris Sanders rendező azt mondja, hogy már most vannak terveik a Wild Robot folytatására.

A Leigh Whannell által rendezett Wolf Man januárban kerül mozikba, és már hivatalos is R besorolással.

Ben Schwartz is benne lesz a Mike & Nick & Nick & Alice filmben, méghozzá mellettük: Vince Vaughn, James Marsden, Eiza Gonzalez, Keith David, Jimmy Tatro, Arturo Castro. Egy akció-komédia ami az alvilágban játszódik.

human
írta
2024. 10. 20. 01:38
megjelenés
16
hozzászolás


Az American Psycho új adaptálása

Legalábbis azt mondják, hogy nem a Christian Bale-es (tökéletes casting amúgy) film remakeje lesz az új, hanem a regény friss adaptációja. Ha már valaki kérdezte a múltkor, hogy van-e remake, amit nem ellenzek rögtön: ez simán olyan, szerintem a film teljesen más volt, mint a könyv, és nem azért mert finomkodott, bár voltak benne jó ötletek, ami alatt nyilván a névjegykártyás és a zenés monológot értem.

Ennek a forgatókönyvét most Scott Z. Burns (The Bourne Ultimatum, The Informant!, Contagion) fogja elvileg írni, és ami még reményre adhat okot: Luca Guadagnino-t (Call Me By Your name, Challengers) akarják a rendezői székbe.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 10. 19. 04:23
megjelenés
11
hozzászolás


A Rock és JJ Abrams?

Dwayne Johnson instagrammon osztotta meg, hogy ittak egyet a rendezővel és Zak Penn forgatókönyvíróval, aztán majd valami nagyon nagy dolog várható tőlük közösen.

human
írta
2024. 10. 18. 02:59
megjelenés
1
hozzászolás


Pletykák a következő Nolan filmről

A múltkor bejelentett, Universalnak készülő Nolan filmről lehetett többet megtudni. (Már amellett, hogy a tavalyi “kapott egy nagy csekket a Warnertől” duma megint előkerült “frissként”, és lám, nem hozzájuk ment.)

  • Nem a Prisoner sorozat adaptálása lesz.
  • Nem sci-fi, hanem elvileg kémthriller.

Jelenleg ezek a talán szórakoztató fejlemények, de semmi konkrétum nincs. Nyilván.

human
írta
2024. 10. 18. 02:52
megjelenés
9
hozzászolás


Nem Knull a Venom 3 főgonosza

Spoilerek nélkül, de a Venom 3-at rendező Kelly Marcel azt mondja, hogy nem Knull a film főgonosza, sőt, szerinte nem is sütik el csak erre a filmre, hanem a feltűnése valaminek a kezdete. “This is just the beginning”. Tudja, hogy fontos karakterről van szó, aki csak alapozásnak lesz itt jelen, valami gonosznak ami feltűnt.

we know full well how important Knull is to the fans, so just as we laid a foundation for Venom, we hope we are doing the same for Knull. The King in Black is way too powerful for ‘one and done.’

De, ööö, nem az volt, hogy ez a végső tánc Venomnak? Spinoff a spinoffnak? Vagy Knull isten megy majd az MCU filmekbe?

human
írta
2024. 10. 17. 02:48
megjelenés
4
hozzászolás


A Christy Martin életrajzi film főszereplője

Bár a David Michôd által rendezett filmnek még nincs rendes címe, de már készül, méghozzá Sidney Sweeney főszereplésével, aki posztolt is két beöltözött képet magáról amik a forgatáson készültek.

Christy Martin Amerika egyik legismertebb női bokszolója volt a 90-es években. A közönség imádata közben a saját démonaival is küzdött, még öngyilkosságot is megkísérelt. A képhez összehasonlításnak itt van a Sports Illustrated borító is, amin ő volt az első női bokszoló aki feltűnhetett.

human
írta
2024. 10. 16. 18:48
megjelenés
1
hozzászolás


Feltűnt Krypto

James Gunn bemutatta a kutyát, Superman társát, aki feltűnik majd a filmjében. Ha kattintotok akkor van plusz is.

human
írta
2024. 10. 16. 03:12
megjelenés
8
hozzászolás


Our Little Secret hogy itt vannak a képek

Lindsay Lohan új Netflixes romantikus komédiája. Ez a hivatalos leírása amúgy: Avery (Lindsay Lohan) izgatottan várja az első karácsonyt a pasija családjával – ám megdöbben, amikor kiderül, hogy az exe is részt vesz az ünnepségen.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 10. 15. 02:19
megjelenés
3
hozzászolás


Kecsap: Speed 3, RIP, Voltron, Headhunters, I Love Boosters, Holdovers, Hand That Rocks The Cradle, Getaway

Kyle Chandler is benne lesz a Netflixes RIP-ben, ami mögött Ben Affleck és Matt Damon csücsül. Sőt, jött Teyana Taylor és Sasha Calle is.

Saoirse Ronan az MCU-ról: “I can’t see myself doing Marvel”, bár nincs baja velük, de ha már franchise, inkább a Bondba menne.

Baromi jó cikk a Holdovers fényképezéséről, a nem tipikus meleg színes 35mm-es kinézet megidézéséről

Henry Cavill is benne lesz a Voltron filmben az Amazonnál, de a főszereplő ugye Damiel Quinn-Toye, és Rawson Marshall Thurber rendezi, aki a cikkek szerint “Netflix-siker” Red Noticeért volt felelős. Akkora siker, hogy trilógiának tervezték, és 3 évvel a premier után sincs sehol a folytatás! Mellékvágány, elnézést.

A Hand That Rocks The Cradle filmben Maika Monroe ugye a főszereplő, mellé viszont Elizabeth Winstead érkezhet. Ugye A kéz, amely a bölcsőt ringatja remakeről beszélünk.

Sandra Bullock szerint esélytelen egy Speed 3 olyan formában, amit bevállalna, amire Hollywood képes lenne bátran az idős De Bontra bízva.

Jason Biggs első rendezőse a Getaway, ami forgalmazót is talált. Biggs a főszereplő is, egy férjet alakít, aki betörést kamuzik, hogy feldobja a házasságát, de rosszul sül el.

Matt Stone és Trey Parker (South Park) filmjében feltűnik majd Kendrick Lamar. Címe még nincs, egy történelmi múzeumi előadás fekete résztvevője rájön, hogy a fehér barátnője szülei sok-sok éve birtokolták a szüleit.

Kevin Costner részben írja, és majd szerepel is a Headhunters filmben. A másik író az operatőr Steven Holleran, akinek ez lesz majd az első rendezése. Egy amerikai kivándorló Bali-n találja magát, ahol helyi szörfösökkel elmennek a tökéletes hullámot keresni, de a kiszemelt szigetet valamiért fejvadászok védik.

Boots Riley új filmje az I Love Boosters lesz, és a gárda egyelőre: Keke Palmer, Naomi Ackie, LaKeith Stanfield, és Demi Moore. Bolti rablók szövetségéről szól, akik kiszúrnak egy célpontot maguknak.

human
írta
2024. 10. 12. 12:12
megjelenés
3
hozzászolás


Freakier Friday jövő nyáron

Bár a Disney kiadta az első képet a Freaky Friday (Nem férek a bőrödbe) folytatásból, de csak jövő augusztusra tűzték ki a bemutatót. Itt a két visszatérő.

human
írta
2024. 10. 12. 01:01
megjelenés
5
hozzászolás


Karate Kid Legends lett a címe

A jövő hétvégi Comic Conon feltűnik majd a Sony filmje, a Karate Kid valamije Ralph Macchio és Jackie Chan szereplésével, előbbi az eredeti Kid franchiseból, utóbbi pedig a 2010-es remakeből hozza a karakterét valahogy.

Ja és ez a logó.

human
írta
2024. 10. 11. 03:41
megjelenés
4
hozzászolás


Nolan. Nyár. 2026. IMAX

Az Universal hivatalosan is betette 2026-ra a következő Christopher Nolan filmet. Ugye Nolan tartani is szokta a budgetet és a dátumot, szóval feltehetően tényleg nézzük majd.

A történetről semmit nem tudni, a jövő év első felében forog majd, és elvileg Matt Damon a kiszemelt főszereplő, de még nincs biztos hír.

human
írta
2024. 10. 10. 03:21
megjelenés
60
hozzászolás


← Vissza a jelenbe - A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.