Szép lassan kezd apadni a feltorlódott filmek kupac. A Number 23-nál elég negatívak voltak a kritikák, de valahogy mégis kíváncsi maradtam rá. Nem azért mert Jim Carrey-nek már nem is szabadna soha vígjátékban játszani (Dick and Jane..), annyira keni-vágja a komolyabb szerepeket, hanem mert olyan baljóslatúnak tűnt az egész. Azt ígérte, hogy megmozgatja picit a rejtélyekre vágyó agyat egy izgalmas sztorival. So-so sikerült.

És ez utóbbi, a baljóslatúság dolog be is jött. Na jó, annyira nem bonyolult film, és én kicsit komolyabb véget vártam, de akkor is jó kis popkorn szórakozás volt. Ami leginkább tetszett amúgy az az volt, ahogy a könyvet vizionálta Carrey. Erre visszatérek a tartalom után, pill.

Na szóval a tartalom. Walter Sparrow (Jim Carrey) a feleségétől (Virginia Madsen) kap egy nyugis bűnügyi regényt éjszakai olvasásra. Na persze nem ilyen egyszerű, mert Walter villámgyorsan a furcsa könyv rabja lesz, amint felfedezi, hogy van benne valóságtartalom, meg rendszer. És mindent behálóz a 23-as szám. Majd meglátjátok miért írtam ilyen ködösen.

Tehát a könyv vizionálása – hiszen a film nagy részét a könyvben foglalt bűnügyi történet teszi ki, ahogy végül csatlakozik a való világgal – full pesszimista noiros volt. Narrálás, domináns nő meg minden, és még ártatlan szőke is akadt. Mint említettem a bevezetőben, Carrey szerintem baromi jól hozta a folyamatosan egyre megszállottabb sintér figurát. Ja igen, ami még nagyon bejött, az a film beli 23-as könyv designja. Ilyen kiadást valami krimiből meg is vennék.

A 23-as szám értékelés

6/10, mert hát a világot nem váltja meg, de a beleült percek nem kidobottak. Viszont a soundtrack kell.