Azaz pókiszony. Kismillió ember mellett jómagam is hasonlóban szenvedek, egyszerűen nem tudok megbarátkozni velük, rémálmaimban se jöjjenek elő a pókok. De terápia kell, és kezdeti lépésnek az ember gondolná, hogy megteszi egy pókos film is, bár tapasztalatból beszélek, mikor azt mondom, ez nagyjából egyenlő a nullával, mivel nem változott a helyzet, pedig már nem is tudom hány száz alkalommal láttam ezt a filmet. Mindenesetre, talán ezért is, mindig nagy hatással volt rám, és szinte minden egyes alkalommal ugyanazt az iszonyt éltem át. Mi a jó horror ismérje, ha nem ez, kérdem én.

Ebben szenved Dr. Jennings is, a városi doki, aki családjával leköltözik a Kaliforniai Canaimaba, hogy cseperedő gyermekeinek megfelelő körülményeket biztosítson, nyugalmat, távol a nagyvárosok zajától. Csakhogy nem ő a kisváros egyedüli új lakója, hiszen egy Venezuelában honos, igen agresszív természetű, és még halálosabb mérgű pók is ezen a szép, verőfényes napon dönt úgy, hogy megválik otthonától és új életet kezd ezen a szép kis farmon, aholis egy romantikus est alkalmával össze is jön egy már ottlakó házipókkal. A kisváros amúgy is csekély számú lakója pedig szépen elkezd ritkulni.

Frank Marshallnak és feleségének, Kathleen Kennedynek eddig is számos jelentős alkotást köszönhetünk, olyan filmeket támogattak, mint az Indiana Jones, a Vissza a jövőbe, vagy az új Bourne-trilógia. Azonban Frank Marshall a rendezői széket is megjárta, mégpedig két kisebb werkfilm után pont ezzel a filmmel kezdte, ezt követte az Életben maradtak és a Kongó. Mivel ha a producer páros neve szóba kerül, nagy esély van még egy név feltűnésének, természetesen itt is megjelenik Spielberg neve, hasonlóképp működött közre többek között a Kincsvadászokban avagy a Szörnyecskékben is. A történetért pedig az anno Kék villámmal debütáló Don Jakoby a felelős, akitől legutóbb az Evolúciót láthattuk.

A főbb színészeket azt hiszem, nem kell különösebben bemutatni, feltételezem, mindenki látott már tőlük filmet. Kezdjük talán pókfóbiás dokinkkal, Jeff Daniels-szel, aki iszonyatosan jól hozza a paranoiás alakot, a tőle elvárható módon. Egy ezt átérezni nem képes embernek bizonyára humoros látványt nyújthat bizonyos helyzetekben, de akik együttéreznek vele, némi megnyugvást remélhetnek a város legjobb, és azt hiszem, egyben egyetlen rovarírtójától, John Goodmentől, aki ezzel a szerepével a rovarírtók királyává is avanzsált a szememben (no offense az igaziak felé), igazi színt varázsolva a filmbe.
Talán egyetlen negatívum a színészek soraiban Julian Sands volt számomra, de őt már a Warlockban sem szerettem, és nem kifejezetten a negatív karaktere miatt.

Mellettük olyan színészek tűnnek fel, mint James Handy vagy Henry Jones, akik számos filmben támogattak már főszereplőket.

A film nem csak a frászt hozta természetesen rám, igen szórakoztató is volt, hiszen kellőképpen ötvözi a feszültséget a humorral, ebbe persze nem kis részt Goodman visz bele. Ha a többi nagy alkotáshoz kellene hasonlítanom, egy erős 7/10-et illene adnom rá, de mivel csak kis híján maradt ki az all-time top 100-as listámból, a régi nagy kedvencekhez hasonlóan nálam a területén simán jár az a tizes is.

Nem éppen B-kategória, lassan klasszikusról van szó, de egyrészt a műfaja miatt, másrészt azért, mert aki még nem látta, ma este 10 órakor pótolhatja a Viasaton, mindenképpen meg kellett említenem ezt a kiváló filmet. Én tuti a képernyő előtt ülök majd. Jó szórakozást.