Az erő megrontja őket. Robbie Amell karaktere a börtönből szabadulva ki akar menteni valakit a városból, ahol üldözik a különleges képességekkel bírókat, de ehhez az ördöggel szövetkezik. Vagyis az alvilág látszólagos urával.
Csak épp megrontja a hatalom? Na nem úgy. Jön a Code 8 folytatása 2024-ben, és most nem a fanok segítségével, hanem a Netflix által, ami gondolom kicsit nagyobb budgetet tett lehetővé.
Lett hivatalos leírás is: A világban, ahol a szupererőkkel rendelkező embereket robotok felügyelik, egy volt fegyenc összefog az általa megvetett drogbáróval, hogy megvédjen egy tinit egy korrupt zsarutól.
Most két heti kecsap van, mert a múlt héten nem fejeztem be a posztot aztán csak gyűltek az új hírek is bele, a lényeg, hogy itt van. Facebookon meg meme-k.
Barbara Broccoli és Michael G. Wilson a James Bond franchise producerei, akik megerősítették, hogy marad a moziba célzott forgalmazása a filmeknek.
Nekiálltak Atlantában a Shazam! Fury of the Gods munkálatainak. A főszereplő ha fiatalabb lenne, akkor szerinte ezeket a cipőket tolná a való életben. Ja és forgatási kép is van az új ruhával.
Az Antoine Fuqua által rendezett Infinite június 10-én érkezik a Paramount+-on. Tudjátok, a harcosok akik folyamatosan reinkarnálódnak, az egyikőjük Mark Wahlberg.
A Lionsgate szerezte meg a The Guncle adaptálásának jogait. Egy régebben nagy tévés sztár befogadja az anyját elvesztő unokaöccsét és húgát.
Jonathan Majors (Lovecraft Country) lehet a Creed III-ban Creed ellenfele.
Phil Lord és Chris Miller élőszereplős komédia producere lesz, amit Josh Greenbaum (Barb & Star Go to Vista Del Mar) rendez Strays címmel az Universalnak. Egy magára hagyott kuytáról szól, aki több kóbor ebbel összefog, hogy bosszút álljanak a volt gazdáján.
Luca Guadagnino romantikus horrorfilmjébe, a Bones & All-ba Mark Rylance i várható. És elkezdték a forgatását. Nem mellesleg a rendező megerősítette, hogy esélytelen a Call Me by Your Name folytatása ugye Hammer miatt.
Egy lány testvérpár kell legyőzze a gonoszt az Evil Dead Rise-ban, ami a The Hole in the Ground rendezőjétől érkezik majd, és kiderült, hogy az HBO Max-ra, nem mozikba.
A Damien Chazelle (Whiplash, First Man) által készülő Babylon is bővült: Samara Weaving, Max Minghella, Katherine Waterston, Flea. Igen, jól olvastátok az utolsó nevet is.
A popsztár Rina Sawayama megjött a John Wick: Chapter 4-ba. Sőt, Donnie Yen is.
Robbie & Stephen Amell visszatér a Code 8: Part II-ban.
Az Indy 5 forgatása jövő héten indul Angliában, elvileg ezek a díszletek.
A Mission: Impossible forgatásán pozitív covid teszt volt, szóval vagy 10 nap kiesik.
Az HBO-ra készülő The Days of Abandonment uyge Natali Portman főszereplésével készül, mellé Mary-Louise Parker érkezett. Korábban ezt a sztorit jelentették be hozzá: egy nőről szól, aki feladta az álmait egy stabil családi életért, de ez feje tetejére áll, amikor a férje elhagyja.
A Jackass 4 rendezője távoltartási végzést kért Bam Margera ellen. Még Steve-o is azt mondja Bam-nak, hogy nézzen már magába és a függőségébe… Más: Knoxville szerint tényleg ez az utolsó Jackass filmje.
Erlijah Wood lesz a The Toxic Avenger Reboot főgenyája, egy gonosz CEO… Ammúgy ugye még Peter Dinklage és Jacob Tremblay főszerepel a filmben.
A Netflix csapott le We Used to Live Here adaptálására, méghozzá Blake Lively főszereplésével. A forgatókönyvet Diablo Cody írja majd, ahogy a rendezés is rá esik.. A reddit nosleepben tűnt fel először ez horror-thriller, amiben egy új lakástulajdonos ajtaján kopogtatnak, amiközben a párja munkában van. A túloldalon egy család áll, akik azt mondják korábban ott éltek, szeretnének körülnézni, és a nő ezt engedi is, mert ő is csak most ismerkedik a házzal. Ellenben miután egy hóviharban ottragad mindenki, a család nem hajlandó távozni…
Noah Baumbach új filmje lesz a White Noise, amibe Jodie Turner-Smith is várható, ugye Adam Driver és Greta Gerwig mellé.
Kevin Spacey szerepet kapott a Franco Nero által rendezett The Man Who Drew God-ban. Nyilván nélküle nem is lenne hír ez a film…
Ha már korábban csillogó nevek: Lindsay Lohan egy elkényeztett hotelláncörököst alakít, aki egy síbalesetben elveszti az emlékezetét, de egy munkás ember gondoskodik róla. Romantikus komédia a Netflixen, a sztori meg gondolom mindenkinek leesett honnan, bár talán a férfi itt nem állítja majd, hogy a csaj a felesége. Janeen Damian (A Christmas Waltz) rendezi.
Adam Wingard rendezheti majd a Hardcore című képregény adaptációját, amit amúgy Robert Kirkman és Marc Silvestri készített. Ez is ismerős sztori lesz: katonák bárki teste fölött átveheti az irányítást, és így végezhetnek el feladatokat, de a projekt legjobb harcosa egy ismeretlen testben találja magát, és 72 órája van kideríteni ki vette át a vezetést a program fölött.
Robert Rodriguez új filmje lesz a Hypnotic, méghozzá Ben Affleck főszereplésével, akihez most Alice Braga csatlakozott. Egy nyomozóról szól, aki egy eltűnt lányt keres, de titkos kormányügyekre bukkan.
Az Adam Driveres 65 jövő májusra került.
—
Elhunyt Buddy Van Horn.
Elhunyt Romy Walthall.
Elhunyt Robert Hogan.
-
Hirdetés
Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.