A film a hasonló című, brit regényből készült, a bridget jones-i hagyományokat követve bolondos, butácskának tűnő angol csajsziról szól, akiről munkakörnyezetbe helyezve kiderül, hogy valójában sokkal okosabb a látszatnál. A történetet kissé megváltoztatták a forgatókönyv kedvéért, valamint a filmvásznon a lányka intelligenciahányadosa már cseppet sem volt olyan meggyőző, de be kell vallanom, hogy sokkal rosszabbra számítottam. Egyáltalán nem fájt, és kettőször még nevettem is.

Rebecca „Becky” Bloomwood (Isla Fisher) félig finn származású, hosszú, vörös hajú, cuki, bolondos lány, érthetetlen vonzalommal viseltetik a dizájner ruhák, cipők és kiegészítők iránt, melyeket aztán kissé bizarr, ám annál trendibb módon kombinál. New Yorkban dolgozik egy magazinnál, szabadidejében pedig súlyos vásárlásfüggőségben szenved, egyelőre a tagadás fázisban, bár a bank már egyre trükkösebben próbálja behajtani hatalmas hitelkártyatartozását. Ekkor elveszti az állását, majd egy görbe este eredményeként „véletlenül” felveszik a Succesful Savings (Sikeres Megtakarítás) című pénzügyi laphoz. Beckynek persze fogalma sincs a pénzügyekről, de mivel titkon valójában okos (ezt mi nem látjuk, de a történet sugallja), valamint egy újító szellemű és rendkívül jóképű főszerkesztő áll mögötte (Hugh Dancy), napokon belül igen híres és sikeres pénzügyi újságíróvá válik. Persze, ettől még nem lesz pénze, vagy ami lesz, azt azonnal ruhákra költi. Rendes addikt módjára szenvedélyét mindenki előtt titkolja, ami azután kis híján egész életének totális összeomlásához vezet, dehát ez ugye romantikus vígjáték, nem történelmi dráma.

A történet valójában egyszerű, mint a faék, szóra sem érdemes, a forgatókönyv totál semmilyen, a párbeszédek még talán időnként szellemesek, bár most így egy órával film után egyetlen vicces sort sem tudnék idézni, leginkább burleszkjelenetek jutnak eszembe, sok hasraeséssel. Meglehetősen buta, csajos vígjáték, ahol minden egyes fordulat pontról pontra, totálisan kiszámítható.

Azért nem szenvedtem mégsem, mert a színészek viszont meglepően jók, Isla Fisher ugyan okosnak egy percig sem tűnik, de bájosan bolondos és a várakozással ellentétben nem annyira hülyepicsás, mint inkább szerethető. Barátnője és lakótársnője, Suze (Krysten Ritter) iszonyú aranyos, bár keveset szerepel, de akkor totál átlagos mondatokat is viccesen bír előadni. A jóképű pasi sok említést szerintem nem érdemel, mellékszerepekben viszont feltűnik John Goodman és Joan Cusack (Becky szülei), valamint Kristin Scott Thomas, aki egy egészen fura nőt játszik remekül. Így végül a szerethető kiscsajok és a profi mellékszereplők miatt a fájdalmas butaság helyett egy elviselhető limonádét kaptunk.

Egy boltkóros naplója értékelés

Nekem ez így 5/10, láttam már rosszabb csajos-romantikus vígjátékot. Buta sztori, egész jó színészek, egyszer sem szakadtam a nevetéstől, de nem fájt. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy férfiak kizárt dolog, hogy el bírják viselni ezt a filmet, de élő tesztalanyon nem vizsgáltam a hatást, úgyhogy lehet, hogy csak az előítélet beszél belőlem. (Annyit még el kell mondanom, hogy én nem olvastam a regényt, húgom, aki olvasta, 2/10 pontosra értékelte a filmet, mert szerinte ahhoz képest annyira elrontották.)