Borzasztó gyanakvóan ültem be a filmre, mivel talán az egyik legjobb Neil Gaiman-regényből készült (de a top 3-ban biztosan ott van), és egy klassz regényt olvasás után megnézni filmen, nincs annál félelmetsebb és kockázatosabb élmény. De komolyan. Ehelyett amint kijöttem a moziból, legszívesebben azonnal visszamentem volna megnézni még egyszer.
Coraline egy magányos kislány, szülei ugyan otthon dolgoznak (írók), de egyáltalán semennyire sem foglalkoznak vele. Egy nagy, régi, vidéki ház egyik lakását bérelik ki és a film elején költöznek be, így Coraline felderítő utakra indul a hatalmas kertben. A ház többi emeletén különc alakok laknak, például a kiöregedett revüsztárok, Miss Spink és Miss Forcible, számtalan terrierjükkel, vagy az orosz akcentussal beszélő furcsa öregember a tetőtérben, aki régen tornász volt, de most állítása szerint egércirkuszt próbál létrehozni, csak az egereknek még nem megy igazán jól a zenélés. Aztán sokáig szakad az eső, Coraline nem mehet ki a kertbe, a lakókat már megunta, és nekilát felfedezni a lakást. Talál egy titkos ajtót is, amely egy furcsa és első látásra tökéletesnek tűnő fordított világba vezet: odaát a másik anyukája várja, aki törődik vele, a kedvenceit főzi és azt szeretné, ha örökre vele maradna. Csak annyi, hogy a másik szülőknek gomb van a szemük helyén, és ha maradni akar, akkor Coraline-on is el kell végezni ezt az aprócska beavatkozást.
A film stop-motion technikával készült, és az a Henry Selick rendezte, aki a Karácsonyi lidércnyomást is. A Coraline talán összességében nem annyira újszerű – kislány a párhuzamos világban változatos nehézségekkel küzd meg – de tele van számtalan izgalmas, ijesztő, össze nem illő és bizarr részlettel. Többszáz éves mályvacukor, kosztümös egerek, hatalmas géprovarok, kisgyermek-kísértetek, és persze a dimenziók között a legnagyobb természetességgel közlekedő macska.
A történet a gyermekkor alapvető félelmeire utazik: szüleink gonosszá válnak, vagy csak szó nélkül örökre magunkra hagynak, az ágy alatt kaparászó képzeletbeli szörny pedig tényleg valami létező, ööö, dolog. A könyv időnként egészen horrorisztikus, a film talán egy fokkal kevésbé, de azért ijesztő és bizarr, akárcsak a rémálmok. Végre egy olyan mese, amit felnőttek is legalább ugyanannyira élveznek, vagy jobban, és nem azért, mert popkulturális utalásokkal van telerakva (nincs benne ilyesmi), hanem mert klassz történet, nagyon érdekes karakterekkel és jó párbeszédekkel. (Legalábbis eredeti nyelven jók, nem tudom, a magyar szinkron milyenre sikeredett).
Coraline értékelés
Szokatlan hangulatú, vicces, ijesztő, bizarr, okos mese egy magányos kislányról, tőlem 9/10 pontot kap, alig várom, hogy hazavihessem dvd-n és megnézzem még kétszázszor.
