Ez tipikusan az az eset, amikor a nem túl jó reklámkampány után reménykedtem, hogy a film mégis működni fog, és bejött. Az X-men után még egy szórakoztató blockbustert kaptunk, olyat ami kitörli a rosszabb heteket az emlékezetünkből.

Miről szól a film? Nem annyira szpoileresen arról, hogy egy idegen faj támadja meg a Földet, szép lassan átveszik Európa fölött az uralmat, mi pedig egy hatalmas ellencsapást, partraszállást tervezünk ellenünk. Ebbe keveredik bele egy marketinges csávó, aki eddig a hadsereg PR-jét intézte, de egy tábornok berágott rá, és gyalogossá lefokozva szépen betolta az első támadó hullámba.

Természetesen az invázió nem úgy sikerül, ahogy a szövetséges erők tervezik, mindenki ott pusztul a fronton, hősünk is, de a következő pillanatban az előző nap reggelén ébred. Így megy harcba újra és újra, amíg egy nap különös nővel nem találkozik a csatamezőn, aki láthatóan rájön a férfi képességére és szól neki, hogy a következő “ébredése” után keresse fel.

Rövidebben összefoglalva egy Groundhog Day csak épp sci-fi köntösben, háborús környezetbe helyezve. Bevallom már a koncepció is bejött, de még így is meg tudod lepni a film a kidolgozásával.

A legjobban az tetszett, ahogy a sima jelenetekbe belefűzték ezt az egész “újraéli a napot” dolgot, volt ahol minden vágás egy következő napot jelentett, és ezt a hangsúlyokon, vagy a párbeszéd kicsit furcsa voltán tökéletesen lehetett érezni, Tom mozgásáról nem is beszélve, ahogy láthatóan harctéri veteránná edződik a karaktere a film eleji botladozás után. Zseniális.

Az Edge of Tomorrow nem a legbonyolultabb időutazós sci-fi, azt amúgy is lenyúlta a Primer magának, de amit felvállalt, azt teljesen jól szállította. A látványra nem térnék ki túlzottan, nekem nagyon tetszett a nem olyan távoli jövőben levő harc, nagyon kilógó gagyit nem láttam, de olyan jelenetet sem, ami csak a kinézete miatt lélegzetállító.

Szóval Tom Cruise már megint szállított egy remek sci-fi-t, és a tavalyi Oblivionhoz képest ezúttal a forgatókönyv is összeszedettebb volt.