Everything Everywhere All at Once

Most tényleg mint lehet erről a filmről mondani, amiben benne van minden, méghozzá egyszerre? Kicsit hülyülök a felvetéssel, de itt tényleg ronthat az előzetes tudás az élményen. Legalábbis részemről a trailer már kiment a fejemből, és így eszméletlen élmény volt tényleg mindent felfedezni benne.

A történet röviden úgy foglalható össze, hogy egy Amerikába bevándorló nő sok mindent számlázott ki a mosodájának, amit üzemeltet, ezért be kell mennie az adóhatósághoz, hogy rendbetegye a dolgokat – igen, a végére ezek fontosságát is megtudjuk. Közben kiderül, hogy csak ő lehet képes minden multiverzumbeli énje tudásával felvértezve legyőzni a gonoszt, ami mindent fenyeget.

Az az igazság, hogy a Mátrix emlegethető tényleg, amit sok helyen láttam az előzetes 1 sorosokban, de ez kicsit félre is vezetheti a nézőket. Nem annyira korszakalkotó vizuálisan, mint az első Mátrix, viszont az érzelmi magja mégis erősebb annál. Azért a sztoriban vannak átfedések valahogy, nehéz szavakba önteni miben egyeznek, de biztos, az irodában “felébredés” és ottani üldözés eléggé nagy homage. Ami nekem sokkal találóbb hasonlítás, az valahogy az Eternal Sunshine of the Spotless Mind, csak nyilván harcművészettel megspékelve. Meg több humorral.

Maga a sztori kicsit döcögve indul be, meglepett milyen sokan mentek ki a teremből közben, lehet másra számítottak. Kicsit sufnituningos a film eleje, ezt úgy értem, hogy a dimenzió tech eléggé low budget hatást kelt, viszont mégis eszméletlen high concept az egész film, az utolsó centiig át van gondolva, hiszen a dimenzióváltások miatt erre szükségük is volt, csak a jó vágás az igazán olcsó VFX. Az Everything Everywhere All at Once bizonyítja, hogy a nagyobb koncepciók is elegek tudnak lenni a “nagy film” hatáshoz, mert ez egy blockbuster volt 25 milliós költségvetésből.

Azért rengeteg vicces ötlet is akad benne, viszont ezek között jó pár túltolja az őrületet. Nem ködösítek, a dimenzióváltást úgy lehet elérni, hogy az ember kizökkentő dolgokat tesz a testével, például papírral elvágja az ujjai között a bőrt. Na ezt eléggé eltolják az extrémbe pár alkalommal. Ahogy némelyik dimenzióban sem teljesen normális módon alakult a létezés, ami szintén hoz pár meghökkentő pillanatot.

Viszont míg kicsit lassan döccenünk bele a cselekmény húsába, addig a végére a tétek és az érzelmi húrpengetés olyan szépen csendül össze, hogy egyszerűen öröm volt nézni. Ez nem mindenki filmje lesz, néha elpattan a WTF mérő (nyilván nekem simán belefért), viszont a végére mégis ott van egy másfajta dráma gyönyörű mondandója, amit csak körbevesz a multiverzum csomagolás.

Egy dolog biztos: hasonlóval nincs tele a mozi.

human
írta
2022. 04. 24. 19:04
megjelenés
13
hozzászolás


Minden egyszerre meg minden

Sajnos míg Amerikában a héten van a premier, addig itthon ül rajta a forgalmazó pár hetet, de a kritikák elég jók. Az A24 akció-multiverzum filmje amúgy.

human
írta
2022. 03. 22. 02:47
megjelenés
6
hozzászolás


Minden mindenhol egyszerre?

Amikor az összes párhuzamos életedből kell merítened? Az A24 félig akciófilmje? Volt trailer, nem gondoltam volna, hogy ilyen posztert kap.

human
írta
2021. 12. 16. 13:59
megjelenés
1
hozzászolás


Kecsap: Furiosa, Nope, 47 Ronin 2, The Matrix 4, Kandahar, Deep Water, Tarot, Renfield, Chippendales, Oppenheimer, Venom 3, Knock at the Cabin, Cleopatra, Spawn, Cameron-Man, Shang-Chi, Run Rabbit Run, Thor: Love and Thunder, Everything Everywhere All at Once, Young Sinner, Bad Blood, Punisher, Fred Astaire

Tom Burke váltja Yahya Abdul-Mateen II.-t a Furiosa-ban. 2024 a bemutató, szóval nagyon random hír.

Új kép az Uncharted filmből, hogy ne csak szöveg legyen itt.

Jordan Peele Nope-ja végzett a forgatással. 2022 júliusában nézhetjük.

Amy Pascal producer azt mondta, hogy már tervezési fázisban van a Venom 3. Ennek eskü azért nem írtam saját posztot, mert kb. az első film sikere óta folyamatosan tervezési fázisban lehet, követ hiszem, hogy most ültek volna neki.

A Disney/Fox levette a naptárból a Ben Affleck & Ana de Armas főszereplésével készült erotikus thrillerét, a Deep Watert. Januárban ment volna a mozikba a hasonló nézőket célzó Scream ellen, szóval érthető a döntés.

Jessica Henwick-et befenyítette a Warner és a Marvel, hogy csak az egyikőjük meghallgatására mehet, így Henwick tulajdonképpen elesett a Shang-Chi-ben való szerepléstől a The Matrix 4-ért.

Ugye végül nem Patty Jenkins rendezi a Cleopatra filmet Gal Gadottal, és megvan az utódja: Kari Skogland, aki a The Falcon and the Winter Soldieren utazott. Ez a hír amúgy arra is utalhat, hogy mégsem tették a fiókba a Jenkins kezébe adott Star Wars filmet.

Dolgoznak a 47 Ronin folytatásán, a jelenlegi állás szerint Anna Akana és Mark Dacascos lehetnek a főszereplői. De nagyjából ők ismertek csak, nem tűnik kiemelt nagy pénzes projektnek.

Gerard Butler nekiállt a Kandahar című filmjének Saudi Arabia-ban. A rendező Ric Roman Waugh, és azokról az afganisztáni időkről szól amikor a Snowned szivárgás történt.

A Trollhunter készítőjének új filmje a Tarot lesz, amit Jason Pagan és Andrew Deutschman írt, és elvileg sokan akarták megszerezni a projektet. A történetről nem sokat tudni. Vagyis semmit.

A Swiss Army Man rendezőinek új filmje lesz az A24-nél a Everything Everywhere All at Once, amiben egy kínai bevándorló egy hatalmas kalandban megmentheti az univerzumot, ha az elhalasztott életútjait átéli. Ez egy kép belőle:

A Renfieldbe megérkezett Awkwafina is Nicolas Cage és Nicholas Hoult mellé. Az Universal horror komédiája lesz egy Robert Kirman (Walking Dead) pitch alapján, amit Ryan Ridley (Rick and Morty) ír.

Dev Patel alakítja azt indiai bevándorlót, aki megalkotta a férfi vetkőzés alapjait. A film címe Chippendales lesz, és az egész club felfuttatós sztorit átveszik majd, miközben Seth Rogen és Elle Fanning is feltűnik.

Florence Pugh, Rami Malek & Benny Safdie is feltűnik majd Nolan új filmjében, ami Oppenheimerről szól, az atombomba megalkotójáról.

A Knock at the Cabin lesz M. Night Shyamalan következő filmje, és főszereplőnek jelenleg Dave Bautista esélyes. 2023-ban kerül majd mozikba, sztoriról nem sokat tudni.

Todd McFarlane azt mondja, hogy nem halt el az új Spawn film, jövő év első felében lesz valami nagyobb bejelentésük.

A Tech Noir: The Art of James Cameron könyvben van egy rész arról, hogy milyen Pókember filmet tervezett Cameron, amikor úgy volt, hogy csinálhat majd egyet. Valami gritty, nagyon a valóságban levőt az Alien és Terminátor nyomdokain, ahol sokat szenved Peter, és Pókember “ambiguous, profane, even sadistically violent.”

Destin Daniel Cretton visszatér a Shang-Chi folytatásának rendezésére. Gondolom a főszereplők is.

Daina Reid (The Handmaid’s Tale) filmje lesz a Run Rabbit Run, méghozzá Sarah Snook főszereplésével. Egy termékenységi orvosról (bocs, talán reproduktív endokrinológus magyarul) szól, aki tisztában van az élet körforgásával, megszületünk, élünk, meghalunk, de amikor a lánya elkezd furcsán viselkedni akkor megkérdőjelezi az egészet.

Michael Giacchino (leghíresebb műve a Lost) írja a Thor: Love and Thunder zenéjét.

Paul Verhoeven összefog a RoboCop írójával a Young Sinner filmnél, hogy egy női főszereplős erotikus thrillert csináljanak.

Mahershala Ali nagyon izgul a Blade szerep kapcsán, és mivel nem szereti a forgatások első napján sosem az alakítását, mivel még nem rázódott a szerepbe olyanok, így az Eternals egysorával nincs megelégedve:

My excitement for any role is pretty equal, honestly, because I feel the responsibility is always the same. But I’ve never walked into a role where the anticipation of it was so great. Where people were already so familiar with the character. And have real opinions, and points of view, and all that. So it feels different. There’s clearly an added layer of pressure, which I will embrace.

Adam McKay már dolgozik a következő filmjén a Don’t Look Up után. A Theranos alapítójáról, Elizabeth Holmes-ról fog szólni a Bad Blood, méghozzá Jennifer Lawrence főszereplésével készül az Apple TV+-nak. Nem tudom mennyire követtétek a botrányt, és mennyire tudom röviden összefoglalni, de nagyon drága és hosszadalmas vértesztekre ígért a cég olcsóbb és sokkal-sokkal gyorsabb megoldást, szedtek össze pénzt a fejlesztésre. Természetesen túl szépen hangzott, hogy igaz legyen. Itt egy sokkal átfogóbb cikk az egészről ha valakit érdekel.

Sokan licitálnak épp egy autóversenyzős film projektjére, amiben Brad Pitt szerepel majd és Joseph Kosinski (Top Gun: Maverick) a csatolt rendező.

Jon Bernthal csak akkor hajlandó visszatérni Punisher szerepében, ha nem finomítanak a karakteren, marad olyan éjsötét mint a Netflix sorozatban volt. Ugye azért is aktuális a kérdés, mert a Netflixes Daradevilből Cox már várható az MCU filmekben.

A Fred Astaire életrajzi film főszereplője Tom Holland lesz.

A Christian Bale főszereplésével készülő The Pale Blue Eye szereplőgárdájába feltűnt Gillian Anderson és Robert Duvall is. A történet 1830-ban a West Point katonai akadémián játszódik, és több gyilkosságról szól.

human
írta
2021. 12. 12. 14:44
megjelenés
16
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.