Pitt mindenkit beelőzött

Az F1 érkezett új filmnek, és egyedüli új blockbusterként az élen végzett simán. Na de nézzük pontosabban.

Bár az F1 elég drága, több szám is kering, de elvileg a 200-as budget az igazi, viszont valami 140-es marketing is van, amiből lehet lejön vagy 40 milliónyi termékelhelyezés (aminek van hely, hiszen F1;). A lényeg, hogy mindezek mellett az Apple TV+ eddigi legsikeresebb mozipremierje a film, még a pénteki előrejelzések fölé is jött Amerikában a végleges számával, az 57 millióval (vasárnap délutáni becslés csak 55 volt). A világon pedig összesítve már 146 milliónál jár.

A nézői fogadtatás erős, a héten érkező Jurassic World nem IMAX termes odakinn, szóval prémium vásznakat is tarthat. Erős lábak néznek ki Pittéknek, kíváncsi vagyok hogy tartja majd magát. Az biztosnak tűnik, hogy ez megérte az Apple-nek, hiszen amikor streamingre jön akkor sokkal nagyobb hátszéllel teszi majd, mint a Napoleon, vagy épp a Argylle tette.

A másik újonc a M3GAN 2.0 volt, 10.2 millió sikerült neki odakinn. Talán nem kellett volna horrorról akcióra váltani? Bőven a M3GAN első részének számai alatt nyitott. 17 millió az összesített bevétele, 25-be került, de itt minden marketing dollár számíthat. Ránézésre ez bukta lett a mozikban, de azért a PVOD végére már pozitívba érhet. A folytatás nem tűnik esélyesnek.

Az Elio csak 50%-ot esett a második hétvégéjére, na de nagyon alacsonyról, így 10.4 millió sikerült az űrbe küldött gyereknek. Összesítve 72.3-nál jár, viszont jött valami hír, hogy bőven 200 millió fölött volt a budgetje. Gigabukta a Pixarnak, és hiába esik kicsiket majd innen, esélytelen bármi komoly bevétel. Ami szomorúbb, hogy a 28 Years Later 68%-os esést húzott be a 2. hétvégéjére, ami nagyon gyenge. Erre nem haraptak Amerikában, bár összesítve már 103.1-nél jár. Talán zöld a vége, de ha ennek köszönhetően a Bone Temple majd nagyobb bukta, akkor letehetünk a 3. részről… ismét. Ugye itthon csak a héten nyit, a Jurassic World új része ellen, szóval ránézésre nem Mo. húzza ki a bajból!

Hogy mi siker akkor? A How To Train Your Dragon élőszereplőse, ami 3 hét alatt már az 500 milliót kóstolgatja. És a Lilo & Stitch élőszereplőse, aminek már be is rendelték a folytatását, mivel a befektetéshez képest lehet még a tízszeres szorzó is meglesz a haszonra. Gondolom értitek mire célzok ezzel a bekezdéssel.

human
írta
2025. 07. 01. 03:09
megjelenés
9
hozzászolás


F1: Sonny

Megérkezett Top Gun rendezőjének új filmje, aminél elkerülhetetlen, hogy megkapja a Top Gun az aszfalton említést, hiszen már hónapok óta ezt hallani róla, amit a trailerek is megerősítettek. Talán ez lesz a baja is sokaknál, hiszen teljesen igaznak bizonyult a leírás, csak a tétek kisebbek. Bár generációs szempontból a tétek ugyanazok!

A történet egy régi F1 pilótáról, Sonnyról szól, aki hatalmasat bukott a 90-es években, azóta vissza sem ült a leggyorsabb kocsikba, vagyis TOP CARokba, és inkább kisebb csapatokba ugrik be vezetni mindenféle versenyen. Konkrétan itt kezdünk, hogy a Daytonán hajt, de amikor vége a futamnak, akkor a lakókocsijával továbbáll.

Itt találja meg egy régi vetélytársa és barátja, hogy bajban az F1 csapata, 0 pontjuk van a szezon közepén, és 9 futam alatt kéne szerezni egy győzelmet valahogy, különben az igazgatóság eladja alóla az egészet. Nyilván Sonny kis kéretés után vállalja, és a többi. Merem ezt írni, mert az F1 biztosan nem a történetének váratlan fordulatai miatt élvezetes, annyira a bevált panelekből építették fel. Nem kerülgetem, ez egy komfort blockbuster, ránézésre idősebbeknek aztán főleg az. Viszont ettől még jó.

Minden körítés alatt ez a film is lecsupaszítható oda, hogy az oldschool a goodschool (vagy valami ilyesmi), jön Az Öreg, aki a csapat fiatal tehetségével ellentétben nem 10 mérőeszközzel a testén fut, hanem csak kimegy a pályára kocogni, gondolom mert így érzi. És a reflexei-koordinációja javításához is inkább teniszlabdákat használ valami gép tapogatása helyett. Sőt, sorolhatnám, hogy mennyi mindent kell elfogadnunk az F1 élvezetéhez, hiszen semmi reális nincs benne. És akkor a versenyekről még nem is írtam.

Viszont mindezt Brad Pitt és Javier Bardem sármjára teszik. Pitt villantja a régi laza szupersztár színész énjét, de azért a drámaibb pillanatok is mennek neki, de egyértelműen nem amiatt tették őt ide, Bardem pedig azzal az őszinte előadással jön, amivel a Dune-ben is. Erre még kicsit visszatérek. Mellettük Kerry Condon és Damson Idris is remek, de ők a modernebb film oldalt erősítik, míg Pitt és Bardem egyértelműen a nosztalgia gázpedált nyomja padlóig.

A megvalósítás Joseph Kosinski módra csodás. Mérnöki és kiszámított, mint a forgatókönyv, de mégis működik. Konkrétan egy régimódi blockbuster az F1, a történetét tekintve nem meglepő módon, de ezzel ki is emelkedik a mezőnyből valahogy.

F1 verseny ismeret nem igazán kell hozzá, sőt, lehet hátrány, mert akkor tudod, hogy már az első versennyel mennyi büntetést kapott volna a csapat és Sonny. Ehelyett lehet élvezni, ahogy az underdog lassan, bökkenőkkel, belső ellentétek leküzdésével egyre javul. Mindezt pedig olyan megvalósítással, ami a fizikai és CGI trükkök tökéletes egyvelegének tűnik. Van egy beállítás amiben visszafogják magukat végig, hogy aztán az utolsó versenyen süssék el teljes egészében, közben őszintén mondjanak klisés mondatokat — semmi kacsingatás és 4. fal –, és működik. Vége a cinikus érának?

(Na jó, picit túloztam, bár nagyon nem szükséges, de az F1 ismerete adhat egy réteget ha a képtelen versenyeket elfogadja az ember, pl. ha jól érzem Alonzo pont akkori bevágása amikor Sonny direkt balesetezik az üthet, és a végső verseny is az életből merített, meg rengeteg más áthallás akad feltehetően.)

Gondolom a fentiekből lejön, hogy mi lehet bökkenő pár nézőnek, viszont még idetenném talán a játékidőt is, mert 2 és fél óra talán nem volt benne ténylegesen. Ennek ellenére még bőven jól szórakoztam. Kicsit játszva a poszt címével, ez inkább Sonny: F1, jöhet a Sonny: Le Mans, Sonny: Kiugrom az Aldiba két kifliért, és a többi. Mindet elvinné Pitt sármja ha ilyen minőségű a filmkészítés mellé.

human
írta
2025. 06. 27. 17:19
megjelenés
8
hozzászolás


Részlet az F1-ből

Bardem és PItt adja az új tv-spotban, hogy odakinn már kaphatóak a jegyek az Apple TV+ moziba küldött filmjére. Reméljük jól hoz, szóval kicsit többet küldenek majd oda a felhozatalukból.

Pitt 60 éves volt kb. amikor ezt felvették. Nyilván durva smink meg utómunka, de akkor is durva.

Van bónusz is, na nem Pitt, hanem popcorn.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2025. 05. 22. 03:30
megjelenés
2
hozzászolás


Just a man and his car

Pitt. F1. The Movie felirat azoknak, akik a F1 betűit nem tudták kiolvasni rögtön.

human
írta
2025. 05. 14. 11:11
megjelenés
2
hozzászolás


Az F1 végső előzetese

Az Apple szerint kell még kis meggyőzés a Top Gun Maverick rendezőjének új filmjénél. Viccelek persze, egy végső előzetes minden filmnek van. Itt ugye Brad Pitt száguld F1 kocsikban, és elvileg igyekeztek a sebességet átadni.

Iszonyat epicre igyekeztek összedobni a trailert, pedig most nem a haza védelme a cél, mint a Mavericknél. Ezt nem is ironikusan írtam, mert így is elkaptak az egész cowboyos dumával.

(Több előzés van ebben a trailerben, mint az egész előző F1 szezonban?)

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2025. 05. 12. 15:31
megjelenés
10
hozzászolás


Az F1 új előzetese

Brad Pitt. Joseph Kosinski (Oblivion, Top Gun 2). És a Forma 1. Mi kell még? IMAX? Csak mert oda szabva vették fel.

Egy idősebb pilótát felfogadnak egy tapasztalatlan újonc mellé, hogy közös csapatként odacsapjanak.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2025. 03. 13. 20:28
megjelenés
31
hozzászolás


Az F1 és Brad Pitt

A Top Gun Maverick és az Oblivion rendezője. Brad Pitt, mint veterán F1 pilóta, aki újoncot avat be a sportba. IMAX élményben átadott száguldás. Ilyesmiket ígér az Apple TV+ idei nagy blockbustere.

Volt része ami a Hungaroringen forgott. Gondolom van akinek ez extrát jelent. A címkén ott van bővebben minden róla amúgy.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2025. 02. 10. 04:07
megjelenés
11
hozzászolás


Itt az F1 trailer, Brad Pitt száguld

A Top Gun Maverick rendezője, IMAX-ra forgatás, rengeteg pilótafülkés jelenet. Ez várható jövőre a premierkor, és a lenti teaser is ezeket emeli ki.

Egy fiatal és egy idős pilóta van benne, utóbbit jóbarátja húzza ki a balesete utáni nyugdíjból, hogy felpörgessék az utolsó helyen kullogó csapatot, aminek tulajdonosa.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 07. 07. 19:13
megjelenés
19
hozzászolás


Pitt elhajt 2025-ben

A Forma1-es filmje csak jövőre érkezik a mozikba, aztán majd valamikor az Apple-re.

human
írta
2024. 07. 05. 17:03
megjelenés
12
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.