Kecsap: Hulk Hogan, Joker 2, Iñárritu, Happy Gilmore 2, Jurassic World, The Crow, Millie Bobby Brown, Ruiner, Soulm8te, Freakier Friday

Nyár vége, minden belassult, mindenki kivette a szabadságát, de azért volt pár apróság.

Todd Phillips azt mondja, hogy a Hulk Hogan életrajzi filméből nem lesz semmi, pedig még 2019-ben beszállt Chris Hemsworth főszereplőnek.

Ha már Todd Phillips, szerinte túlzás musicalnek hívni a Joker 2-t, szóval megkapta a PR-ostól, hogy ideje ilyesmit emlegetni. Vagyis pontosabban ez hangzott el: “Most of the music in the movie is really just dialogue. It’s just Arthur not having the words to say what he wants to say, so he sings them instead.” Röviden: csak énekben lesz elmondva, amire Arthurnak nincsenek szavai. Hmmm, ez mintha musicalesen hangzana, Todd.

Alejandro G. Iñárritu (The Revenant) ugye Tom Cruise-zal csinál filmet, és jött még bele: John Goodman, Jesse Plemons, Sandra Hüller, Michael Stuhlbarg, Sophie Wilde. Egy nagyon gazdag emberről szól, aki igyekszik bebizonyítani, hogy az emberiség megmentője. Cím még nincs.

Travis Kelce & Benny Safdie is benne lesz a Happy Gilmore 2-ben.

Az új Jurassic Worldben szereplő Jonathan Bailey azt mondja, hogy már forog a film. Meg szerinte visszahozza az első Jurassic Park szellemét. A főszereplő amúgy Scarlett Johansson, ha kiment a fejetekből.

Molly Hassell producer meglepődött, hogy Alex Proyas (a 94-es Crow rendezője) leszólta az új The Crow feldolgozást, amihez Hassellnek köze volt. “It should make people proud. I’m surprised it hasn’t made the original filmmakers more proud, because it’s a step in a different direction, but it’s a necessary step to deal with the age-old themes of love and loss.”

A Ruiner cyberpunk játék feldolgozást kap. 2901-ben egy bedrótozott pszichopata a rendszer ellen harcolt, és közben igyekszik előkeríteni az elrabolt testvérét.

Millie Bobby Brown producere lesz a saját regénye, a Nineteen Steps adaptálásának, és feltehetően főszerepel is majd benne a Netflixnél. A forgatókönyvet Anthony McCarten írja.ű

A Soulm8te csapat bővült Claudia Doumittal.

Jamie Lee Curtis képekkel köszönt el a Freaky Friday 2 forgatásától. Vagyis elnézést, már átnevezték Freakier Fridayre.

Videónak nem tudom, az új Silent Hill 2 játék story trailere?

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 26. 03:59
megjelenés
3
hozzászolás


Kecsap: Oscar, Superman, SNL, Deadpool & Wolverine, Lear Rex, Until Dawn, People We Meet on Vacation, Captain Marvel, Freaky Friday 2, Mike & Nick & Nick & Alice, Scream 7, Horizon Chapter 2, 28 Years Later, Nobody 2, Edge of Tomorrow 2, M. Night Shyamalan

Jimmy Kimmel és John Mulaney is visszautasította a következő Oscar gála házigazdaságát.

Az akciókomédia Mike & Nick & Nick & Alice szereplőgárdája eddig: Vince Vaughn, James Marsden, Eiza González. BenDavid Grabinski (Scott Pilgrim Takes Off) írja és rendezi és egy alvilágban játszódó buddy comedy a kitűzött cél.

Vége az új Superman és a 28 Years Later filmek forgatásának.

Neve Campbell szerint a Scream 7 egy nagyon Sidney Prescott-történet lesz, csak ezért volt hajlandó visszatérni kreatívan…, ugye miután az 5-6 megpróbálta átadni a stafétát egy fiatalabb gárdának, akik többsége ki lett rúgva vagy kilépett.

A Horizon Chapter 2 bár nem jön augusztusban a mozikba végül, de azért a Velencei filmfesztiválon levetítik majd versenyen kívül. Mert miért ne?

Színesítésnek egy új kép a Joker 2-ből.

Emily Henry regénye, a People We Meet on Vacation adaptációt kap a Netflixen Tom Blyth és Emily Bader szereplésével. A rendező Brett Haley (Hearts Beat Loud) és egy férfi-nő baráti párról szól, akik minden évben 1 hetet közösen nyaralnak, de törés jön ebben, amikor 2 évig nem is beszélnek, viszont a nő meggyőzi a férfit, hogy mégiscsak menjenek nyaralni, és ott majd szembenéznek a kapcsolat milyenségével is.

Az Until Dawn játékfeldolgozásban benne lesz Peter Stormare, Maia Mitchell, és Belmont Cameli is.

Brie Larson arra utalt, hogy visszatér még az MCU-ban Captain Marvelként, de nyilván még azt sem mondhatta, hogy nem mondhatja, ami feltehetően az Avengers filmekben feltűnését jelentheti, mert a múltkori hatalmas bukta után solo dolo kalandot biztos nem kap.

Az SNL 1975 film át lett nevezve Saturday Nightra, és októberben kerül kinn a mozikba.

A Freaky Friday 2-ben feltűnik majd Jordan E. Cooper.

Christopher Lloyd visszatér a Nobody 2-ben.

A Deadpool & Wolverine 116 f**kot tartalmaz, ezzel franchise rekordot döntött, mivel a 2. részben csak 90 volt.

Elizabeth Banks azt mondja, hogy a vele és rendezésével tervezett új The Invisible Womanből semmi nem lesz.

Az új Lear király adaptáció lesz a Lear Rex, aminek így áll a szereplőgárdája: Al Pacino (Lear), Jessica Chastain (Goneril), Rachel Brosnahan, LaKeith Stanfield, Peter Dinklage.

Doug Liman arról beszélt egy interjúban, hogy megpróbálja összehozni az Edge of Tomorrow 2 történetét, de nehéz az időutazást narratívan összehozni egy szórakoztató filmlezáráshoz. A véleményem továbbra is az, hogy semmitmondás, és nem lesz ebből semmi.

M. Night Shyamalan maga is elismerte, hogy a “pénzért mindent” korszakában készítette mások ötleteiből a The Last Airbender és After Earth filmeket, és “I’m so bad at that, I’m so bad at it, and I felt so empty.” – Ugye úgy is támadt fel, hogy ismét saját ötletekből és kevesebb pénzből kezdett dolgozni a Visittel és a többivel.

human
írta
2024. 08. 03. 17:44
megjelenés
4
hozzászolás


Kecsap: Blood Runs Coal, Chucky, Mission Impossible 8, A Simple Favor 2, War Machine, Caught Stealing, Warfare, Bruce Springsteen, Fear Street: Prom Queen, After the Hunt, Top Gun 3 és Pirates of the Caribbean, Drowning, Final Destination: Bloodlines, Star Trek: Section 31, Ready or Not 2, Bumble, Freaky Friday 2, Flowervale Street, Scream 7,

A Blood Runs Coal: The Yablonski Murders and the Battle for the United Mine Workers of America regény adaptációjában Cillian Murphy várható főszerepbe. A történetben egy munkajogi ügyvéd igyekszik igazságot szolgáltatni a szénbányás apjának, aki szakszervezeti korrupció miatt halt meg.

David Robert Mitchell (It Follows) végre új filmmel jön: Flowervale Street. Jövőre lesz mozikban, és Anne Hathaway, Ewan McGregor, Maisy Stella, na meg Christian Convery szerepel benne. Rendes történet még nincs, de a Variety értesülései szerint 80-as években játszódó családi kaland dinoszauruszokkal. WTF?

Jerry Bruckheimer producer azt mondja, hogy míg az esetleges Top Gun 3-nál nehézség Tom Cruise és a többi sztár ráérése, addig a Pirates of the Caribbean rebootnál nincs ilyen gond, hiszen tiszta a lap színészileg. Avagy teljes reboot lesz.

Első kép a Star Trek: Section 31-ből. A Trek CIA alakulatáról szól és Michelle Yeoh a főszereplő ugye, ahogy a Discovery sorozatban.

Don Mancini, aki a Chucky tévésorozaton dolgozik épp, azt mondja, hogy tervben van egy mozis visszatérés is.

Lily James lesz a Bumble alapítójáról, a Whitney Wolfe-ről játszódó filmben.

Már forog Kanadában a Final Destination: Bloodlines, amibe érkezett Brec Bassinger, Teo Briones, Kaitlyn Santa Juana.

Végül Adam Robitel rendezi a Ready or Not 2-t, és még nem tudni, hogy Samara Weaving visszatér-e.

Katy O’Brian (Love Lies Bleeding, The Mandalorian) benne lesz a Mission Impossible 8-ban. Igen, már nem Dead Reckoning Part Two a címe, és úgy tűnik nem 2 percet forgattak még a “majdnem kész” filmhez, ha ennyit kell várni.

Az Amazon Studios azt mondja, hogy A Simple Favor 2 szereplőgárdája: Anna Kendrick, Blake Lively, Henry Golding, Andrew Rannells, Bashir Salahuddin, Joshua Satine, Ian Ho, Kelly McCormack. A történet Emily olasz esküvőjével lesz összefüggésben. A rendező ismét Paul Feig.

A Netflixes War Machine-ban Alan Ritchson (Jack Reacher sorozat) pakol majd. Army ranger növendékek valami határtalan fenyegetéssel kell szembenézzenek.

Darren Aronofsky bűnügyi thrillerje lesz a Caught Stealing, és a főszerepbe Austin Butler mélyhangozta magát. Egy kiégett baseball sztár valami túlélésért folytatott harcba keveredik a 90-es évek New Yorkjában.

Alex Garland új filmje Warfare címmel készül majd, és D’Pharaoh Woon-A-Tai (Reservation Dogs) lesz az élén.

Jeremy Allen White-tal tárgyalnak egy Bruce Springsteen életrajzi film főszerepéről.

A Fear Street: Prom Queen szereplőgárdája alakul: Ariana Greenblatt, India Fowler, Suzanna Son, Fina Strazza, David Iacono , Ella Rubin, Chris Klein, Lili Taylor, Katherine Waterston.

Julia Roberts hivatalosan is megjött Luca Guadagnino új filmjébe, az After the Huntba. Egy főiskolai professzor a saját múltjával kell szembenézzen, amikor az egyik kollégáját megvádolja valamelyik diákja.

Paul Greengrass egy repülőszerencsétlenséget dolgoz fel a Drowning című filmjében, azt amikor a 421-es járat 6 perccel a felszállása utána tengerbe zuhant, és az elsüllyedő roncs légbuborékjában egy mérnök is volt a 11 éves lányával, akit a felesége igyekezett megmenteni a hivatalos mentőcsapatban.

Tatiana Maslany és Elijah Wood lesz Theo James mellett a Stephen Kinges The Monkey adaptációjában.

Nisha Ganatra rendezi az úgy tűnik tényleg berendelt Freaky Friday 2-t. Az eredetiben testet cserélő Jamie Lee Curtis és Lindsay Lohan duóval tárgyalnak a szerepről.

Courteney Cox is visszatérhet a Scream 7-ben.

Elhunyt Louis Gossett Jr..

human
írta
2024. 03. 30. 14:50
megjelenés
5
hozzászolás


A Freaky Friday folytatás is sorban áll

Lindsay Lohan és Jamie Lee Curtis is visszatér a Nem férek a bőrödbe folytatásában. Tudjátok, ez az amikor anya és lánya testet cserél. Elyse Hollander írja (majd) a második részt a THR értesülései szerint. A történetről még semmi nincs, de arra tippelnék, hogy Lohannak lesz lánya.

human
írta
2023. 05. 11. 02:57
megjelenés
4
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.