Get Smart(er)

Erről van szó. Kém-akció-vígjáték az Airplane meg Top Secret nyomdokain. Haha, milyen nagyzolós kezdőmondat, ennek ellenére a vígjátéki rész szerencsére komolyan vehető a maga komolytalanságában, és rengeteget lehet nevetni a filmen.

Steve elhajt

A történet szerint a Kontroll évtizedek óta harcban áll a Káosszal és ennyi a nagy múlt. Maxwell Smartot (Steve Carell) követhetjük az első éles bevetésén, mivel Káosz az összes ügynökük arcát ismeri egy kis adatszivárgás miatt, így senki sem vethető be a Kontroll csapatból (már azok közül, akiket életben hagytak a rendetlenségben), kivéve… Max Smart a terepre kerülése előtt elemző volt, de addig képezte magát a harcban, amíg majdnem megszerezhette a terepügynöki előléptetést. Viszont mivel ugye az említett helyzet áll fenn, ezért kénytelenek őt bevetni, oldalán az elég szép 69 99-es ügynökkel, akit Anne Hathaway alakít.

Smart: Are you thinking what I’m thinking?
Chief: I don’t know. Were you thinking, “Holy shit, holy shit, a sword fish almost went through my head”? If so, then yes.

Egy kis kételkedés volt bennem a film kezdete előtt, de meg kell mondanom, hogy elég gyorsan eloszlatták, nem is kicsit. Ami igazából tetszett, hogy úgy kémfilm pardóia, hogy Max mégis érti a dolgát. Mármint tényleg sikerrel letudta a kiképzést, tud bunyózni meg lövöldözni meg minden. Ennek ellenére csinál hülyeségeket a terepen, meg nem úgy reagál párszor ahogy egy profi tenné, de mégsem bénítják, hülyítik le, egyszeűen csak máshogy jár az agya és ez utóbbiból születik a rengeteg poén. Mondjuk egy ilyen szép Anne mellett néha nekem is máshogy járna az agyam, az tény.

A film amúgy a trükkökön se pazarol, na jó, néhol igen, de többnyire elég klafa a kidolgozás. És mindezt olyan mellékszereplő gárdával tűzdelik meg hogy öröm nézni. És most nem a Borat csávóra gondolok, hanem Masi Okára, meg az engem meglepő “az ott BIll Murray? cool” dolgokra. És még Chuck Norrist is felemlegetik! Igazi popkúltúrával teletömött szórakozás, csak azt sajnálom, hogy pár poén itthon észrevehetetlen, mert annyira nem ismerjük a kinti töténéseket. Ennek ellenére ami marad, az is szórakoztató és rengeteg hülye és idézhető egysorossal tűzdelték tele a fizikai humort.

Get Smart értékelés

Ez majdnem 8, de legyen inkább 7/10 kőszívvel. “A régi cipőn át továbbított írás hogy aztán azt higgyék más pontot adott” trükk. Ja az itt nem működik?

human
írta
2008. 09. 20. 15:29
megjelenés
18
hozzászolás


Zsenikém – Az ügynök haláli (Get Smart)

Valahogy tegyük túl magunkat a magyar címen, nem akarok rá több szót vesztegetni, biztos jó ötletnek tűnt. A film ellenben vicces, kicsit burleszkes, többnyire kellemesen idétlen akcióvígjáték, igazi nyári nevetős film, az ugyanilyen című 1965-ös brit tévésorozat alapján készült.

Get Smart és naponta fuss!

Max Smart (Steve Carrel, akiért remélhetőleg mindannyian rajongunk a Little Miss Sunshine óta) az amerikai titkosszolgálat Control nevű szervezeténél dolgozik. Papírmunkát, elemzéseket végez ragyogóan, de ő valójában igazi ügynökként szeretne dolgozni, terepen, és a film első tíz percében végül sikerül is letennie az ügynökvizsgát (igaz, nyolcadszorra). Mégis úgy tűnik, nem engedik terepre, mivel ő a legjobb elemző és szükség van a munkájára az irodában, ám ekkor váratlan fordulat: a K.A.O.S. nevű terroristacsoport az összes Control-ügynököt lebuktatja és a főhadiszállásukra is betör. Csak két ügynök marad a cégnél, akinek az arcát még nem ismeri az ellenség: Max Smart, valamint a 99-es ügynök (Anne Hathaway), utóbbi ugyanis nemrég esett át arcplasztikán és a saját anyja se ismerné meg. A 99-es elvileg vérprofi, Max pedig kissé szerencsétlen, mindenesetre ők ketten indulnak Csecsenföldre, ahol a K.A.O. S. és vezetősége éppen urániumizotópok segítségével tervez világuralomra törni.

Nagyjából az elejétől fogva folyamatosan kuncogok a filmen, az összes kémfilmes klisét kifigurázza, van benne rengeteg okos kütyü, elegáns bál, ahol az ügynökről kiderül, hogy kifogástalanul táncol, ejtőenyős ugrás, autós-vonatos-helikopteres üldözés, árulás, szerelem, féltékenység, bombamerénylet. Steve Carrel végig pontosan ugyanolyan arcot vág, ettől elég vicces, és jól áll neki az öltöny a terepen kissé szerencsétlen, bár intellektuálisan rátermett ügynök szerepe. Anne Hathaway felejthető és még csak nem is túl szép, ellenben láthatunk remek színészkedést is, Alan Arkin nagyon jó a Control sokat látott főnökeként és Bill Murray is feltűnik egy mellékszerepben.

Zsenikém értékelés

Tőlem 7/10 pontot kap, eredetileg hatot akartam adni, de aztán eszembe jutott, milyen zsilipeken keresztül kell bejutni a Control főhadiszállására, és azért simán jár plusz egy pont. Egyszernézős, de akkor végig röhögős akció-kémfilm-paródia, látványos, pörgős, klassz beszólásokkal és idétlenkedő, jó színészekkel.

isolde
írta
2008. 09. 12. 02:13
megjelenés
31
hozzászolás


Az eddigi legjobb Get Smart videóanyag

Kár, hogy ehhez ilyen interjús cucc kellett, de most mégis szinte kedvem támadt megnézni a filmet a bemutató napján. Amúgy tegnap láttam a trailerét magyar felriattal, és a Káosz és a Rend harcából a Jó és a Rossz harca lett. De hát a magyar cím után ki lepődik meg ilyesmin.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 06. 04. 20:01
megjelenés
1
hozzászolás


Get Smart képek

Kijött több mint 30 kép a Get Smartból. Valamennyire rombolják az élményt, de aki kíváncsi rájuk az kattintson erre a képre itt. Igen, az Hiro a stukival.

human
írta
2008. 05. 25. 13:40
megjelenés
6
hozzászolás


Get Smart képecskék

Nem gondoltam volna, hogy Anne Hathawayre valaha is elsüthetem a vonzó jelzőt, de ezen az első képen nincs hiba. Biztos elvarázsolta Steve a nagy hadonászásban. Amúgy 3 új Get Smart kép van összesen, aki kíváncsi az kattint a továbbra lelkesen.

Get Smart képek

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 04. 05. 11:45
megjelenés
5
hozzászolás


Végre vicces trailert kapott a Get Smart!

Ma jó nap virradt a vígjátéknézőkre, hiszen kettő vicces trailert kaptunk rögtön az arcunkba. Először is itt virít az applenél a Get Smart vadiúj trailere, és ez már vicccesre sikerült. Én is alig hiszem el, de igaz. Ettől még a film lehet nagyon gyenge, viszon a trailer második felétől erőteljes vigyorgás következett be errefelé. (az előző trailer itt van)

Get Smart traielr Steve Carell-lel

human
írta
2008. 02. 28. 12:38
megjelenés
6
hozzászolás


A balfácán sorozatból készült film bemutatója

Vagyis a Get Smart. Kilestem a régi sorozat magyar címét, és mivel van neki, így gondolom adták itthon is. Az a kérdés, hogy a 65-ben készült sorozatnak mennyi rajongója akad manapság? Vagy Steve Carell megint mellényúlt, mint az Evan Almighty-nál? Na mindegy, itt a nemzetközi Get Smart-bemutató. A tovább mögött meg poszter is a trailer mellett.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 01. 24. 15:06
megjelenés
12
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.