Azt hiszem ez a film nekem ott úszott el, amikor a kinti bemutatója után pár általam követett kiritikus az egekbe húzta “a legjobb nem-Pixar animációs” címszóval. Valahol igazuk van, egy Kung-fu Pandánál bizony több volt benne a lélek, de még így sem ért fel a Wall-E–Up! pároshoz.
Pedig jó a kezdet. A Gru egy gonosztevőről szól, aki rosszalkodik, a legújabb terve az, hogy ellopja a holdat az égről. Ehhez egy kicsinyítő sugárra van szüksége, aminek a megszerzéséhez örökbe kell fogadnia 3 árvát. Nyilván nem vártam agyafúrt csavarokat és köldöknéző művészetet, szóval az előbbi helyzetből kitalálható végkifejletbe nem is kötnék. A bemutatásában igyekeztek kerülni a tényleges giccset, de azért mégis beszivárgott picit, főleg, hogy a korhatár dolgot komolyan gondolták: a végletekig van egyszerűsítve minden eszköz amit felhasználnak addig a befejezésig, amit úgyis kitaláltál.
Ami miatt mégsem húztam a számat a moziból kifelé, az a gonosz Gru-t segítő rengeteg sárga apróság. Ők voltak azok, akik szinte bármikor feltűntek, rögtön lehetett mosolyogni. A főszereplők lennének a szív, a sárga apróságok pedig a humor, csak épp ez utóbbi lett az erősebb végül.
Ha lenne gyerekem nyugodt szívvel vetíteném neki, hiszen a sárga minionokon nevetés közben még valami érték is tapadna rá, de úgy tűnik, hogy ez a film eléggé az aprónépre volt célozva. Felnőttként kevésbé szórakoztató, mint az említett Pixar művek.