Meglepett, hogy egy mondhatni vidámabb film is került az Oscarért küzdők sorába. Persze komoly témákról szól a Hidden Figures, de ezt remekül ellensúlyozzák a vidám részletekkel.

A film három fekete nőről szól, akik a NASA-nál dolgoznak számítógépként. Még mielőtt az IBM befutott emberek végezték a számításokat az űrversenyben. Mindhárman más-más célt akarnak elérni a szervezeten belül, de ehhez maguknak kell kitaposni az utat a rasszizmuson át.

A film legnagyobb erőssége, hogy nem durrbele tolja a képünkbe az üzenetét. Nincsenek fröcsögő, agresszív fehér emberek benne, inkább csak az akkoriban mindennapi rasszizmust mutatja, és hogy az mennyire fájhat az elszenvedőinek, miközben az mennyire természetes ott mindenki számára. Senkinek sem tűnik fel, hogy az elkülönített fekete mosdók, vagy ivókút is mennyire megalázó. És hogy ez még az okos tudósoknak sem probléma. Innen lehet továbbgondolni, hogy manapság is mennyi hasonló eset van, amit természetesnek veszünk.

Viszont az üzenet tényleg nincs szájbarágva, mivel a fentiek mellett egy tipikus, de felemelő underdog történetet kapunk, ahol a nem túl előnyös helyzetben levő főszereplők minden nehézséget leküzdve törekednek… ezúttal nem a győzelemre, csak a jobb életre. Így rengetegszer lehet mosolyogni is a filmen.

Persze néhol elnagyolt a magánéletük, mivel a három főbb szereplő között nehezen egyensúlyozott a Hidden Figures, kicsit túlvállalta magát velük. És ez már a negatívum rész igen, szerintem a karrier része működött igazán a filmnek, míg az otthoni jeleneteik lehúzták kicsit. Azért még is így bőven jó lett a végeredmény.

Annyira különlegesnek nem érzem, a belefeccölt 2 óra simán megérte, de valahol mégis felejtős a végeredmény.