Újabb bizonyíték arra, hogy egy üzenetre nem lehet egy egész filmet felhúzni. Valahogy működni kell annak a papoláson kívül is. A Netflix új filmjének ez nem sikerült.

Gondolom egyértelmű volt, hogy a posztapok téma alapján az IO kötelező számomra, de csak és kizárólag a kompletizmusom miatt jutottam el a végéig. Ott még kaptam is egy kis látványt vigasztalásul. De persze a film nagyja egy hegytetőn levő csillagvizsgáló/kutatólabor komplexumban játszódik, nulla költségvetésből, szóval nagyjából 5-6 percnyi posztapok látvány van benne, azon kívül egy mérgező felhőtakaró tetejét nézhetjük, meg rengeteg egyhelyszínes szenvedést.

A történet szerint a Föld mérgezővé vált, így próbál megszabadulni tőlünk. A túlélő emberek többsége egy az IO hold körül keringő bázison él, csak páran maradtak szülőbolygónkon. A főszereplő lány is ilyen, aki látszólag azt vizsgálja, hogy a természet miképp alkalmazkodik a megváltozott levegőhöz. A cselekményt egy érkező idegen váltja ki, akivel némi önvizsgálat után elindulhatnának a legeslegutolsó IO felé tartó űrhajó kilövéséhez.

A probléma pedig tényleg az, hogy a környezetszennyezésről akartak beszélni, az ember szerepéről ebben, az önvizsgálatunkról, és az esetleges túléléséről. Csak hát erre volt nagyjából 4 mondatuk, aztán még 85 percet meg kellett tölteniük valamivel. Az egész film egy váznak érződik, egy pillanatra sem szórakoztató ürességnek.