Röviden: Joy Ride (2023)

Nem akarok elmenni a nagyobb idei R besorolású komédiák közül egyik mellett sem, így nem maradhatott ki a Joy Ride, ami 32 millióba került, és bukott odakinn. Na de attól még lehetne jó, nem?

A történet egy örökbefogadott kínai lányról szól, na meg a barátnőjéről, akivel ketten kilógtak az amerikai kisvárosból, ahol gyerekként éltek. Felnőve az egyikőjük sikeres ügyvéd, a másik pedig a garázsában élő művész, akinek teljesen szétesett az élete. Ők ketten húznak el Kínába, hogy nyélbe üssenek egy üzletet, és hozzájuk csapódik egy rokon és egy barátnő, hiszen 2 emberrel nem lehet komédia road moviet csinálni. Na jó, ez cinikus megjegyzés volt, igazából mind a négyen teljesen más nézőpontot mutatnak be. De minek?

A lényeg, hogy az üzleti útból az örökbefogadott anyjának keresése lesz, amihez át kell vágni Kínán, és eközben bajba is kerülnek párszor a nők. Igazából ez bőven elég lenne laza keretnek, ami összefogja a kitalált vicces pillanatokat, de valahogy semmi flow nincs, iszonyat darabos a film. A fő probléma még így is inkább az, hogy a poénok nem erősek, vagyis… kínosak. A film után rögtön az ugrott be, hogy olyan, mintha a Bridesmaids fosós jelenete lett volna az etalon, és annak a hangulatát akarták megidézni, de gyenge és feleslegesen kínos utóérzet lett belőle. Ezen kívül a kémia sem működött a szereplők között, így amikor konfliktusba kerültek, az többnyire “na végre” érzést hozott nálam. Spoiler: ez még az utolsó perceknél is állt, amikorra elvileg összekovácsolódtak.

Valamiért reménykedtem, hogy jó lesz, de ez iszonyat elment mellettem, vagyis hát a többség mellett, azért is bukott. Egy-két női, és persze rasszhoz köthető poén ült, de ezek nagyon háttérbe szorultak a gyenge minden más mellett, pedig tippre felszabadítóak akartak lenni vele.

human
írta
2023. 09. 15. 15:05
megjelenés
4
hozzászolás


Joy Ride másodszor, új előzetes az R besorolású komédiának

Négy amerikai ázsiai Kínába megy, hogy megkeresse az egyikőjük vérszerinti szüleit. És mindenféle kalandba keverednek persze, meg sokat káromkodnak.

Az előzetesben a Hangovert emlegetik, csak hát sajnos kinézetben meg sem közelíti, de a poénok azért elszálltak néhol. Ez a nyár a mocskos vígjátékok új esélye!

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 06. 16. 03:37
megjelenés
1
hozzászolás


Joy Ride-előzetes

Igazából most a nevek körbe is írják a filmet: a Neighbors producereitől és a Crazy Rich Asians egyik írójától. Tök ilyesmi a film, ami a “mocskos” vígjátékok épp zajló felélesztésébe érkezik. Már az alábbi előzetes is 18+ elvileg, legalábbis káromkodás miatt.

Négy amerikai ázsiai Kínába megy, hogy megkeresse az egyikőjük vérszerinti szüleit. És mindenféle kalandba keverednek persze.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 03. 18. 04:09
megjelenés
3
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.