Eldugott kisfilmekben még parázslik a jó középiskolás szerelmes filmek tüze. Bár a történet ezer éve ismerős, ezen megvalósítása elég jó lett.

Fiatal lány az egyetemre való jelentkezése előtt küzd a jó jegyekért, az ösztöndíjért, a képzése utáni munka által elért boldog életért. Minden hajnalban teniszedzéssel kezd, a fiúja tipikusan jóképű és egzotikus, irigylik is érte a csajok, megvan a terve az életre. A gond az, hogy ezt igazából nem ő ötölte ki magának, hanem a szülei erőltették rá. Erre a felismerésre vezeti a kémiagyakorlaton mellé osztott furcsa fiú, Keith.

Eleinte nem tudja, hogy a biztos választásnak tűnő türelmes Ralph-fal maradjon, vagy válassza-e ezt a különös fiút, aki nem randira hívja, de közben mégis belopja magát a szívébe. Külön jó pont a filmnek azért, mert Ralph baromira nem szemét, izmos akárki, a megszokottan utálni való fiú, hanem teljesen normális. Így nekünk nézőknek sem bántó a jelenléte. Nyilván nem annyira erőteljes karakter, hogy egy percig kérdéses legyen merre kanyarodik a történet, de nem az a tipikus “minek jár ezzel a fasszal” eset, amire sok hasonló film épül.

Azért tetszett leginkább a Keith, mert valóságosnak érződnek a karakterek. Legalábbis többnyire. Mindezt két szerethető főszereplővel, akik a komolyabb drámai jeleneteket sem rontják el. A készítők mertek komoly témához is nyúlni, megtartva a gyermeki naivitást és túlzott érzelmességet, kikerülve mégis a giccset.

Ha negatívumot kéne mondanom, akkor gondolkodás nélkül a zenét tudnám említeni. Folyamatosan szól, és jó pár jelentet ki is nyír. Tudjátok, a tipikus “most dühösebb dallal sulykoljuk, hogy dühös a főszereplő” “most elkeseredett” satöbbi, mindig. És tényleg, jó párszor simán működne, sőt, ütne jobban a jelenet, hanem lenne folyamatos zaj.

Keith értékelés

Nyugodtan merek 8/10-et adni. Rég láttam ennyire jó tinifilmet. Az ilyen kincsek miatt érdemes még mindig figyelni a független filmekre, hiába alakult ki mostanra ott is egy sikerrecept, amitől lassan már ők sem mernek eltérni.