Hát igen, valahogy most újra a szemem elé került, és rögtön beugrott, hogy meg kéne nézni megint, meg írni is egy rendeset róla. Bevallom a Mint a kámfor nekem A Cool Film, így nagy betűkkel vastagon. De előbb lássuk a történetet röviden, hogy ne panaszkodjon senki.

Fooley (George Clooney) több mint 200 bankot kirabolt, most is azt tette épp, csak elkapták, így nem meglepő módon a börtön a következő állomás, ahonnan gyorsan meg is szökik (Scofield meg csak pislog..). Ezen szökés alatt közelebbi kapcsolatba kerül egy rendőrbíróval (Jennifer Lopez), konkrétan hozzányomódva utazgat kicsit. Dumálgatnak, és .. A másik szál pedig egy rablás, az utolsó nagy dobás, ami után Fooley visszavonul. Ne megy most nekem ez a tartalom összefoglalás, még annyira sem mint máskor. A lényeg, hogy egy rablós átverős filmről van szó.

A többi meg minden pozitívum. Egyrészt a szereplőgárda. Clooney a tökéletes rabló/szélhámos, ezt bebizonyította párszor. Aztán ott van Jennifer Lopez, aki meglepően jó (ezen kívül még egy hatalmas filmje van, azt sem ő emeli ki a szürke tömegből mondjuk, a többi bűnrossz). De említhetném Ving Rhames-t, vagy Dennis Farina-t (beépített feliratú pólótok is van), vagy Steve Zahn-t vagy amit Don Cheadle alakít. Hihetetlen csapat (azért Ocean’s-ra sem semmit szedtek össze pár évvel később). Amúgy mindig vicces sorozat színészbe botlani, pl a Grey’s-ből itt van Isaiah Washington és nem is rosszul tolja ő sem, na meg beugrik Samuel L. Jackson is egy cameo-ra.

A nagy felsorolás után inkább elmondom én miért imádom: stílus. Olyan ember a főszereplő (Clooney), aki bár bűnöző mégsem az erőszak az első gondolata a dolgok megoldására. Több mint 200 bankot rabolt ki fegyver nélkül. Ő az aki visszamegy az áldozat nőért, hogy ne erőszakolják meg, és inkább elhullik az elveiért. Ezt megdobják a fantasztikus rendezéssel (a kizoomolás mekkora már néhol, mindig csak bambulok rá) meg ugye David Holmes zenével, és kész is van a 90-es évek legjobb cool filmje. 9/10, csak hogy pontszám is legyen.

It’s like seeing someone for the first time, and you look at each other for a few seconds, and there’s this kind of recognition like you both know something. Next moment the person’s gone, and it’s too late to do anything about it.