Aki új blockbusterre vágyik, az ne menjen el Dylan O’Brien filmje mellett? Legalábbis a sok tényleg VOD-re szánt darab között ez tényleg olyasminek tűnik, amit megfuttattak volna moziban, talán egy The Maze Runner bevételt produkálva.

Nyilván ha sosem jönne ki több film, akkor is nézhetnénk valószínűleg az életünk végéig dolgokat, viszont jó új limonádét is nézni, amiben azért nem tolták túl a cukrot, hanem eltalálták az arányt.

A Love & Monsters egy posztapok darab, amiben az emberiség kilőtt egy a Föld felé tartó aszteroidát, minden rakétánkat bevetettük, viszont ami mégis “becsapódott”, az hatalmassá mutálta a bogarakat. Azok meg kipusztították az emberek valami 99%-át. A maradék bunkerekben él.

Hősünk is a föld alatt húzza meg magát, bunkertársai szinte a családja, viszont hiányzik neki a szerelem, vagyis a lelki társ. Van egy lány, akivel még a világ pusztítás előtt jóban voltak, és ő is túlélte valahogy, rádión tartják a kapcsolatot még mindig. A srác pedig elhatározza, hogy elindul hozzá. Ehhez pedig az iszonyat veszélyes felszínen kell átvágjon.

Pofonegyszerű téma, hiszen a csomagolás alatt a világra nyitásról, az elkövetett hibákból tanulásról, meg az idealizált szerelem problémáiról szól. Viszont ez a posztapok csomagolás teljesen eladja. Meg az is, ahogy a srác narrálja az eseményeket, vagyis a lánynak ír soha fel nem adott leveleket. Mindig ad egy kis pluszt.

Amolyan Zombieland-szerű a végeredmény, csak… szerethetőbb, és persze kevésbé poénos, szóval máshol van a skálán. Itt is találkozik a főszereplő más túlélőkkel, és egy iszonyat aranyos kutyával, így bonyolódnak a kalandok, ahogy a lány felé tart. És még az akció is remek, volt egy két izgalmas pillanat. Mondjuk aki bogárundorral bír, annak néhol necces lesz, hiszen ház nagyságú fülbemászó, meg ilyesmik vannak benne, a Jacksonos King Kongot, vagy a Skull Islandet idézve.

A trükkök részemről teljesen elmentek. Nem azt mondom, hogy realisták, de valahogy működtek a színes filmben. Konkrétan meglepett kicsit, hogy mennyire tetszett az egész. Nyilván erről az ebben a környezetben már rutinos Dylan O’Brien tehet, de Michael Rooker is ellopta a showt. Na meg Boy is.

Kettős érzés fogott el a végén. Egyrészt jó volt megnézni, már írtam miért, másrészt egyértelműen folytatásokat terveztek, de annyira nulla a közösségi médiás lenyomata a filmnek, hogy valószínűleg nem ment hatalmasat VOD-n, és így nem kapjuk meg a történet második fejezetét.