A film, ami John Lennon korai éveivel, konkrétan a középiskolába járásának utolsójával foglalkozik. Amit mindenképp a pozitív oldalra kell vésni, hogy nem a Beatles slágerekkel akarták eladni, hogy is tehették volna, hiszen itt az első gitárpendítéseket követhetjük, miközben folyik a családi dráma.
Mit tudtunk meg Lennonról? Azt a képet festi elénk a film, hogy Elvis akart lenni egy darabig. Erre akkor érzett rá, amikor látta, hogy minden lány sikít a király már egy mozivásznon való feltűnése miatt is – itt teljesen durva, hogy lányok akkor Elvisért sikítottak a vászonra, most meg a Twilightért. Konkrétan ezt azt jelenti, hogy olyan hajjal és vagánysággal nagymenőzik Lennon, amit már láttunk ezerszer amerikai filmekben. Hiába na, egyelőre csak magát keresi.
Sajnos a családi melodráma kicsit semmilyenre sikerült a filmben és mivel az van előtérbe helyezve, így vannak pillanatok amikor az ember az órájára pillant, de aztán elmúlik. Paullal való megismerkedésétől pedig egyszerűen elég érdekes a Beatles-kezdemény ahhoz, hogy a nagy drámai tetőpont erőtlensége felett szemet hunyjunk.
Ahogy említettem, nem azzal adták el, hogy Beatles és Beatles és még Beatles is. De még Lennon nevét sem emlegették sokat, egyszerűen csak tudjuk, hogy ő az. Itt is van az egyik baj, miszerint a főszereplő Aaron Johnson (Kick Ass) egyszerűen túl jóképű volt ehhez. A másik baj, hogy Kristin Scott Thomas baromira átlagos volt itt. A többiek viszont marha jók, Paul ahogy inkább csak a zene érdekli és nem a külsőségek; így gitárral le is alázza Johnt eleinte simán, ezzel is növelve az utóbbi bizonytalanságát és féltékenységét.
Nowhere Boy értékelés
Szerintem úgy 6/10. Ellenben itt most szólnék, hogy még angolul tudóknak is javasolt esetleg egy eredeti felirat legalább, már ha amerikai angolon szocializálódtak, néhol nagyon durva az akcentus.
