Sharnado: csak haveri társaságban

Szóval végül csak megnéztem a legnagyobb twitter cunamit elindító tévéfilmet, amit az Asylum gyártott vagy 1 millióért vagy 250 ezerért, és a Syfy le is vetített a tévében, mert szarnak ők már a farmra scifire.

Haverokkal nézve a Sharknado egy elég nagy vígjáték. Akkora baromságok vannak benne, hogy mi többször is szakadtunk rajta. Ami nekem külön tetszik, hogy a stúdió szarik mindenbe. Megnézed Deakins hogy komponál egy jelenetet, ezek meg lebasszák a kamerát a színészek mellé, aztán csak lesz valami. Kitakarások, koncepciótlan “párbeszédek”, mármint nem csak szövegileg, és a többi.

Ezt tetézik azzal, hogy nincs két egyforma felvétel. Különböző bevilágítások és színek akkor is, ha elvileg csak más szögből veszik, már ha épp akad két kamerájuk, mindezt teljesen random jelenettek tarkítva. Egy cápa belesett a medencébe? Nosza valami 30 méter mélyen fotózott fehércápa 3 másodperc, aztán megint jöhet az uszony a medence vizében. És ilyenek, szakadni lehet rajta végig.

Nagyon szétesett a Sharknado, gondolom direkt rájátszva már, mert ennyire trasht nem lehet félig komolyan sem csinálni. És ezt technikailag értem, hiszen a pisztollyal skeetelt cápák között igazából a kitalált agymenésen felesleges lenne egy pillanatra is fennakadni.

human
írta
2014. 02. 02. 15:38
megjelenés
4
hozzászolás


SHARKNADO

A héten érkezik a syfy adón, a csatornát nem érdekli, hogy The Asylum-termék, Tara Reid és a tornádónyi cápa, na meg a gagyi CGI meggyőzte őket, hogy ezt adásba kell adni.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2013. 07. 11. 04:02
megjelenés
14
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.