Blockbuster watch: valami ünnep volt? A Disneynél biztosan.

Múlt héten már előre sokan féltették a Rogue One-t, hogy a négyszeres friss konkurencia ugyan ledönteni nem fogja a lábáról, de megrugdossa a talpa alatt a sámlit a második hétvégéjén, ergo erőteljes eséssel áldja meg a Sing, Assassins Creed, Passengers, Why Him négyes – ám a mozis balsors (és a gyenge minőség) mindhárom élőszereplős újoncot meggyepálta. (Zárójelben a hétfővel kiegészített bevételek a hosszúra nyúlt hétvégén).

Star-Wars-Rogue-One-image

A Rogue One-ról sokat nem szívesen regélnék, mivel a tavalyi Star Wars film bevételével balgaság lenne párhuzamokat vonni (kvázi a fősodortól független sztori, nem húzónevekre/karakterekre felhúzott marketing stb) és a Force Awakens az első 3 napján már pár millióval többet hozott otthon, mint a friss anyag 8 nap alatt. Az eszetlen hype tavaly érezhető és érthető volt, úgyhogy most némileg visszafogottabban, de az ünnepi hétköznapokkal megtámogatott feltehetőleg 500 millió körüli végső otthoni bevétel a Rogue One-tól így is kiváló. Aki viszont elidőzne még a számokon, itt a tavalyi cikk, ahol szépen beszorozgattam a nemzetközi bevételeket is, és össze lehet méregetni az összes Star Wars film szerszámát, végeredményben a Zsiványok feltehetőleg csak a Klónok támadását előzik meg eladott jegyek/ inflációs számok tekintetében. Közel 60%-os esés mellett ez most 64(96) millió jelent.

A legerősebb újonc az animációs Sing csont nélkül esett be a második helyre 35(56) millióval, és hazai fronton körülbelül 150 alatt meg sem áll, szóval erősen kerekítgetve a 75 milliós költségvetés otthon egyből megtérül és nemzetközileg már csak a profitot termeli. Garth Jennings ezzel kozmetikázott a rezüméjén, ami már a 2005-ös rendezői nagyfilmes debütálásával jókora handycapet kapott a félresikerült Galaxis Útikalauz adaptációjával.

Enyhén magasabbról indított Morten Tyldumtól a Passengers, aki az Imitation Game kritikai, bevételi sikere mellé még egy Oscar jelölést is zsákolt, úgyhogy a Sony boldogan kínálta meg 110 millióval, egy ígéretes forgatókönyvvel és talán a manapság leghúzósabb férfi és női fiatal sztárnévvel. A jó előjelek ellenére a film állítólag maximum közepes, amire a közönség is következetesen reagált és inkább maradt otthon karácsonyozni, a 14(23) milliós nyitás legjobb esetben is felezte az elvárásokat. Chris Pratt így kicsit darabosan potyog kis a sztárcsináló gépből, mivel a Hét mesterlövész is soványkán bukott már az ősszel (a Lego Movie, Guardians of Galaxy, Jurassic World mesterhármasa után). Valószínűleg üvöltve fog zokogni a Guardians 2, az Infinity War és Jurassic World 2 csekkjeinek megérkezéséig, amik feltehetőleg alsó hangon hoznak majd 3.5 miliárd körül nemzetközileg összesen.

Mellette Lawrence kisasszony sem hibátlan már, alulteljesített tavaly ugyanekkor a Joy-jal és a nyáron a X-Men Apocalpyse-t sem zárták sokan a szívükbe, de okosan aláírt már kábé fél tucat mozira (többek között Aronosfky-val, Spielberggel), úgyhogy a Passengers zakója neki sem lesz túl nagy. Ellenben a Sony kifejezetten szar szériában van az Inferno után a Billy Lynn’s Long Halftime Walk bukott tanítanivalóan nagyot, és a jövő évet is jócskán lejárt szavatosságú Residen Evil és Underworld kapálózásokkal kezdik (meg is érdemlik így a tockost).

Negyedik a Why Him 11(16) millióval, ami a tipikus középkategóriás vígjáték archetípusa – semmi extra sztori, alacsonyan fogott költségvetés (38 millió), közepes kritikák és ismerős, de box office szempontból kvázi irreleváns nevek. Bryan Cranstonnál vízválasztó lesz, hogy mekkorát bukik majd a Power Rangers, és lesz-e kedve még bárkinek leszerződtetni mozifilmbe, James Franco meg olyan szinten elvállal már mindent, hogy egy jobban futó kis-középvállalkozás mellett a gyereked 14. szülinapjára szerintem simán meghívhatod haknizni (a Why Himet megelőző 4 élőszereplős filmjét az elmúlt másfél évből 54 moziban mutatták be és hoztak kábé 100.000 dollárt összesen).

assassin_27s-creed-2800924

Na és akkor hogy értelme legyen végigolvasni a hosszúra nyúlt bejegyzést, meg amúgy is a toplistán csak most kerül sorra az Assassins Creed, itt az év utolsó nagy buktája. A legfrissebb játékadaptáció hozott egy 10(15) milliós hétvégét (és már szerdán megindult ezzel a lendülettel), ám a 125 milliós budget mellett a Foxnak a kőkemény kritikák is joggal fájhatnak. A filmbuzin is gyakran téma a bejegyzések mellett podcaston is, hogy vajon milyen összeesküvés vezethet oda, hogy a stúdiók direkt állítják földbe a népszerű játékok mozis feldolgozásait és ennek a teóriának a legfrissebb aláhúzása az Assassins Creed maga. A szereplőgárda erős, annak ellenére is, hogy Fassbender és Cotillard is gyakran bukott az elmúlt években, de jó darabig ez tűnt a játékfilmek zászlóshajójának, ami a későbbi hasonló terveket is markánsan befolyásolhatja.

Az tény, hogy otthon még az ünnepi időszakkal sem számíthat 45 milliónál sokkal többre, de a nemzetközi számok még menthetik az alapanyagmiatt, á’la Warcraft és Fassbendernek sem fog fájni egy új Alien mozi.

És akkor idén nagyjából ennyi, sajnos a Live by Nightot is elásták a kritikusok (tegnap nyitott pár moziban limitáltan 8000 dolláros gyér átlaggal), és széleskörű premier idén már nem is lesz, úgyhogy majd érdemes lesz figyelni hogyan teljesítenek a régebbiek a hétköznapokon és például meddig ér el a La La Land. És BÚÉK majd.

abelh
írta
2016. 12. 27. 04:10
megjelenés
31
hozzászolás


Sing az ünnepekkor

A Despicable Me-ért felelős stúdió az ünnepek alatt jelentkezik a tehetségkutatós animációs filmjével. Na ehhez dobtak össze egy alkalomhoz illő promót. Videó a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 11. 17. 02:49
megjelenés
1
hozzászolás


Sing harmadszor

Az éneklő állatok és a tehetségkutató. Biztos mosolygós lesz, de valahogy mégis már most elavultnak érződik. Vagy nektek nem? Mindezt a Despicable Me-t és a Secret Life of Petset készítő stúdiótól kapjuk.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 11. 03. 01:45
megjelenés
3
hozzászolás


A Sing hangjai

Kiadtak egy fotósorozat, amiben a Despicable Me-ért felelős stúdió téli animációsának szereplői nézhetők meg összephotoshoppolva a hangjukat adó színészekkel. Ugye ilyen énekes tehetségkutatóról körüli bonyodalmakról fog szólni.

sing0004_0
sing0003_0

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 10. 27. 03:58
megjelenés
4
hozzászolás


Sing-előzetes, vagyis kisfilm: a Despicable Me-t szállító stúdiótól

Ez egyszerűen nevetséges. A film fogalmam sincs milyen lesz, bár engem nem hoznak lázba az énekes tehetségkutatók, ezért egy oda álmokkal érkezőkről szóló érzelmes történet sem annyira mozgat meg. Oké, most állatokkal, kicsit viccesen, de azért bőven csöpögősen adják majd elő.

sing0003

A problémám a “trailerrel” van, ami 4 perc, bemutat minden karaktert (ennél mélyebbek úgysem lesznek), és még a főbb történetüket is ellövi. Minek??? Aki nem akar moziba menni, az nézze meg ezt a kisfilmet…

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 07. 07. 21:47
megjelenés
3
hozzászolás


Sing-előzetes: WTF

Minden popdalt bevetnek ebben a decemberi családi animációs filmben, hogy jól szórakozzon a néző. A Despicable Me-ért felelős stúdió ezúttal egy dal versenyt mutat majd be, ahol mindenkinek esélye van az élre jutni. A nagy neveket lássuk a plakáton, de a közepes trailer is ott lapul a tovább mögött.

sing0007

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 02. 16. 02:30
megjelenés
5
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.