Dannie Boyle addig nem nyugodott, amíg elő nem hozakodott újra egy eszméletlen és szokatlan filmmel. Úgy gondolhatta, hogy ha ehhez a Legyen ön is milliomost kell egészestés filmmé fűzni, akkor azt kell, és kész. Mi meg tátott szájjal nézzük a varázslatot. Több helyen is az év feelgood filmjeként emlegették a Slumdog Millionaire-t és ebben van valami. Nem véletlenül vettem előre a screener áradatban pont ezt, kell a jó kedv, és a végére szállította is a film, ahogy vártam.
A történettel nem viccelek, a film gerincét a végzet és a szerelem alkotja, de a kettő eszköze bizony az indiai Legyen ön is milliomos-műsor. Nyilván nem a Vágóval műsorvezetővel folytatott beszélgetés, mert hát az azért unalmas lenne, inkább ugrálunk az időben és 3 idősíkon játszódik a film. Az egyik, a jelen, a milliomosban az utolsó kérdés előtt álló Jamal vallatása, mivel a rendőrök éjszakára elkapják, mert szerintük csalt a játékban. Ezen vallatás alatt mutatják a LÖIM műsorbeli szereplését (ez a második sík) és el kell mondania nekik, honnan tudta a válaszokat. Jamal pedig elmondja, így a gyerekkorából indul egy történet, egy szerelmestörténet, melynek során a különböző élethelyzetek, amikbe került, látják el pont azokkal a válaszokkal, amikre szüksége lesz végül a játékhoz. Vagy csaló?
Hiába bíztam Boyle-ban, akkor is nehéz volt elképzelni, hogy egy LÖIM-ra épülő film tényleg jó lesz. Talán ezért robbantotta fel az agyam. A vallatás feszes, a utcai kölyökkorra való visszaemlékezések pedig fantasztikusak. Kegyetlenek, ebben életszerűek is, de mégis rengeteg csodálatos dolog van közöttük, főleg ahogy összetart a testévérel és egy lánnyal, a “harmadik muskétással”. Tényleg rengeteg rossz dolog történik velük, mégis ez lesz tényleg az év feelgood filmje, higgyétek el.
Amit még meg kell említeni, hogy ezt a csodát mindenféle nagyobb sztár nélkül érték el. Egyedül a főszereplő Jamalt alakító srác, Dev Patel volt ismert számomra, mivel a Skinsben megkedveltem, és hát úgy tűnik tényleg tud játszani ő is. Meg még talán a lány volt ismerős valahonnan, de ennyi. Rengeteg olyan szereplő akadt, aki először volt vásznon. A bollywood hangulat sugárzott, de mégis, az angol minőség kordában tartotta. Ezt szállította nekünk Boyle, egy baromi egzotikus filmet, ha mondhatom ezt.
Slumdog Millionaire értékelés
Ez simán 9/10 lett, hatalmas filmélmény volt, szinte tátott szájjal néztem végig. Rég dobott fel ennyire film, köszönet.