Blockbuster watch: Bond vs. mindenki

Nem is az az üdvözítő, hogy két pusztulatos hétvége után végre ismét szép nyitásokat ünnepelhetünk, de a Spectre és a Peanuts komoly sikere mellett a régiek is nagyon szépen tartották magukat.

1$_V?_Job Name

Rá kéne szánni egy fél napot, és pár oldalt, ha a James Bond-jelenség pénzügyi elemezgetésébe fognánk, ezért röviden csak annyit, hogy inflációval számolva a sorozat egy-egy darabja eddig átlagosan 200 millió dollár körül termelt csak a hazai piacon. Több, mint 50 évvel az első filmadaptáció után a széria még mindig hasít, sőt a legutótbbi Skyfall még a jegyeladásokat számítva is a valaha volt harmadik legsikeresebb epizód lett és egyedüliként még a milliárdott is megugrotta globálisan. Szóval jócskán megy a szekér Bondéknál, és a legutóbbi három Craiges filmhez hasonlóan a Spectre is ügyesen hype-olta a sorozatot és nyitott 73 millióval Amerikában, ami a Skyfall 88 milliójától ugyan jócskán lemaradt, de globálisan már közel 300 milliónál tart, szóval a milliárdra is minden esélye megvan.

A kritikák alapján az amerikai pályafutása látszólag viszont inkább fog a Quantom of Solace-ra hajazni, mintsem a Skyfall, vagy a Casino Royale meglepően szép lefutásaira – a Spectre a közönséget jócskán megosztva első ránézésre maximum 200 millióval számolhat, ami még mindig so-so eredmény, de ahogy a felütésben jeleztem, ezzel inkább csak beáll a sorba, és a világot meg nem váltja. Akárhogy is alakul, egy időre a James Bond sorozatot sikerült a stabil 500 millió körüli blockbusterekből a milliárdos franchise-ok táborába tornászni, ami viszont – ha a pletykáknak hinni lehet – a 350 millió körülre kúszó költségvetés mellett szinte el is várható.

Vagy túl fiatal, vagy aluliskolázott vagyok, de némi barokkos túlzással a Peanuts történet az életemből úgy kimaradt, mint Rob Schneideréből az önkritika, Charlie Brown sztorijáról mindig is csak annyit tudtam, hogy van egy kutyája(?), aki egy háztetőn héderel. Érdemes azonban pár google keresést felütni, és ámuldozni, hogy a képregénysor hány részt, hány újságban és mennyi ideig ért meg, és hogyan termelt a merchandise-ing 1 milliárd felett az alkotójának. Na ez hozzám eddig nem jutott el és az animációs film sem volt túlságosan agyonreklámozva, ennek ellenére a Peanutsra a hazai közönség 45 millióért váltott jegyet az első hétvégén, amivel végül szinten 200 millió köré kúszhat el.

A limitált bemutatók között folytatódik a díjesélyes szivárogtatás, a Trumbo visszafogott limitált 15.000-es átlaggal nyitott 5 moziban, ugyanannyi helyen a Brooklyn már 36.000-et hozott vásznanként, a Spotlight (Tom McCarthy a Cobbler seggese után újra megtalálta a helyét) pedig elképesztő 60.000 fölé is jutott. Az ügyes bővítgetés után meg kijárhat nekik 20-30 millió, de a Jobs ordas buktája után már nem is tippelnék inkább.

A korábbi bemutatók közül a Martian immár szokásosan nagyon szépen tartotta magát és napokra van a 200 millótól, a végösszege pedig valaha 220 körül lehet, a Goosebumps ugyanakkor 80, a Brige of Spies pedig 70 körül zárhat majd otthon. A Jobs a héten már 2000 mozit is vesztett és így egy milliót sem hozott, szóval a 30 milliós költségvetés fele környékén zár valahol 17 milliónál – ezzel kapcsolatban komolyan várom a megfejtéseket a kommentekben, boldogan diskurálnék róla.

abelh
írta
2015. 11. 10. 03:44
megjelenés
30
hozzászolás


Spotlight-trailer: a bűnös papok

Thomas McCarthy (Station Agent) új filmje azokról a Pulitzer díjas újságírókról szól, akik utána eredetek a gyerekeket molesztáló papoknak, és az ezt eltussoló szar embereknek. Főbb szerepekben Mark Ruffalo, Michael Keaton, Rachel McAdams, Liev Schreiber, John Slattery, Stanley Tucci, Brian d’Arcy James és Billy Crudup.

Korrekt drámának tűnik egy nehéz témáról. Videó a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2015. 07. 29. 20:24
megjelenés
4
hozzászolás


Fancy Clowns: Brad Pitt, Ryan Gosling, Keanu Reeves, Tom Hiddleston, Seth Rogen

Robert Zemeckis rendezésben Brad Pitt valami romantikus thrillerben fog játszani. A forgatókönyvet Steve Knight (The Hundred-Foot Journey, Dirty Pretty Things) írja.

Közben Tom McCarthy (The Cobbler, Win Win, The Station Agent) következő filmjéből, a Spotlightból is befutott egy kép, nézzétek ezeket az arcokat. Ők lesznek az újságírók, aki egy gyerekmolesztáló katolikus összeesküvést felfedeznek.

Alakul a Szépség és a szörnyeteg-film, a nőt Emma Watson fogja alakítani, a férfit pedig valószínűleg Ryan Gosling.

Ahogy a Neon Demon szereplőgárdája is összejön lassan. A Drive rendezőjének következő művéről van szó, amiben Elle Fanning a főszereplő, viszont mellékbe befutott Keanu Reeves és Christina Hendricks is.

A High Riseból is van egy kép, a rajta látható Tom Hiddleston mellett Jeremy Irons, Sienna Miller, Elisabeth Moss, Luke Evans és Stacy Martin is szerepelni fog a filmben, ami J.G. Ballard regényén alapszik, és egy hatalmas luxusépületben zajlik majd benne az osztályok közötti véres háború.

Seth Rogen és Zac Efron szerepelni fog a 2016 nyarán érkező Bad Neighbours 2-ben.

human
írta
2015. 02. 07. 04:03
megjelenés
7
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.