Ez azt hiszem nem a mi világunk. Hiába Don Cheadle újabb próbálkozása az Oscarért, meg valós személyen alapuló sztori, ez nem a mi világunk. Egy dolgot viszont már most kijelenthetek, a soundtrack-re olyan minőségi zenét szedtek össze, főleg a film első felében elhangzókra gondolok most, hogy a néző mind a két fülét megnyalja utána (már ha nagyon hosszú nyelve van).

És a film első fele nem csak a zenében emelkedik ki, mivel a hangulat is erőteljesen a skála vigyorgós részébe hajlik. Nem azt mondom, hogy rég láttam ilyet, de a komoly történésig, ami ugye a fordulópont volt a filmben, ez bizony egy remek… na jó, nem kerülgetem a jelzőt, feelgood hangulatot áraszt. De komolyan, nézzétek meg a frizurát a képen, és akkor utána vegyük komolyan. Aztán persze beborul a jó hangulat, de ezt nem hibaként említem, csak tényként.

A film Washingtonban játszódik, és egy börtönből szabadult afro-amerikai rádiós disk jockeyről szól , Ralph “Petey” Greene-ről. Ő az, aki a nép nyelvén beszélt, meg nagyjából az igazat, és ezért pillanatok alatt megszerették. A film fordulópontja meg egy nagyszerű ember halála, amikor kitört a forradalmi hangulat Amerika fővárosában, és Petey segített megnyugtatni a dühös színesbőrű tömegeket. És itt bejön, hogy ez valahol nem a mi világunk (már harmadszor mondom, tudom), mert nem éltünk ebben a lőporos hordó közegben. Viszont talán pont ezért is érdekes nézni, bár ezt most nagyon rosszul fogalmaztam meg talán. Persze nem csak a világról szól, hanem két férfi barátságáról, és hogy mit meg nem tesznek azért.

Mondd, testvér! értékelés

Jól összerakott életrajzi film, de ez most tőlem egy 6/10 lett, mert a második felében előjött a panelekből komoly épületet építkezés érzése számomra, amit valahogy nem tudtam tolerálni,mégha az is volt a valóság. Bemutató most csütörtökön.