Röviden: Teen Spirit

Kicsit csalást azt a jelzőt használni a filmre, hogy furcsa, de mégis nagyon igaz rá. Bár valamennyire untatott, de a végén azért ütött egy olyat, ami miatt összességében nem tudom leszólni Elle Fanning új filmjét.

A főszereplője egy tinilány, aki be akar kerülni a Teen Spiritbe, a kivételesen az ő környékén is meghallgatásokat tartó énekes tehetségeket kutató reality-be. És ez mindenféle rózsaszín váz nélkül kerül bemutatásra. Az élete sem napfény és ragyogás, és bizony a műsor sem, viszont nem onnan közelítették meg a bemutatását, hogy negatívan beszélnek az ilyen valóságshowkról. Sőt, igazából nem is ez a lényege.

Elég gyorsan előkerül, hogy a lány életében levő csalódások feldolgozásáról szól. Az apja még fiatalon elhagyta a családot, és azóta ez nyomja az anyja és hát az ő vállát. Erről szól a karaktere, visszatartja ez a csalódás, vagyis gyerekkori trauma. Ide érkezik egy lecsúszott, öreg operaénekes, aki az éneklésre kezdi felkészíteni, és nem mellesleg szemkiszúrósan az új apafigura, aki nem csak a dalokban segít a lánynak. Igazából nem akarom annyira ellőni az érzelmi csúcspontot, ami nézhetőbe lökte a Teen Spiritet. “Láttuk már”-sztori, de nem pont így, mint itt.

A megvalósítás ilyen drámai indie filmes, nem kisikálva jól bevilágítva kerül bemutatásra, hanem teljesen “valóságosra” húzva mindent. Ennek ellenére igazán ajánlani nem tudom. Durva, hogy a jelenleg a Handmaid’s Tale-ben játszó Max Minghella egy forgatókönyv kredittel a hóna alatt nem csak új írási lehetőséget, de még a rendezésre is simán bizalmat kapott.

human
írta
2019. 08. 12. 13:12
megjelenés
1
hozzászolás


Dancing On My Own

A Teen Spirit című zenés filmhez jött még egy előzetes-féle, ami egyben klip is. A lényeg, hogy Elle Fanning egy feltörekvő popsztárt fog alakítani, és most azt is bemutatja, hogy az éneklés hogy megy neki, hiszen a tovább mögött előadja Robyn dalát, a Dancing On My Ownt.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2019. 04. 12. 03:34
megjelenés
1
hozzászolás


Teen Spirit másodszor: Elle Fanning énekel

Új előzetes érkezett ehhez a tehetségkutatós filmhez, amiben egy énekelni szerető lány felnő az ország szeme előtt, és szupersztár lesz. Persze a lelkéért komoly harc folyik. Bár ezt lehet drámaibbra írtam, mint amilyen. De a felnövéstörténet adja.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2019. 02. 11. 20:29
megjelenés
2
hozzászolás


Teen Spirit-előzetes: Elle Fanning énekel

Kicsit elszaladtak most az énekeses filmek. Tegnap néztük a Star is Born új előzeteseit, jön ugye Portman is a Vox Lux-szal, erre itt van most még a Teen Spirit is hozzájuk.

A történet egy 17 éves lányról szól, aki éli a mindennapjait, szar munkája van, be kell segítsen otthon a farmon is, és még a suliban is teljesítenie kell. A kevés szabadidejében viszont arról álmodozik, hogy énekesnő lesz, amihez úgy tűnik veleszületett tehetsége is van. Nyilván a felnövés történet során nekiáll megvalósítani ezt az álmot.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 09. 07. 10:56
megjelenés
3
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.