A VDay a legjobb példája a középszernek, oda is csak az utómunka során jutott el. Természetesen nehéz dolog 10 pár történetét elmesélni 2 órában, jut vagy 12 perc mindenkire, de ez még annyira sem sikerült, mint amennyire az ember egy kommersz komédiától számít. Hogy születet ez? Összeült 10 író, aztán a sablonos rövid történeteket szépen összekeverték két órás filmmé? Persze nem, de az erőlködés szagát azt érezni, jó büdös, nem nyomja el a képernyőre rakott rengeteg világ.

Volt benne 3 poén? Sokat mondtam? A New Moonos utaláson borultam, na meg Bradley Cooper is hozzátett fél percben valamit a végén, de akkor így szinte ennyi. Pedig basszus, rengeteg „fiatal” tehetséges és/vagy képernyőszép színészt rántottak össze a feladatra, ebből születhetett volna valami szórakoztató középszer is a gagyi helyett.

Azt nem rovom fel, hogy egy tündérmese az egész, cukormázas édesség, mert hát mi más lenne, csak épp kimaradt a töltelék. A valósághoz semmi köze (pl. 18 éves szüzek, rögtön két pár is vár még az első alkalomra), ami vicces valahol, hiszen láthatóan próbálták modernebb időkbe költeni, hibákkal és nehézségekkel.

Tökéletes leképzése úgy általában a Valentin napoknak ez a film, már 63 milliót kaszált odakinn (52-be került), itthon is sikeres lett, miközben jó érzéssel maximum 4 pont adható rá, az is nagyon felfelé kerekítve a csajok miatt. Durva, hogy a két Taylor (az énekes és a New Moon csávó) párosa a maga módján a legmókásabb a filmben, young dumb love.

(Amúgy Jessica Alba castingolását eleinte nem értettem egy főleg nőkre célzott filmben, hiszen a gyengébbik nem többsége kifejezetten utálja, okéé te nem, de a film végére leesik mit keresett ott.)