Igaz történet. Ezzel fogadnak, és nem alapján vagy ilyesmi, hanem ez így történt meg. És a filmet, főleg a végét látva már akár el is hihetem. Na jó, nem kerülgetem a forró kását, hiába olyan tipikus igaz történetes film (ezt jobban nem tudom mondani azt hiszem) és minden perce profin kiszámított, mégis valahol megérint. Szerintem. Nem, a We are Marshall sem a fociról szól, szerencsére, bár abból is elég sok van benne.

Az egész onnan indul, hogy egy város egyetemi csapatának a repülőgépe az egyik meccsről hazafelé lezuhan, és az edzők, a város pár neves polgára, és a csapat életét veszti a balesetben. Kivéve Lost “Matthew Fox” Jack, aki okult a szigeti kirándulásból. Na jó, ez a poén nem illett ide. Szóval a szörnyű sokk után utáni talpraállásról szól igazából, amiben az újoncokkal teli maradék csapat új edzője segít a városnak. Hogy szokták ezt mondani, inspiring story? De nem olyan Erőleves a léleknek stílusban.

Amúgy én nem sokat tudok az amerikai fociról, de ehhez a filmhez nincs is rá szükség. Annyira le van egyszerűsítve benne az egész, hogy a gól rúgás 3 pontot ér, a touchdown meg 6-ot (7-et? emlékezet..). Lehet ez nem mindig van így, de nem is érdekel, hiszen bár izgalmas benne az a pár meccs valamennyire, de mint mondtam: nem a fociról szól.

Az viszont biztos, hogy tele volt sorozatszínésszel. A legjobban a morgós öregúr szerepére a Deadwood legtöbbet káromkodó kocsmárosa volt fura. Utána rögtön a szigetről szabadult Matthew Fox, aki a szokott arcait hozta. Nem tűnik nagy színésznek, de komoly gond sincs vele. Aki viszont lehetett volna jobb, az a főszereplő pont, Matthew McConaughey. Nekem egy félmosoly és egy tájszólás már nem elég, bár magához képest ő változta a legtöbbet, szemben pl Matthew-val, de egész egyszerűen nehéz volt elfogadnom a bölcs edző szerepét tőle. Hogy ne csak lehúzás legyen, David Strathairn (az igazgató) baromi jó volt.

Értékelésnek egy 7/10.