Fogjuk a családi vakáció filmeket, aztán Apatow szellemében hozzuk őket 2013-ba, és megkapjuk a We’re The Millerst.

Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért erőltetik a majdnem 2 órás komédiákat. A Millers is egész korrekten halad a történetével, erre a közepén úgy leül, hogy rossz nézni. A végére valamennyire összeszedi magát, de ott meg a tipikus tanulság részek nem segítenek eltüntetni a keserű szájízt.

– What, I’m homophobic because I don’t want a penis in my mouth?
– Exactly.

A történet annyi, hogy egy kisstílű drogdíler kénytelen Mexikóból áthozni egy nagy szállítmány füvet a főnökének. Ezt úgy akarja megvalósítani, hogy egy furcsa családot kerít maga köré, hátha így nem nézik át a kocsiját a határon. Így kerül össze egy furcsa srác, egy sztripper és egy hajléktalan lány. Aztán szépen összecsiszolódnak a megpróbáltatások alatt, jada jada tipikus húzások.

Sajnos nem lett túl kiemelkedő a Millers, pár helyen lehet nevetni, aki szereti a sitcomokat annak pedig a rengeteg ismert arc fogja feldobni, na meg pár meta poén is akad (Dexter és áltozatai, vagy a blooper reelben egy hatalmas), de mégis hiányzik valami.

Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy hiányzik az élet belőle, a pezsgés, egy kicsit kiszámított az egész film pár jó ötlettel megspékelve.