Ilyen amikor egy művészfilmes populáris filmet próbál készíteni? Kevesebb a marás, mint a Hungerben vagy Shame-ben, viszont az utóbbi idők legjobb rablós darabja simán összejön. Mondjuk nem túl erős manapság a konkurencia a stíluson belül.

Vagy úgy is kezdhettem volna, hogy a film, amiben semmi felesleg nincs? 0% Fat, amit durva leírni egy 129 perces darabról. Átlagemberként ritkán tűnik a vágás zsenialitása, de itt teljesen ilyen érzésem volt. Például ahogy a hosszú bevezetőt talán a vágószobában rövidítették így le ügyesen. Vagy a furgon vásárlás. Vagy az átadás utáni autókázás, vagy a gonosz bemutatása. Az erős színészi alakítások, a “hús” kitartva, közben a kevésbé fontos, de szükséges apróságok pedig a minimális adagra szabva.

Lehet nem a technikai apróságokba kellett volna rögtön, de az biztos, hogy a történetbe nem akarok túl mélyen belemenni, hiszen rablós filmről van szó, így nyilván akad pár fordulat. Az eseményeket az indítja be, hogy pár férfi meghal egy rablás közben. Viszont akitől lenyúlták a pénzt, az az özvegyeken igyekszik behajtani a tartozást, akik így szintén bűnözésre adják a fejüket, követve az egyik elhunyt régebben kitalált tervét, szóval nem a semmiből lesznek mestertolvajok a nők. Ennyit szerintem elég is tudni.

Az biztos, hogy itt semmi lazaság nincs, néha egy kis humor azért akad. Már a felütés, hogy pár gyászoló nő összefog, kellő alapozás a drámai szálakra. Ebből, a kilátástalanságból nem is enged ki minket a film. Ez itt nem a lazázó, tolvajbecsületes világ, hanem a valóság keménysége. Nem azt mondom, hogy realista minden a filmben, viszont az érzés, amit a képek átadnak, az közelebb lehet a valósághoz.

Nyilán nem Steve McQueenről lenne szó, ha csak egy sima thriller kaptunk volna. Nem elég, hogy a színészeiből szokás szerint kihozta a maximumot, Colin Farrell ismét bizonyít. Jaj, egy férfit emeltem ki, de csak azért, mert a trailereket legfeljebb fél szemmel láttam, és meglepett mennyit volt előtérben. Érdekes nézőpontot képviselt. De persze a női gárda is parádés, amit úgy mondok, hogy hiába ismerem el Viola Davis kvalitásait, valahogy nem szeretem filmekben látni mostanában. Michelle Rodriguez hasonló helyzet, mármint részemről, de itt egyikőjükkel sem volt bajom, sőt, pozitív meglepetések voltak.

Ja igen, a rendező: szóval szépen lassan összeáll egy társadalomkép is a film végére, tovább húzva lefelé a hangulatunkat, de egyáltalán nincs a képünkbe tolva “Trump rossz” vagy hasonló siralmas módon, inkább csak a kor lenyomata is egyben a film, és hát a mindennapokat, az emberke vektorait azért valamennyire befolyásolja a politika, amit erőteljesen árnyal is a film… pont Farrell karakterével. Meg a gonoszéval. Meg.. Na jó.