Ilyen egy profi film, aminek a belseje rohadt. Na jó, nem rohadt, csak nulla a politikai mondanivalója, de még így is élvezhető. Miért? Mert betartja a feszes akciófilmek legfontosabb törvényeit.

Ha jól emlékszem a Green Zone előzetese nem rántotta be az embert, nem volt elég feszes, de ahogy néztem a filmet azt vettem észre, hogy mindjárt vége, pedig pár perce kezdődött. A hősnek mindig megvolt a következő cél, mindig elérhetően, és mindig sürgette az idő ezért rögtön cselekednie kellett. Szinte tanítani lehetne ezt a részét, annyira profin működött.

Sajnos a történet alapjait egy aktuálpolitikai szál adta, ami bizony oktatós hangulatot is megeresztett, de nem is ez volt a legnagyobb baja, hanem hogy semmi újat vagy merészet nem tudott mondani. Hogy azért minimálisan képbe legyenek azok is, akik most hallanak először a filmről: az Iraki háborúban járunk, így 2010-ből nézve valahol az eleje felé, ahol is egy katonának feltűnik, hogy az amerikai hírszerzés nincs a helyzet magaslatán a tömegpusztító fegyverek ügyében. A rengeteg sikertelen rajtaütés után (a sokadikat látjuk a film kezdetekor), felmerül benne, hogy léteznek-e egyáltalán a fegyverek. Aztán jön a politikai érdekek ütközése is.

Az gondolom lejött mostanra, hogy kidolgozásilag nincs itt túl sok baj. Greengrass, 100 millió, ilyen szempontból mi más vártnánk? Realista hangulat lebegi be a Zöld zónát, Matt Damon pedig még mindig hihető akcióhős, azt kell mondanom. A mellékszerepekből pedig profik segítik, majd meglátjátok.

Zöld zóna értékelés

A bárgyú befejezés, a bátortalan mondani akarás és a fentebb ismertetett negatívumok miatt csak 7/10-et tudok adni, de egy percre sem bántam a megtekintését.