Annyit kéne csak írni róla kritikaként, hogy szuperjó, mivel megérkezett az a vígjáték, ami felülmúlta a felnőttes témával operáló Felkoppintva (Knocked Up) darabot. Ide is besuvasztottak pár komolyabb témát, de nem fekszi meg a gyomrunkat, hiszen a poénok áradatában van elrejtve ügyesen. Először is, ne ismerkedjetek bárban. Vagy valami ilyesmi, de lássuk a többit.


Én is most néztem meg, és kibaszottul kurvajó volt! Több kéne ehhez hasonló vígjátékból, egyszerűen az ilyeneknek van igazából értelme. Amugy azt kifelejtetted human h a Sth Rogen játsza az egyik rendőrt (Knocked up főhőse).
Nem lehetne a moziforgalmazóknak a figyelmét vhogy felhívni h hamarabb hozzák be ezeket a baromi jó filmeket és ne a baromságokat? Bezzeg az Evan-t behozták ami kint nagy bukás volt tudtommal. Kéne csinálni vmi petíciót vagy nem tom. Mi is követeljük a nagy röhögéseket moziban. 40 éves szűz például sírva röhögős volt fullra megtelt moziteremben, gyilkos volt nagyon.
sőt, Seth az egyik író, még 13 évesen vagy mikor kezdte írni a scriptet :)
Én is nagyon vártam már ezt a filmet, és nem is kellett csalódnom, hatalmas volt. a két zsaru benne a legnagyobb karakter szerintem, jah meg persze McLovin, a lényeg hogy ezek az alkotók nem nagyon tudnak hibázni, eddig úgy néz ki. Seth Rogen, és Judd Apatow nagy kedvencem lett. Csak így tovább.
todays the day :D
már nagyon várom
"Superbad - kritika AZ idei második hatalmas vígjátékról" :)
Hát lehet, hogy velem van a baj, de ennek is az lett a sorsa, mint a Knocked Up-nak. 40 perc után beletekertem, hogy mi lesz a vége. Mosoly nem jött a számra, de még véletlenül sem :)
sírvaröhögős estém volt, nálam 10/10 :D
de hát miért kellene annyit várni? nem október 18. a bemutató?
instant felejthető komédia:
aeonflux.freeblog.hu/archives/2007/08/30/kritika_superbad_2007/
én ma néztem meg, voltam olyan bátor, hogy moziba mentem miatta....megbántam kicsit, nekem a knocked up jobban tetszett!
nekem tetszett, meg Evan éneklése az durva ja és Charlie-t (Numb3rs) fura volt ilyen drogpartin látni :D
"It's a Maeby."
keremszepen, engem itt megnyertek.
jo volt, henany sirva rohogos resszel...
en sem ertem miert nem tudtak rovidebbre vagni. ugyanez volt a knocked upnal is, Apatowt vajon percben fizetik?
...ááá, dehogy jobb, mint a Knocked Up! (na ez kötelező vígjáték)
nagyon unalmas volt és cseppet sem volt vicces (húúú, annyira, h ez már gáz!)majdnem kilőttem párszor a filmet a p*csába...
hát szerintem meg nagyonjó, aki lehúzza az biztos vmi szar szinkronos változattal látta :D eredetin leírhatatlan :D tényleg nem lehet elmondani, ezt látni kell :D:D "aaa makes me feel young again " ááá :D
nem kell annyira túlozni azért.Gratulálok a sírvaröhögésekhez,tuti kolostorban élt az aki ettől
könnyezve röhög.Ami nagyon hiányzott belőle az a képi jelenetek.Oké pár kretén srác volt benne,de a poénokat 90%ban a szókimondó szövegekre fektették,és nem a cselekmények kidolgozására.A Két rendőr ha nem lett volna (bár szerintem sok poént nem vittek a filmbe,bár ezér tuti sokan megköveznének) a film nagyjábol 30 perc alatt lazárható lett volna.Ennek ellenére mivel a trendi a káromkodás 6/10.De én úgy érzem egy poénfilm attol fenomenális ha az ember a színészen röhög és nem a ronda szavakon.Pl. Dumb és Dumber.
Hali!
Én tegnap néztem meg a filmet barátnőmmel és kurvára bejött mind2nknek. Már régóta megvan, de a cím miatt - és időhiányában - csak most néztük meg.
Nálam kb. 5 perc után megjött a hangulat, igen a komoly szövegtől, jó volt a káromkodás, ami sztem nem is igazi káromkodás, csak néhány "csúnya" szó, na mind1. Barátnőmnek eleinte nem tetszett annyira, de miután kijöttek a "nagyok" bulijáról már neki is végig röhögős volt. Sőt nekünk annyira bejött a házibuli hangulat, h elkezdtünk piálni a film közben és mondanom sem kell, így még nagyobbat szólt a film.
Fogel és fakabátok voltak a legászabbak, de a többiek is alakítottak. Sztem minden kellett a filmbe ami benne volt - még a "barátok vagyunk" jelenet is - nem volt hosszú, még néztem volna.
Ja szerintem a Knocked up béna volt, de ez kurva jó és ha nem beszéltek az elején Seth Rogen-ről, akkor nem is esik le, h ő volt a Knocked up-ban is, mert itt sokkal jobb volt.
9/10 sokat röhögős
a verzos jelenet volt a legnagyobb :D
green: Ebben a filmben pont, h lehetett röhögni a színészeken is, nem csak a "ronda szavakon". Pl.: Pogel és a rendőrök, hát ha rajtuk nem röhögtél akkor...
most néztem meg, hát eze kurva jó volt, néhány rész sírvaröhögős:) két zsaru nagyon durva volt:DDD 8/10 nálam is.
Nem hittem volna, hogy a Knocked up -ot alul lehet múlni de sikerült. Valami borzalmasan vontatott, unalmas végtermék.
Csak fogom a fejem ha valaki erre a filmre azt mondja, hogy jó. Unalom hegyek.Remélem nem ez a színvonal lesz az etalon.. A kövér gyerek pedig nagyon ellenszenves a sok ordítással. Fogel még jó arc is de az egész film egy .. egy 10/5 azaz mindegy, hogy kihagyod vagy megnézed, nem lesz nagy élmény az 100.
igen, TS, mvn, a hang jó a kép meg elmegy egy vígjátéknak. Erről ennyit, a többi erre utalás és nem filmről duma törölve lészen.