Hideg nyomon (Gone Baby Gone)

Az Affleckek éve volt a tavalyi? Ben Affleck írta Aaron Stockard segítségével a filmet és a tesó Casey Affleck főszerepelt benne. Ez utóbbit én a furcsa hangja miatt nem bírom annyira, de alapvetően pozitív a filmről a visszhang, és hát ilyen előzetes jóhírrel bíró krimi mindig jöhet. A Gone Baby Gone végkicsengése? Meglátjátok.

Gone Baby Gone - Casey Affleck a falat támasztja

A sztori röviden annyi, hogy eltűnik egy kislány, a rendőrség maximális erőforrásokkal keresi, de a család mégis megbíz egy magánnyomozót, aki “ismeri a környéket”, azaz olyan emberek is szóbaállnak vele, akik esetleg a rendőrséggel nem tennék. Egy viszonylag bonyolult ügy kerekedik belőle, de az egészet mintha az élet írta volna. Valahogy jó nézni, ahogy felgöngyölítik, akármi is a vége. Bírom az ilyen nyomozásokat, mint amit itt a szemünk elé tárnak, ahol az apróságok számítanak, de nemCSI-osan. Amúgy a Gone Baby Gone alapjául szolgáló könyvet ugyanaz írta, mint aki a Mystic Rivert. A csávót valahogy ezek a témák mozgatják.

A film maga nem ütött akkorát, mint amekkorát kellett volna. Legalábbis ott volt benne az érzelmi töltés, de sajnos az “enyhe túlhúzás érzés” miatt a tetőpont előtt kisült nálam, így a túl érzelmes részen a végén már az órám néztem. Elismerem, kellett bele az utolsó 20 perc, de én a tetőteres jelenet után egy gyorsabb befejezést szerettem volna. Ennek ellenére nem húznám le a béka segge elé, merthogy addig teljesen beszippantott Boston leglepusztultabb negyede, és az eltűnt kislány utáni nyomozás.

A Hideg nyomon Ben Affleck első rendezése – ha ezt a jó című rövidfilmet nem nézzük, legalábbis imdb szerint -, és sajnos néhol furán ritmust vesztett, pedig elég lassú a film, ennek ellenére nem tépjük a hajunkat. Nincsen túlzottmenőzés, és bár a rángatott kamera klisé, hogy beszippantson az akcióba, itt most megint el lehet nézni. Ne nagy akciójelenetre számítsatok, pont ezért nézzük el a rángatást, mivel tényleg hatásos. Legalábbis az első alkalommal, a semmi közepén, a szikláknál. Igazából csak egy dolog zavart nagyon, a sötétbe fade-outoló jelenetek. Túl sokat használták, de ez inkább a vágó sara lehet.

A szereplőgárda meg példás. Rendben Casey-t szokni kell, szerintem nem a legjobb főszereplőnek, főleg hogy narrálás is van a filmben, ahol a hangja mégjobban az agyára mehet az embernek, de elmegy. Ellenben Ed Harris tökéletes választás, és persze Morgan Freemannel mostanában nem lehet mellélőni. Amúgy mondják, hogy Michelle Monaghan végre főszerepet akasztott magának, erre itt is csak asszisztál végig, még jobban elnyomva, mint amennyire Kiss Kiss Bang Bang-ben volt. Ennek ellenére bírom a csajt, meg kellett említeni. Az egész csapaton valahogy érezni, hogy a sok rendező keze alatt sok filmben szereplő Affleck mindent beleadott, hogy a maximumot hozza ki a szereplőiből.

Hideg Nyomon értékelés

Bár nem fogom felpontozni az egekbe, de valahogy mégis egy nyomott hangulatot hagyott maga után a film. Ez régen talán 8 pont lett volna, de most csak egy 7/10 amit nyugodt szívvel adok rá, mivel mégiscsak érdemes filmélmény. Csütörtöktől játsszák.

31 hozzászólás a “Hideg nyomon (Gone Baby Gone)” bejegyzéshez

  1. Michelle miatt töltöttem le a filmet eredetileg. Mivel alig szerepel benne és voltak benne számomra idegesítő dolgok (pl a tipikus ostoba ámerikai szitizenek) ezért én is kb 7/10-et adnék. A sztori nem volt rossz.
    btw furcsa volt a Houseból Cole-t ebben és a Death Sentence-ben is mint kemény fekacsávót látni.

  2. Jól van mesterem, holnapra is lesz betevő…;) Afflackből nem feltétlen néztem volna ezt ki, GoodWill ide vagy oda…!
    Most hagytam abba a Titkárnőt. Egy biztos, bár 2002-es, az én idén látott TOP10-emben tutti benne lesz (Maggie Gyllenhaal –> tőle meg a Felforgatókönyvben dobtam hátast tegnap.. ptyühaa. ennyi.pont.:)

  3. Na erre kiváncsi leszek, de én Casey Affleck miatt. Szerintem egyáltalán nincs idegesítő hangja és sokkalta tehetségesebb színész mint a báttya.

  4. a lonesome jim óta én is bírom casey affleck-et, akinek nem jön be a hangja az majd csinál róla utáló videjót :)

  5. Kezdetben lehet idegesítő a hangja, de pár film után meg lehet kedvelni. Sztem vhogy jól passzolt ehhez a lepukkant környékhez ez a hang :)
    Lehet jó állapotban talált (bár kétszerre néztem meg), de ez 8/10 nálam.

  6. Nekem nagyon bejött, Lehane könyvvel szerintem nem lehet hibázni (off: készül a Shutter-islandből film, Scorsese rendezi Dicapriót), minden könyve mestermű, általában már a prológnál beszippant.
    A film meg teljesen visszaadja a hangulatot, ami csillagos ötös. Casey kva jó színész, már alig várom a Jesse James-t, írták róla, hogy kb 2 perc alatt játszotta le Pittet, ami azért szép dolog (bár gondolom övé volt a hálásabb karakter).

    9/10

  7. Akkor tömören. :)
    Mióta olvastam a Titokzatos folyót (még a film előtt) beleszerettem Dennis Lehane stílusába. Nem gondoltam, hogy annak olyan jól fog sikerülni az adaptációja, bár Clint Eastwood rendezte. Na most akkor mit várhat az ember, ha halljuk a következő adaptáció hírét Géza Affleck nevével megfűszerezve?! Várunk, sokszor elmondjuk magunkban, hogy de szar lesz, aztán megnézzük moziban. És kellemeset csalódunk. De még milyen kellemeset.
    Igazából a Gone Baby Gone (a fordító már a címnél brillírozott) is ugyanazon a vonulaton vonul, mint a szerző többi könyve: drámába oltott krimi. A filmben is sokkal inkább a karakterek közti kapcsolatokon van a hangsúly, mint magán a kislány keresésén. Emellet pedig Patrick Kenzie-t meg egyre beljebb viszi a történet, a helyszín, az emberek egy morális útveztőbe, és a végén a neki jónak tűnő döntés érdekében mindenki ellen fordul.
    A fordulatok a történetben se az adrenalin növelése miatt vannak benne, hanem, hogy a véleményünk folyamotosan változzon a szereplőkről. Ezzel is fenntartva a karakterek többdimenziósságát. A motivációik tiszták, csak nem könnyű eldönteni, hogy helyesen cselekednek-e. Ezért fontos, hogy szimpatizáljunk a főszereplővel, ami nekem sikerült, talán pont, amiatt, hogy nem az a tipikus film noir-os magánnyomozó szerep jutott, egy őshonos melegítős mitugrász, aki pisztollyal a kezében k**va menő szövegeket mondogat oda mindenkinek, de emellett összetetten gondolkodik, a saját értékrendje alapján mérlegeli a cselekvéseit, amik között vannak nem túl hétköznapiak is.
    Szóval karakter kidogolgásában megközelíti a Titokzatos folyó szintjét és talán ebben rejlik a film ereje, nem pedig a krimi szálban és ott lévő csavarokban.
    Affleck az egészet jól fogja össze, a pár klipszerű résztől (time-lapse technikával fotózott felhők, a kisötétülő jelenetek egymás után) eltekintve teljesen nyugodtan vezényelte le a filmet. És örülök neki, hogy mert lassú filmet csinálni a saját filmes hátterével (jó persze ott a Good Will Hunting), mert így sokkal jobban beleélhettük magunkat a lepusztult közegbe és a karakterekbe. És, ha sikerült elmélyülni a dologban akkor sokkal elgondolkodtatóbb, mint ha csak bűnügyi történetként kezelnénk a filmet.
    Ami számomra nagy negatívum, hogy a Kenzie-Gennaro páros, nem párosként működött, nem volt meg köztük az a kapocs, ami a könyvben (csak az első részét olvastam a sorozatban, abban még nincsenek is együtt) benne volt. Emiatt Monaghan kisasszony szerepe is szinte lenullázódott. A magyar fordítás katasztrófa, nem igazán sikerült ráérezni a feliratkészítőnek a tegezés magázás, az erőltetett szlengeléstől pedig már a hajamat téptem. De mondjuk nem volt elég a nagy lehúzáshoz, úgyhogy az én végitéletem 9/10, ami nagyrészt szerintem az alapanyagnak köszönhető, amit mindenkinek ajánlanék. Itthon eddig három könyv jelent meg, bármelyikkel lehet kezdeni, gondolom angolul meg még jobb.

  8. Mivel már nagyjából mindent elmondtak előttem a filmről, ezért megemlíteném a film zenéjét, amiről még senki sem szólt. Engem bevallom megfogott, már szedem is a Soundtracket. Jelenettől függően kellemes érzelmesebb muzsika vagy éppen erőteljesebb, lüktetőbb dallamok jellemzik a filmet, kivállóan kiegészíti a képi világot. Lehet, h csak én értékelem túl, fene tudja, mindenesetre én még párszor meghallgatom, az biztos.
    A film nálam inkább 8 mint 7 a 10-ből, ha értékelnem kellene.

  9. Teljesen rendben van a film, mindent elmondtak az előttem szólók.Bár nekem kis Affleck nem jött át.Nem biztos hogy a színészi játéka miatt, inkább mert olyan a hangja mint egy 12 éves mutáló tininek.Ez engem irritált és hiteltelenné tette a karaktert.Viszont Ed Harrisben kellemeset csalódtam.Mivel Humannal nem szokásom egyetérteni én 6,9-et adnék rá a 10 ből.

    MFP!!!

  10. Hijjnye, ez jó film volt, 9/10 helyből. A kis Afleck meg a nagyképű csitri naívságával pont illett a filmbe.
    A történet egyedüli hibája az vége (számomra) elnyújtása…de ez a forgatókönyvi patt helyzet a történet (mindenáron) teljessé miatt alakult ki.

  11. Most láttam a filmet. Az… izé… moziban. :) Nekem személyesen nagyon, nagyon tetszett. 9/10. Ahhoz képest hogy Ben első filmje, le a kalappal. Profi munka, minden szempontból.
    Casey Affleck meg szerintem pontosan beleillett a szerepbe – a fiatal, kevés tapasztalattal rendelkező magánnyomozóéba.

    Ti hogyan döntöttetek volna a film végén Patrick helyében?

  12. hát én spec nem úgy ahogy ő, hanem épp ellenkezőleg. ez a döntés, vagy épp az állásfoglalás lehetőségének nemléte volt a film egyetlen negatívuma.

    amugy 9/10

  13. a film, a story, a mellékszereplők nagyon jók voltak szerintem, amin viszont nagyon durván elcsúszott az egész, az pedig ez az iszonyat tehetségtelen Casey… Emiatt iszonyatagy csalódás a film, bár sokat nem vártam igazán, pont miatta

  14. SPOILER

    G@bee:
    Szerintem nem válaszolták meg.
    Ha megválaszolták volna, akkor ott lett volna vége, ahol a rendőrök elviszik az öreget.

  15. SPOILEREK arky: mivel a végén az anyjával volt a gyerek, így megmutatták a nyomozó hogy döntött, de hoyg te hogy döntenél, azt nem

  16. SPOILER

    Human: ez oké, csak ez a G@bee-nak adott válaszom lényege: Ő a döntést hibának rótta fel és ő másképp döntött volna. A rendező is másképp döntött, mert ha nem így tett volna, akkor nem mutatta volna meg, hogy mi történik azután , hogy visszakerül a gyerek az anyjához( hogy az anya nem változik és a gyereknek nem lesz jobb) Akkor szimplán ott lett volna vége hogy mindenki örül hogy meglett a lány.

  17. A film nekem is nagyon tetszett. Szerintem nincs baj vele. Persze az ember mindig többet és többet vár, szerencsére előítélet nélkül kezdtem el nézni. Ha úgy nézem hogy Affleck első nagyfilmes rendezése, hát akkor ütös.

    Sjbee! Honnan szeded a Soundtracket? Én sok helyen kerestem de sehol sem találom. Harry Gregson-Williams nagyon gyönyörű zenét szerzett hozzá.

  18. Ez a film igazi kellemes meglepetes volt. A taknyosszaju Casey Affleck elottem elhuzta magat amikor telepofaval ragta a ragojat interju kozben, viszont a filmben nagyon jot alakitott, meg ha nem is volt szimpatikus. Szoval ha csak Casey Affleck miatt hagynatok ki, ne tegyetek. Igaz, a vege kicsit vontatott es nehol atcsuszik gagyiba, de meg igy is 8/10.

    SPOILER!

    Kulon tetszett a vege, amikor elvallalja a gyerek-felugyeletet, mintegy felelosseget vallalva donteseert…

  19. Hát nekem főleg az utolsó 20-30 perc miat tetszett meg a film, úgymond megmentette! Érzésem szerint kicsit elnyújtott volt, de lehet csak én voltam türelmetlen…viszont megérte kivárni, és rákeresek könyvben is!

    Ed Harris volt a legjobb választás, Casey gyerek meg sztem olyan karakter, hogy vki vagy nagyon bírja vagy nem – én inkább utóbbi felé hajlok, Jesse James-ben sztem jobban illet rá a karakter.Itt vhogy nem őt képzeltem el, attól függetlenül, hogy nem játszott rosszul.

    Nekem kb. 4 váltás volt a filmben, az utolsó kettő volt persze a legjobb, de az első után azt mondtam, hogy itt vége is lehetne – megjegyzem nem ismertem semmenyire a történetet előtte…nálam 7/10

  20. “Ed Harris volt a legjobb választás..”

    ott a pont.

    a szikla óta bírom a faszit, az egy igaz ügy óta meg ne mcsak bírom, de imádom is. no persze a erőszakos múlt és a nemzet aranya 2-ben vállat szerepeit sajnálom, de ettől még óriási a faszi.

    no de a filmbéli karakter kapcsán: pár nap különbséggel néztem meg a hideg nyomont, meg az eastern promises-t, és nekem a vigo mortensen formálta orosz (ukrán?) faszi, és az ed harris által életre keltett rendőr között komoly hasonlóság tűnt fel… csak én vagyok így ezzel? :)

    spoileres: no, még annyi, hogy a morális kérdésre ad ugyan választ a film, de azt azzal a lendülettel szerintem időzőjelbe is teszi azt azzal a jelenettel, amikor mutter megy el, és Casey vállalja be, hogy vigyáz a gyerekre… szerintem.

  21. A film nagyon jó a szereplők is kivéve ezt az orrhangú “kisefflek”-et. Ez a csóka ugyan azt a stílust nyomta a jesse james-ben is és szerintem annyira nem jó. A bratyó első filmje korrekt és az öreg formák (Harris,Freeman,stb.,) is nagyon viszik a filmet de az öcsi gyengusz !A film végét nem kellett volna olyan szájbarágósan Yenkeesre csinálni hanem a döntést a nézőre kellett volna bízni.

    Ja és már a Ocean-ökben(11,12,13) sem tetszett ez a kisgyerek. Erröl ennyit.

  22. Nagyon jó kis film ez, nekem bejött. Casey hangja sem zavart különösebben. Azért jó duma volt amit levágott Cheese-nél…

  23. pfff… úb*zdmeg… 2 hónapja húztam h megnézzem, de hát ez wazzz nagyonnagyon.. remek. nocomment.

  24. jo kis film. életszagú. nem macsós be..szunk egyet oszt oké a balhé. ki a bűnös? aki bünt követ el az igazság nevében az ártatlan?

  25. Nekem ez a film nagyon jól esett. Azt nem tudom eldönteni, hogy ez inkább az alaptörténet vagy a rendezés glóriája – valószínűleg a kettő együttes megléte – de az tény számomra, hogy Ben Affleck jobb rendezőnek, mint színésznek. Sokkal. Bevallom kicsit meg is lepett. Persze a színészek is hozzák a formájukat, és valóban szokni kell a “kisöcsi” stílusát de úgy érzem maga a történet annyira erős, jólszőtt és lélegzetvétel-természetes hogy könnyedén megtartotta a hátán még a gyengébb színészi jelenléteket is. A befejezés nélkül fél szóra sem méltatam volna. Úgy csak egy mozi lett volna. Esteleg jó mozi. De a kanapén eldől minden. Azaz semmi. Vagyis megszólít. Így film lett. Üzenet. Aki érti, mosolyog. :) 9/10

  26. Teljesen rendben van a film, odaba**ott de nem annyira hogy ne tudjak aludni, most fel5 korul. Minden korrekt volt benne, 8 es 9esre pontozom, es emlekezni fogok ra sokaig.
    Azon is gondolkoztam hogy halasak legetunk hogy nem Boston kulvarosaban kell elnunk. ennyi.
    pisz,kosz.
    m

  27. Nekem is bejött 8/10
    Ed Harris-t mindig szivesen nézem és Casey Affleck sokkal jobban tetszik mint a tesója. (pasiként és szinészként is)

  28. SPOILER

    A vége hát nem semmi, rég láttam ilyen fordulatos filmet. Megérdemelte hogy otthagyta a csaja a végén, csak a szegény kislányt sajnálom, hogy ő itta meg a levét az öntudatos nyomozónak köszönhetően. Amúgy 9/10 a film, még több ilyet!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.