Click (Távkapcs)


Adam Sandler megint megcsinálta, de ennyire ne szaladjunk előre, előbb egy kis flém. Az úgy volt, hogy tegnap ez a gyerekkel meg egy szép lánnyal beiktattuk a Távkapcs című filmet Budapest legjobb mozijában, ami a MOM park. Könnnyen érdemelte ki ezt a címet, mivel többnyire csak itt van feliratosan az amit mindenhol máshol szinkronnal nyomnak, lehet ezért is hugyozok szembe az itthoni tömegek kritikájával, amikor azt mondom ez a film bejött.

Mivel imdb 6.9 pont, de itthon még nem is olvastam tóla jó kritikát, gyanúsan a magyar szövegen múlhat, főleg, hogy például a felirat egy teljesen más film volt. De komolyan, Heltai Olga valami iszonyat mit alkotott. Telev volt feleslegesen jópofi nyakatekert hülyeségekkel, amikor valami normálisat mondta akkor is. Én azt javaslom, hogy a fordítást kurvagyorsan hagyja abba és inkább próbálkozzon meg saját forgatókönyv írásával, ott kiélheti a túltengő kreativitását. Ezt azért mondom ,mert annyira más mondatokat írt mitn amit mondtak, hogy csak pislogtam, aztán sikerült nagyjából kizárnom a látókörömből a feliratot.

Na de térjünk a filmre, szóval Sandler megint megcsinálta. Az alap annyi, hogy a sokat dolgozó átlagos ember, azaz Michael Newman (Sandler) egyik este bedurvul, hogy nem tudja a tévéjét sem bekapcoslni, anyni távirányitója van, úgyhogy elindul venni egy univerzálisat. Az egyik boltban ami még éjjel nyitva van a beyond, aztán a way beyond szakaszban végül megkapja az univerzálisat, amiről hamarosan kiderül, hogy a világot lehet vele irányítani.

Szerintem már az alapötlet is rohadt jó what if, és hát rengeteg poén származik belőle, amiket így leírva marháranem lehet átvinni, úgyhogy max a trailer megnézését javaslom.

A szereplőgárda hatalmas, Sandler ugye tipikus, de David “The Hoff” Hasselhoff a legtökéletesebb a főnök szerepére meg azokra a poénokra amik rá jutnak, és akkor ottvan Kate Beckinsale, aki akkora bombázó, hogy egymaga elvitte volna a filmet kb, mint azt tette az Underworldnél. Mellesleg még Christopher Walken is emeli jelenlétével a filmet.

Természetesen nem maradhatott ki az érzelgős rész sem, hiszen Sandler film mégiscsak, ezúttal vagy fél órára nyúlik, ami le is von 3 pontot a végéből, így 7/10 az én értékelésem, de az első vagy 1 óra végig televan hangosanröhögős poénokka, és köztük altestiekkel, de kell az is. Javasolnám a megtekintést, de a szinkronba bele sem merek hallgatni, a felirat meg katasztrófa (remélem a dvd-re majd másik kerül), úgyhogy csak óvatosan, mert az egy teljesen másik film.

human
írta
2006. 09. 07. 11:00
megjelenés
8
hozzászolás


8 hozzászólás a “Click (Távkapcs)” bejegyzéshez

  1. Mi szinkronosan néztük meg páran és szerintem nem volt rossz (bár nem tudom angolul milyen poénok hangzottak el). Szóval nekünk és a külső jelekből az egész mozinak is bejött… Egyébként hétköznap este teltházas vetítéssel ment, nem tudom mennyit számít ha valahol negatív kritikákat kapott, de itt ez nem látszott. Biztos mi vagyunk mindenevők, de a környezetemben is akik már látták, mind csak dicsérték…

  2. Hi!

    Én angolul néztem meg utána meg belenéztem a magyarba!
    Hát mondhatom, a magyar nagy kullantás!
    PL: amikor sajátmagán álítja a színeket: Nem mond semmit angolul hogy ő shrek eltitkolt tesója! csak a Hulk ra utal…
    És ennyit ond: Sosahe dühítsd fel hulk-ot!
    Amikor lila akkor meg angolul arról énekel:
    Hogy ő Barney, és a kis pubikkal jópofizik!

    Barny agy lila T-rex dínó aki az amerikaiaknak kb olyan színtű mint a teletabies, csak régebi és híresebb! sokan parodizálták már..

    és ez csak igy hirtelen! A Szinkron gyászoasan szar! Sajna!!!

    Angol POWA!!

  3. szerintem nagyon jo a film .DE letöltöttem és angol és ha valaki tudja hol lehet letölteno a szinkront az létszi szoljon!!!!!!!!!!!!

  4. Adam Sandler filmjeit általában vagy nagyon szeretem, vagy nagyon nem. Ez szerencsére az első kategória. Felirat párti vagyok egyébként de ez valahogy magyar szinkronnal volt meg, és nálam nem rontott semmit. Kesneme kommentjéhez hozzászólva: Lefordíthatnák úgy is, hogy Barney, de ha nekünk magyarunknak lövésünk sincs ki az a Barney, akkor miért lenne jó? Egyébként: 8/10

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.