Mézengúz (Bee Movie)

Tudtam, hogy a jó animációs filmek sorozat, amibe mostanában kerültem, meg fog szakadni idővel, de hogy pont a Jerry Seinfeldes film legyen az ami végül csalódást hoz, arra nem igazán számítottam. Pedig a trailert nem néztem agyon, nem vártam túl sokat, csak előre vettem a megnézendők listáján, a név miatt. Úgy tűnik feleslegesen.

Mézengúz jelenet - Jerry Seinfeld és Chris Rock egy szélvédőn

Iszonyat szájbarágósan oktatós a film. Oké, gyerekeknek bejöhet, de a tanulság, az utolsó 20 perc, hát az, hogy is mondjam, elég gyenge. Az odáig rendben, hogy Seinfeld sikeresen belerakott pár egysoros, idézhető poént, de nem lehet elszakadni a hangjától. Azaz nem szinkronszínész, hanem ő Seinfeld, a főszereplő, ezt egy pillanatra sem feledhetjük. Csak hát maga a tényleges főszereplő méh kicsit fiatalabb srác lenne, épp fősulit kijárt, hogy pontos legyek.

A történet pedig? A méhek tudnak beszélni az emberekkel. Nem, ez nem megrovás volt, vagy nem emiatt szólnám le a filmet, egyszerűen tény. Szóval a Seinfeld méh most diplomázott és az eljövendő életében folyamatos robotmunka, ami rá várna. Ehelyett inkább kimegy a virágok közé a begyűjtő méhekkel. Namost itt bajba keveredik és összeismerekdik egy emberrel, aki viszont nő. Mondhatni beleszeret. És akkor ennyi, egészen addig, amíg egy szupermarketben észre nem veszi, hogy polcokon árulják a mézet. Na, ennyi mostmár tényleg elég lesz.

Szóval mint mondtam, elég komolytalan a film. Ez nem lenne baj, ha az arcunkba virító tanulságok helyett (nevetséges néha, ahogy a Seinfeld Bee kihirdeti őket), vagy mellett, legalább lenne poén, vagy aranyosság a Mézengúzban, de sajnos nincs.

Mézengúz - csak a főszereplő Jerry Seinfeld épp eszik valamit

Az egészet pedig megtetőzi az, hogy Dreamworks filmként szokás szerint nem szinkronhangokat kerestek, hanem hírességeket. Ez bejöhet, például a reklámkampánynál, viszont most nekem valahogy nem volt az igazi az összehang (direkt ezt a szót használtam).

Mézengúz értékelés

Ez bizony, szégyen, de csak 5/10 lett részemről. Majd jöhettek, hogy kőszív meg a többi, de akkor is tartom. Ha jó animációs kell, akkor inkább a Vigyázz, kész, szörf a barátod idén. Ellenben gyerkőcöknek ajánlott eme darab is nyugodt szívvel.

32 hozzászólás a “Mézengúz (Bee Movie)” bejegyzéshez

  1. Én a L’ecsóra teszem a voksom. Karaktermegvalósítás és poénok miatt is nyerőbb, mint bármelyik.

  2. Pedig a trailerek alapján többet várna az ember (“stunts, scary stunts” ugyebár..). Talán majd az a pandás jobb lesz. Csatlakozom az előttem szólóhoz, a Pixar legalább tartja a szintet.

  3. Flushed Away büntetett idén a röhögögtetésben… A Ratatuli nekem csak képileg tetszett, amúgy a történet nulla.

  4. Flushed Away nekem is jobban bejött, mint a L’ecsó. Ezt meg nem nézem meg, unom már, hogy a DW telerakja sztárokkal a rajzfilmeket, forgatókönyvre, meg jó sztorira nem telik.

  5. hát.. anim film sucker vagyok, úgyhogy biztosan megnézem :)
    és kivátelesen tökjó a magyar cím!

  6. Szerintem egyértelmű a tendencia: gyakorlatilag az összes anim évek óta szarik a néző fejére, mégis lapátolja a lóvét, mert gyerek vagy jó emlékek miatt úgyis megnézi fű fa virág. ‘Szal amíg pénzt hoz ne számítson senki Monster Inc. kaliberű ötletpergőtűzre.
    A magam részéről bojkott.

  7. Imádom az animációs filmeket, de ez valahogy nem dobogtatta meg a szívemet. Furcsa, de idén eddig az általam elég közömbösnek tartott Simpson-ék mozis kiruccanása jött be legjobban. A Robinson család az a tipikusan egyszernézős kategória, a Fedőneve: Pipő-t meg sem mertem nézni, a Shrek 3-ra se bírtam magam rászedni a trailer után, a TMNT-t inkább nem méltatnám (arra sem érdemes), a L’ecsó pedig az év legnagyobb csalódása. Elég gyenge az idei év animációs szempontból és egyre több lélektelen és ötlettelen alkotás jön, még az eddig mindig megbízható Pixar sem tudta hozni a szintet. Nem baj, Nick Park még sosem hibázott, inkább nézegetem a Wallace & Grommit-okat és a Shaun the Sheep bármelyik részét vagy mostanában előszeretettel szedem elő a klasszikus Disney-meséket, azok valahogy nem öregszenek (eszméletlen jól szórakoztam a Dzsungel könyvén is a múlt héten). Az év hátralévő 3 animációs alkotása azért még okozhat kellemest meglepetést, elég kevés olyan ember van, aki ne várná például a Macskafogó 2-t. Még ki sem jött, de már szinte mindenki fikázza a Beowulf-ot, én azt mondom, hogy adjunk egy esélyt Robert Zemeckis-nek, mert már többször bizonyított ebben a műfajban. A Persepolis pedig mindenkit megkerülve teljesen váratlanul alázhatja majd le a mezőnyt, szintén kár lenne kihagyni.
    Ja, és a másik patkányos mese az Elvitte a víz nekem is eszméletlenül tetszett, a főzős patkányt bőven lenyomta.

  8. Az csak simán kimaradt, annyira nem hagyott maradandó nyomot. A dokumentarista stíluson kívül nem sok értékelhető volt benne (na jó, a füves csirke), sablonsztori és csupa sablonkarakter, ráadásul még a humorral is jócskán spóroltak. Az a tipikus “valósítsd meg az álmodat”-történet, amit már ezerszer láthattunk és ettől szinte csak jobban. Nem szerettem.

  9. Nos én egy rajzfilm animáció gyülytő vagyok,ha én nem akkor csak a kritikusok tudnak jobban megítélni egy rajzfilmet!Mivel én még nem láttam ezt az animációs akármit ezért a cikk alapján mondom a véleményemet!(Ja és hogy mindenki tisztában legyen velem 13 éves múltam)Először is:én is a pandás rajfilm animációra teszem a voksomat!De azt el kell ismerni, hogy a régiek között is van favourite mint pl.:Szimbád egyik részletének nagy beszólása: “Te, őt léptesd elő”!Na az a mondat nagyon humoros!És második:Ezt a marhaságot ember a méhhel? vagy csak én értem félre!Ennél még talán a(mittom én, a kis hableány is jobb!Pedig az ilyen hercegnős rajzfilmeket igazán utálom!De utcsó mondatom:Mindenek fölött a legrosszabb animációs film az a :Ghost on the shell!Fúj de utálom,pedig végig se éztem! Xp

  10. ghost in the shell az idősebb korosztálynak szól. Nem oktatásból mondom, csak nem minden ami rajzolt gyerekeknek való.

  11. No, én is megnéztem a filmet. Hát igen vegyes érzésekkel jöttem ki róla. Tetszett is meg nem is. Először is ott van, amit Human is felvetett, kicsit gáz volt ahogy a pofánkba nyomták a tanulságokat. A másik, hogy mostanában az animációs filmeknél elmennek abba az irányba, hogy telenyomják felnőtteknek szóló poénokkal, amit a gyerekek nem értenek. Gondolom a mögöttem ülő kislány is ezért rúgdalta inkább a székemet, de máshonnan is hallottam a szülők rendreutasítását, a film tehát látványosan nem kötötte le a kisebbeket.

    Ugyanakkor pont a poénok voltak azok, amik számomra még valamelyest élvezhetővé tették a filmet. Persze voltak üresjáratok meg unalmasabb részek is, de volt egy-két olyan rész is, ahol hangosan felnevettem (egyedül, mivel mások nem értették)! Meg voltak magyar szóviccek is (a méh, a méz és egyéb témához kapcsolodó szavakkal), azok miatt talán még érdemes újra megnézni.

    Összegezve a Mézengúz egy erős közepes film, én kicsiknek nem ajánlom, inkább gyermeteg felnőtteknek, akik azért képben vannak az amerikai kultúrával. 10/6

  12. Szerintem nagyon jó a film anyukámmal és az apukámmal láttuk a Moziban!
    Szuper volt!
    Ajánlom nektek is!!!

  13. Na most, mondom én nem láttam de már várom , hogy le tudja kritizálni!

  14. Egyáltalán nem értek egyet a cikkíróval! A poánok nagyon ott voltak főleg az ügyvédes résznél! :) Láttam már pár nagyon gyenge animációs filmet de ez egyáltalán nem volt az igaz én is fenntartásokkal ültem be megnézni de kellemesen csalódtam benne és az is igaz hogy szerintem nem gyerekeknek készült!

  15. Mi volna, ha inkább magyar szavakat és a filmek magyar címeit használnátok? Az nem volna elég menő, mi? Szánalmas! Egyébként ebben a Mézengúzban a cím szójátékától eltekintve sok pozitív elem nem fedezhető fel. Túlemberiesített figura (szemöldök, kék szemek, vakító fogsor, orr és dús haj egy MÉHNEK, te Úristen! – azonkívül ez inkább darázs mintázata, mint méhé), tényleg szájbarágós történet, gyenge poénok, és a külcsín modernnek, XXI. századinak láttatásának kínos igyekezete hatja át az egészet. Borzalom!

  16. Egyszerűen borzasztó a film, tömény unalom, néha egy egy ébresztő poén. Feltűnt, hogy 10 másodper alatt túljutnak azon, hogy a méhek beszélnek. A csaj meglepődik, de utána már magától értetődik vagy mi? Az egész világ mégcsak annyit se mond “jé ez beszél b*sszameg”!

  17. Zsolt veled egyet értek,mert már a reklámokból unalmas!Én már tudom,mert rajzfilm szakértő vagyok!Még egy darab képéből megmodom, hogy nem éppen felnőtteknek vagy normális gyerekeknek van megalkotva!Egyszóval 0-6 évig nézhető,na jó max.:8 év!Mirigy,mond már meg hány éves vagy!Mert minden korosztálynak más véleménye van!

  18. Sziasztok!!!
    Nekem a Mézengúz és a L’ecsó is tetszett!!!
    És légyszives ne veszekedjetek!!!!

  19. Hol van már az öreg Jégkorszak, Shrek, Madagaszkár és Szörny Rt?A Hangyaboy sem volt olyan rossz, meg a Rém rom. A Lecsó közepes, a Vigyázz,kész,szörfön még anyám is elaludt, aki bármi ilyesmit szivesen néz,a mézengúzt pedig az első 15 perc után már csak végigtekertem, hogy mikor lesz benne poén, történet, ötlet, vagy bármi értékelhető. Az a kisgyerek élvezheti, aki még csak a szép színes figurákat nézi…
    A világ mozgatórugója a pénz! A tömegtermelés! A zenét már évtizedek óta eladták a tehetségtelen, bal…sz figuráknak, majd a médiát, az utóbbi években érte el igazán a filmgyártást. Nálam csak 3/10 lenne. De tényleg, pedig nagyon szeretem az animációs filmeket.

  20. Bah! Kizárólag 3-8 éveseknek! Apuka, anyuka szerezzen be sok kólát, hogy néha legyen kifogása kimenekülni a moziból. Otthon meg takarítson/főzzön/olvasson újságot, miközben a gyerek elvan. Ez bizony 3/10. És a három is csak mert jól nézett ki, amikor először kirepül a kaptárból + a szúnyog.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.