Egon és Dönci

A Galaxis útikalauzban szerepel, hogy Grunthos mester költő szavalását a Művészeti Tanács elnöke úgy élte túl, hogy lerágta saját lábát, míg négy másik társa belsővérzésben kimúlt.

A Filmbuzi útikalauz a filmek rajongóinak ezt írja az Egon és Dönciről: Semmilyen körülmények között se hagyd, hogy levetítsék neked a szóban forgó filmet.

Egon és Dönci

Ezzel az animációval igazán letettünk valamit az asztalra. Se nem felnőtt animáció, sem gyereknek nem ajánlott, csak úgy van. Nem tudom kik készítették, de valószinüleg egy csapat tehetséges fiatal, akik úgy érezték, hogy minden mozaikvarázslatot megtanultak ahhoz, hogy egy Ogonomus-t is megszégyenítő trükköt mutathassanak be. Erre utaltak a furcsa vizuális jelenetek, amelyek a sztorihoz vajmi kevéssé kapcsolódtak. Karfeszítés.

Furcsálltam az elején, hogy Egonnak, a kékszemű polihisztornak van köldöke, mellbimbója, de speciel orrluka az nincsen neki. Elfogadom, hogy a karakterek egészen jól ki lettek dolgozva, de a háttér megrajzolásához láthatóan még gyufahúzással sem tudtak felelőst választani. Ennek az lett az eredménye, hogy a szereplőkön kívül minden folyamatosan életlen és homályos volt, s percenként félre kellett néznem, hogy megbizonyosodhassak arról, a hiba nem az én készülékemben van.

Nincs benne beszéd, de nem némafilm. A teljes csönd elkerülése érdekében megtiszteltek minket azzal, hogy a szereplők folyamatosan nyögtek és csámcsogtak. Amikor épp a fókuszt kerestem a szememmel a padok között, végig az volt az érzésem, hogy a vásznon egy F-kategóriás pornófilm megy McDonald’s-os product placementtel ötvözve. Amúgy pedig van benne beszéd, csak két szó után mindig átvált halandzsába.

Nem jött össze a tervem, hogy finoman vezetem le a csalódottságom. Nem akarom bántani a készítőket, mert lehetne ez ennél jobb is, csak a prioritásokkal és a súlyokkal voltak problémák. Az egész produkció egy óriási giccses csomagolópapírja annak a gondolatnak, hogy szándékosan és következetesen elkeféljük az életünket ezen a bolygón. Asszem.

Végignéztem, mert nem szeretek kijönni filmről, a pénzemért én is mindent akarok, hiszen az egész csak hozzáállás kérdése. Ha a horrorfilmekért és a vidámparkért fizetünk… Úgy érzem, hogy a magyar Wallace és Gromit még várat magára. A filmjeink egyre jobban teljesíthetnek, de az animációk terén – ha igaz, amit a Macskafogó kettő kapcsán leadott a Filmbuzi -, még fel sem keltünk a padlóról.

“On no account should you allow a Vogon to read poetry to you.”

Dönci

ezagyerek
írta
2008. 01. 07. 16:56
megjelenés
29
hozzászolás


29 hozzászólás a “Egon és Dönci” bejegyzéshez

  1. Én bírtam 25 percig.
    Addig nem tudtam eldönteni, hogy egy vicc az egész és mindjárt lesz valami, vagy egy játék intrót nézek és mindjárt elkezdődik a játék…
    ez egy nagyon nagy LOL.

  2. Tehát a készítőket vessék a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadjai elé? Vagy zért annyira nem? :D

  3. Most néztem meg, hát mit mondjak szörnyű volt, de én nem az animátorokat szidnám, ők azért kitettek magukért, én inkább a forgatókönyvet (ha volt olyan) és a rendezőt. Mindenesetre aki kihúzza a végéig az kap egy kis mondanivalót is. És azért h látszódjon h van értékelhető dolog is, az indulás a rakétával egész látványos volt, és tetszettek az utalások is.
    [Értsd idegen űrhajó neve Voyager-3 (francia csillagász társaság és nem startrek utalás….), és a képernyő felvillanó relatívitás elmélet variáció is jó volt.]

    Szval egyefene 1/10.

  4. Hát ez már a huszonvalahanyadik negatív kritika, amit erröl a produkcíórol olvastam és hallotam. Pedig én nagyon bíztam benne.Végre valami amivel igazán beetörhenénk a bagy világfilm piacra. nem hiszem el hogy nem tudjuk megcsinálni.Na majd legközelebb(mint mindig).Ja és az Ogonomusos poén jó volt:)

  5. Hát, pont tegnapelőtt néztem meg.. A képem minősége, pont a háttér gyönyörű, igazi meseszerű, nekem ez bejött.. a sztori gyakorlatilag teljes hiánya kevésbé.. és semmi esetre se akarj poénos, humoros rajzfilmet látni, mert nem az.. kiemelném a zenét ami nagyon jó volt.. 5/10-re jó.. lassú, vontatott.. a vége érdekes, de addig tényleg el kell jutni..

  6. amúgy tényleg nem értem,miért csinálunk olyat,amihez nem értünk?mert et nem olyan,hogy gyakoroljuk,és majdcsak jó lesz.mert mondjuk gyakorolnak 10 filmig,de addigra olyan mélyre ássák el magukat a filmkészítők,hogy onnan felmászni…
    nem is tudom,szeretem a magyar filmeket,már azt a párat,ami tényleg jó,és nem “a hetihetes sztárjai”-val akarják eladni.meg nem koltai siránkozása a kádár-korszakról…

  7. ON Off
    Az Ópium pedig jó
    már a film :D
    Off Off

    Egyébként ezt az animációs mozit egy családi vállalkozáson belül hozták össze, ha jól olvastam vhol. Tudjátok egy teljesen átlagos animátor család XD

  8. azt kihagytad ahogy még az az egy nyamvadt ember is retardált és csak hümmögni , meg a saját nevét képes simételgetni…

    amúgy én azon akadtam ki, hogy (spoiler)

    az elején ott kergetőznek, mint két degenerált, végén pedig apokalipszis? hogy is van ez?

  9. Úgy látszik a kommentemet elnyelte a nagy gonosz blogmotor, ezért most link nélkül írom:

    Magyar animációs film és ráadásul 3D-s? Gondolom, most mindenki a rókás mesére asszociál. A Kis vuk előzetese bennem is maradandó nyomokat hagyott, megtekintése után majdnem viszontláttam nagyobb testvérét. Erre vagyunk csak képesek? Az egykor oly termékeny és világszínvonalú magyar animáció hosszú évek óta nem tud kimászni a saját maga által ásott gödörből, csak 1-2 fellángolás zavarja meg az állóvizet, de ezek is inkább kevesebb, mint több sikerrel jártak. Az idei év kulcsfontosságú ebből a szempontból, hiszen a már fentebb említett rókák után visszatérnek a Macskafogó hősei is, most pedig Egon és Dönci ostromolja a mozikat. Térjünk is rá a címben említett alkotásra.

    Ha Fliegauf Benedek a Tejutat ambient természetfilmnek tartja, akkor én az Egon és Döncit ambient animációs filmnek mondanám. Hogy mit is jelent ez az ambient szócska? A néző saját maga döntheti el, hogy milyen mélységig merészkedik az alkotásban, szabad kezet kap az értelmezéshez. Mélyfilozófiai gondolatoktól a leghétköznapibb dolgokig, szinte bármi belefér, a műfaji korlátok szertefoszlanak.

    Hogy is jön mindez egy meséhez? Ha azt mondom, hogy az Egon és Dönci egy olyan animációs film, amiben a két főszereplő elvétve szól egymáshoz (akkor is csak alig kivehető szövegfoszlányok formájában), akkor már kicsit közelebb kerülök az igazsághoz.

    Egy mese, amiben nem beszélnek? Merész húzás, az egyszer biztos. Az előttem ülő apuka meg is kérdezte a fiától, hogy “Akkor ugye most legalább fél évig nem jössz velem moziba?”, a válasz azonban elmaradt. Szavakkal ugyanis elég nehéz kifejezni a film 72 percét. Nem is egy film, sőt, nem is egy mese pereg szemeink előtt, akarva-akaratlanul egy nem mindennapi élmény részesei leszünk. És ez az, ami megkülönbözteti az Egön és Döncit hasonszőrű társaitól, ugyanis képes kiragadni a valóságból és Egon űrhajójával a mi gondolatainkat is világkörüli útra viszi. Teszi mindezt úgy, hogy a lélegzetelállító animáció mellett nem feledkezik meg a fiatalabb korosztályról sem. A verbális humor helyett inkább a vizuálisat részesíti előnyben, így a legkisebbek sem érezhetik magukat becsapva.

    Azt ugye elfelejtettem mondani, hogy Egon és Dönci űrlények? Lehetnének akár a mi Wallace & Gromitunk is, csak egy bökkenő van, nem a Föld nevű bolygón látták meg a napvilágot. Én itt össze-vissza áradozok a párját ritkító képivilágról, aztán az egyszeri mozinéző lát két alig kidolgozott figurát a plakátokon. Némi ellentmondást vélek felfedezni a két dolog között. Azok a srácok, akik egy olyan étkezőasztalt tudnak csinálni, amin az ételek kidolgozása már majdnem fotorealisztikus, ott nem hinném, hogy a szakmai tudással van probléma. Lehet, hogy Egon és Dönci a két mesehős, de ez nem az ő történetük. Az igazi főszereplők mi vagyunk, de ez csak az utolsó pár percben lesz nyilvánvaló. Vagy lehet, hogy még akkor sem.

    Már épp kezdtem leírni az idei animációs felhozatalt, Pixar ide, Simpsonék oda, sajnos egyre gyengébb színvonalú alkotások készülnek. Egy újabb animációs film már nem számít akkora kuriózumnak, mint régebben, évi 2-3 darab helyett közel tízszer ennyit mutatnak be. A mennyiség pedig a minőség rovására megy, itt nem lehet két perc alatt összecsapni a renderelést, mert az meglátszik a végeredményen. Ezért is emelem nem létező kalapomat az AEnima CGS előtt, mivel egy merőben szokatlan koncepcióval is képesek voltak világszínvonalú munkát alkotni és kinyitották a kaput a hazai egészestés 3D-s animáció előtt. Nem is kezdődhetne jobban a dolog.

  10. érdekesek a kritikák vagy inkább lehangolóak, de mindenképpen megnézem majd én is a filmet, mivel az eddig látottakból az animáció a helyén van, a többi más kérdés. Egyben kellene nézni a dolgot(amiből ugye a legtöbb embernek a “nem tetszett” következtetés lett a végfejlett), de mint hogy ismerem a készítőket régebbről így valamit csak találok benne ami megelégedettséggel tölt el, hogy azért látszik a magyar animációgyártás alagútjában a fény!

  11. Az animációt szidni szerintem hülyeség, mert az szerintem nagyon jó lett.
    A történet azonban kaka. Megpróbáltam gyerek szintre lemenni és úgy nézni az egészet, de úgy is elég gagyi.

    Ja, azt meg nem is tudtam, hogy az Androméda galaxisban élünk:)

  12. Nagyon jó! A végére maradnak a mondanivalók… Az eleje tényleg unalmas, de nálam a közepétől nagyon tetszett.

  13. Sziasztok,

    szerintem egyszer meg kellene nézni mindenkinek ezt a mesét. Nem azért mert annyira csúcsra sikerült, hanem mert ugye ez a blog a filmekről szól és akit a filmek érdekelnek az megnézi még a harmadosztályú Gyilkos csigákat is :) Ami nekem nagyon tetszett az a grafika, pontosítok: a kidolgozott hátterek, tájak, űr. Ami nem tetszett az tényleg az orrlyuktalan egon és a ritkadagadt macsek :) Tetszett még pár vicces ötlet is mint pl. a rakéta beindítása (mint az autó brrbrrbrrpöfff), a nagyítós jelenet… Látni a filmen hogy nagyon profi a csapat 3D terén és szerintem csak pénz kérdése és világszinvonalú mestermű lesz a következő mű. Nagyon sok sikert kívánok nekik!

  14. Vki említette a fotorealisztikus asztalt… hát én még olyan élethű kolbászt renderelve nem láttam :)

    A “grafika” maga teljesen rendben volt, sőt kb. szerintem veri az összes általam látott animációs filmet(!) viszont a történet olyan bugyután lett megvalósítva (+ a gügyögéstől megfájdult a fejem) h. lerontotta a kezdeti jó benyomást.

    Jah, és plusszpont h. a készítők saját zsebből csinálták, 0 állami támogatással (ha minden igaz)

  15. Elkezdtem nézni az Egon és Dönci című filmet. Valami eszméletlen a képi világ és jobbnál jobb ötleteket dobáltak be. Imádom az imbolygó kamerakezelést, ahogy a helyszínek között repked a nézőpont. Nagyon tetszik a kidolgozottság, az évszakok bemutatása. Pl. a ház fala nem egyszínű, hanem a finom repedések látszanak rajta, lemállott a vakolat, különböző színekben esik rá a napfény stb. Talán 1-2 dolog nem lett csupán az igazi (pl. a szereplők dörmögése kicsit idegesítő hosszabb távon, a pillangók nem élethűen repkednek, a víz a patakban nem jól csordogál), de így is messze rávert nálam minden eddig látott animációs mesére. S ezt most nem elfogultságból mondom, hanem mert technikailag valami eszméletlen bravúrt hoztak össze az egri fiúk a kevéske pénzből és remélhetőleg a következő projectjük már sikeresebb és eladhatóbb lesz. Itt megvillantották a képességeiket és valami csodálatos, amit létrehoztak.

  16. A film NAGYSZERŰ! Szakemberként igen régóta elszomorít és felháborít az a vizuális és kultúrmocsok, amivel gyermekeinket szennyezik! Ízlésekről – persze -“nem nyitok vitát”, de VÉGRE, VÉGRE valami, ami nem a poénkodó agresszivitással szeretné felkelteni a figyelmünket! Ez a film a szívünket célozza meg, simogat, elvarázsol és helyenként megcsiklandoz! Egyik legfőbb erényének én a többrétegű humorát tartom: szülőknek szívatóval induló űrhajó, kisebbeknek asztal körüli kergetőzés. Ez a film olyan, mint egy szép kép, vagy egy szuperjó zene! Nagy dolgok nem történnek, csak sokkal-sokkal gazdagabb leszel általa! Ne engedd, hogy levetítsék neked, ha meg akarod kímélni magad az odafigyelés, és a gondolkodás fáradalmaitól! Sőt, az is lehet, hogy a gyermekedet egy kicsit fel kell készítened. Javaslom ehhez a National Geographic idevonatkozó cikkét, és a film honlapját. Gyermekek körében végzett közvélemény-kutatásom számomra is meglepő eredménye az volt, hogy SENKI nem említette a beszéd hiányát! Ennek ezotérikus vonalon való továbbgondolása érdekes lehet! Az önironikus “nagyoskodás” /Halló Egon! Dönci, zeró…/ pedig egyenesen TELITALÁLAT! Szívből jövő elismerésem és köszönetem minden alkotónak!

  17. Ez a film csak az agyatlan birka embereknek nem tetszik, akikbe nem szorult érzelem (ahogy a kommenteket olvasom, van egypár ilyen…). Persze, hogy ők nem értik a filmet, de nem is várom el tőlük. Nem nekik szól. Az ilyenek nézzenek medmexet, meg shrek3-at.
    A cikkíró melyik filmet nézte, amikor életlen hátterekről beszélt? Mert szerintem nem az Egon és Dönciről… Vagy csak a szemüvege volt összetapogatva?
    Profi kidolgozás, profi történet. A mai animációs filmek közül a legjobb.
    Minden elismerésem a készítőknek.
    Csak így tovább!

  18. Ez a gyerek télleg nem viccel, nem is tudom mit nézett – ennyit a személyeskedésről, ami filmbuzin ugye nincs.

    Az az igazság, h egyre gyakrabban kerülök abba a szituációba, h nehezemre esik egyszuszra véleményt mondanom egy adott filmről. Na pl. a Macskafogó2 nem ez a kategória – az az “abszolút egyes, leülhetsz!” kategória. Azonban ez az Egon és Döncis történet ez elgondolkodtató. Pont azért mert az első negyedórában nekem is átvillant az agyamon h mást kéne nézni, de a film végére megfogodt benne vmi. Talán nem is kicsit.
    Az animáció az döbbenet. Természetesen nem a szereplőkre gondolok. A grafikai, kreatív megoldások meg abszolút külön kategória a megszokottól, nevezzük a látványvilágok underground megoldásának. És pont ilyen a sztori, a mondanivaló kibontakoztatása és levezetése is. Vagy megszokod és akkor talán megfog az az érzésvilág amit a srácok mutatni akartak. Vagy nem. De akkor nagyon nem. Annyira h azthiszed a figurák életszerúbbek mint a háttér, és azt flesseled h pornót hallasz McDonaldsos köntösben (lásd kritika), és mindezt bírod 10percig. Egyszóval megunod.
    Azonban ha átmegy mégis valami, akkor szinte minden átmegy, és jóljársz. Kapsz egy élményt, ami jó. EMIATT JÓ filmeket nézni. És szerintem ennyi. A srácok vszeg még nem profi filmesek (de nyílván profi animátorok), de jajj a világnak, ha kapnak egy ütős scriptet egy ütős rendezővel, és néhány laza szinkronszínésszel… az már nem lesz underground. HAJRÁ!!

  19. Az Egon & Dönci-t – az első magyar egészestés 3D-animációs filmet – mindennemű állami támogatás nélkül, kizárólag saját eszközökkel, másfél év alatt készítette a kommuna.org „fedőnevű” alkotócsoport.
    Mivel az Interneten történő forgalmazás a gyártó – AEnima CGS Bt. joga, ezért elhatároztuk, hogy a hazai filmforgalmazási, illetve internet-tartalomszolgáltatási gyakorlatban eddig példátlan kezdeményezéssel állunk elő:

    2008. június 1-től a http://www.kommuna.org oldalon ingyenesen letölthetővé tesszük a filmet, és számos hozzá kapcsolódó prémium tartalmat.

    Az oldalról letölthető prémium tartalmak közül néhány:

    Egész estés 3D animációs film (PC, DVD, HD, MOBIL)

    Teljes Filmzene Album (MP3, CD, WAV, 5.1)

    Extrák: Csengőhangok, háttérképek, meselemez, stb.

    Extrém Prémium tartalmak professzionális felhasználóknak.

    Stb…

  20. Nagyon kellemes hangulatú kis történet,tele gyönyörű színekkel és fényhatásokkal.Dönci csészealjban átélt transzcendentális élménye meg annyira súlyos vizuálisan,hogy totálisan elszállítja az ember elméjét.Rohadtjó!Annyira bejött,hogy a film után rögtön utána is néztem a neten.El sem akartam hinni,hogy magyar.

  21. Mi a bajotok ezzel a filmmel? Nem megszokott, egyedi, hangulatos, és tanulságos… “Mindenütt jó, de otthon a legjobb”. Aki mást mond annak legalább legyen érthető a komija, mert állatira nincs értelme, amit a negatívumot mondók írnak…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.