Prom Night (2008)

Már rég vártam, hogy jöjjön valami új tini-horror, erős hiányérzetem volt, ahányszor leadta AXN a Tudom, mit tettél tavaly nyáront és a második részét, annyiszor ültem a képernyő elé. Szóval remake iszonyomat félrerugdalva lementem prostiba és rávetettem magam erre az újabb felhozatalra.

Haloványan rémlik amúgy az eredeti, arra tisztán emlékszem, hogy volt benne egy Leslie Nielsen, és fura volt az Airplane vagy nem is tudom, talán a Nagyon különleges ügyosztály után más stílusban látni. De nem igazán hatott meg a film, viszont nem is utáltam, az a tipikus közepes kategória.

Nos, a remake erősen eltér tőle történetileg, bár lehet, valamelyik folytatásra hajaz, mert ismerős volt valahonnan a felállás, de nem rémlik, hogy láttam volna a régi folytatásait. Hiába, ha valami nem a szíve csücske az embernek, vagy nem utálja szívből, akkor az bizony a feledés homályába vész. Mindegy is, még az is lehet, hogy teljesen más filmben láttam hasonlót, majd jól megnézem a régi folytatásokat a közeljövőben és megtudom jól.

Nézzük is akkor azt a hajazós történetet. Donnát (Brittany Shaw) nagy trauma éri, érthető okokból, mivel egy őrült, aki mellesleg a tanára, és megszállott módjára epekedik utána, végez az egész családjával. Pár évnyi agyzsugorítás és több kilónyi altató után Donna már-már leküzdi a rémálmait is, és készül élete legemlékezetesebb napjára, mikor is a bál van. Barátaival más gondjuk sincs, mint hogy azon aggódjanak, ki lesz a bál királya és királynője. Azonban az őrült gyilkosok sosem egy esős, unalmas, szürke hétköznapon szöknek meg a börtönből és térnek vissza, ők mindig egy ilyetén napon kell, hogy ezt tegyék. Nagyjából ennyi a fősztori, a többit úgy sejtem, már mindenki kitalálta.

Sokat nem kell agyalni, eléggé kiszámítható a film. Vagy mégsem. Illetve mégis. Hogy is mondjam, az okokat nem lehet kitalálni, hogy miért megy valaki jobbra-balra, csak azt lehet előre tudni, hogy tuti odamegy. Az okok viszont iszonyat, mennyire logikátlanok voltak. Nincs annyi ujjam, hogy megszámoljam a logikátlanságokat a filmben.

A szereplők amúgy még nem is voltak olyan rosszak, nem tehetnek róla, hogy béna klisékaraktereket kellett játszaniuk. A szokásos tinik és a szokásos zsaru, aki amúgy kitünő zsaru lehetne, ha nem csak a pisztolyával tudna zsonglőrködni, hanem a fejével is, és nem a fejenállásra gondolok. Akinek örültem, az Linden Ashby, őt már Johnny Cage megformálása óta bírom, sajnos elég keveset játszott most, Donna bácsikájaként túl sok játékidőt nem kapott. A gyilkolászó tanár volt még talán a legjobb szereplő, Johnathon Schaech, és őszintén szólva gőzöm sincs, hogy láttam-e már valahol.

A mostanság oly divatos PG-13 keretében természetesen a horrort, mint olyat, el is felejthetjük. Megint csak 1-2 ijesztegetést kapunk, de azokon is maximum csak a filmben szereplő karakterek rémüldöztek. A thriller része már valamivel erősebb, de egy mezei krimisorozat bármikor lepipálja ebben is.

Én mindig is szerettem a tinihorrorokat, fent már említettem egy régi kedvencem, a másik a Sikoly. Ez persze meg se közelíti egyiket sem, de mégis, egy amolyan űrt kezdett el befoltozni bennem, még ha csak pár vékony szállal is. Ha abban az időben nézem, amikor az említett favoritokat, akkor egy hatalmas egyest adtam volna rá, és nem győzném kicsillagozni a sípszavak helyét a szövegemben, de a mostanában látott filmekhez képest még egész tűrhetően szórakoztam, ráadásul remake lévén még a kevésnél is kevesebbet vártam tőle, szóval az elvárásaimat már jó előre a béka hátsó fertálya alá helyeztem, és azt azért simán hozta a film. 1-2 jeleneten még röhögtem is egy jót, már ezért megérte. Így legyen ez egy 5/10, az a kategória, amit hamarosan el is felejtek, de egyszer érdemes volt bepróbálni.