Felon

Mi a fene van itt? Egy nemhogy nézhető, de jó börtönfilm, amiben nem az a főtéma, hogy miképp ússza meg a buzulást bárki, de legalábbis a főszereplők környékén senki nem akar elkapni senkit. Azért ezt a témát vettem előre, mert talán a legnagyobb filmes klisé ha börtönfilmről van szó, és itt sikeresen elkerülték. Azért a bandákat nem ússzuk meg.

Val Kilmer a Felonban

A történet röviden annyi, hogy a Stephen Dorff által játszott Wade Porter egyik éjszaka baseball ütővel kergeti ki lakásából az illetéktelen behatolót, de amikor az elkezd öve felé nyúlkálni már a ház előtt, akkor nem habozik és leüti a családja védelmében. Mivel nem fegyverért nyúlt a betörő, és nem a házban ütötte le, így nem önvédelem és gondatlanságból elkövetett emberölésért elítélik, persze gyilkosság helyett. 3 évet kap, jó magaviselettel másfelet, de nem olyan egyszerű jónak lenni a börtönben. És itt jönnek be a bandák. Valahova tartozni kell az életben maradáshoz, kivéve ha az ember Val Kilmer. A történetről elég is lesz ennyi.

Azt hiszem Val Kilmernek jobban kéne válogatni a forgatókönyvek között. Nem akarom nagyon leszólni hiszen bírom, de Val azért nem a legnagyobb színész, de ha rendes alapanyaghoz asszisztál akkor bizony tud jókat alakítani. A válogatás meg azért lenne fontosabb, mert már nem kap Doors vagy Heat kaliberű szerepeket, de egy jó választás, például a Felon, még simán elismerést tud neki szerezni, csak az ilyen Conspirancy féléket kéne elkerülnie. A másik főszereplő, Stephen Dorff meg soha nem villoghatott nagy filmekben, legemlékezetesebb talán a Blade-ben volt, de itt nagyon odateszi magát ő is. És mindezt egy olyan csávó vezényeli le, akinek ez a második komolyabb rendezése (a nulladikhoz nem vállalta a nevét, lol alan smithee)

Visszatérve a filmre magára is kicsit, elvonatkoztatva a részleteitől, talán azért hatásos, mert “bárkivel megeshet.” Teljesen becsületesen éli az életét, de amikor meg kell védenie a családját, akkor nyilván nem habozik, és máris egy másik világban találja magát, amint a bíró lecsap a kalapáccsal a tárgyalás végén. Egy sokkal erőszakosabb világban. Brrr, valahogy hátborzongató az egész, és ahogy játszanak a érzelmi töltéssel, az nem semmi. Amikor a majdnem felesége (Nadia a 24-ből) először látogatja meg az urát a börtönben, ott szinte beleborzongtam, annyira elkeserítő volt a reménytelenség és a ridegsége a környezetnek. A kisemberségen kívül pedig mindenképp újra említeném Val Kilmert, mert az ő alakítása nélkül csak egy realista börtönfilm lenne, de vele lesz élvezetes az élmény.

Felon értékelés

Ez egy 8/10 lett végül, és engem lepett meg legjobban mennyire beszippantott a hangulata, mert hát abszolút nem ezt vártam. Ezért jók ezek a kisfilmek, feltűnnek a semmiből, esetleg egy borzasztóan nem hozzájuk illőtrailert bedobva a levesbe előtte, aztán amikor az ember leül végül eléjük, akkor meg a kisfilmek közül a gyöngyszemek teljesen le tudják döbbenteni. Az ilyenek miatt éri meg átvágni a rengeteg kispénzes gagyin.

human
írta
2008. 08. 03. 14:26
megjelenés
36
hozzászolás


36 hozzászólás a “Felon” bejegyzéshez

  1. tényleg meglepően jó a film. nem említetted, de harold perrineau is nagyot alakított. múlt hétvégi magyar oz premier után fura volt a másik oldalon látni. és volt még sam shepard, igaz kis szerepben.

  2. Jó film, húgom mondjuk ki van akadva, hogy Val a szép fiú státuszától elég messzire távolodott el :D

  3. Bejött nekem is, de az egész filmben legjobban Marisol Nichols tetszett, egyszerűen gyönyörű. Utána fél órán keresztül kerestem róla a képeket. Negyedrészt magyar, ez is kiderült.

  4. Én is megnéztem úgy, hogy semmit sem tudtam róla, és wow, meglepően jó. Bár Val már tényleg nem Iceman. :P

  5. Egy nagy koszonom, hogy szoltal errol a darabrol human. Megrendito elmeny, (talan bizarul hangzik) gyonyoru tortenettel. Nalam 9/10 (a Dark Knight is annyi, megis mennyire mas 9/10 – a Felon egyszeruen sokkal melyebb nyomot hagy…)

    U.i.: Val Kilmer Szinesz, nagy “Sz”-el.

  6. A filmet még nem láttam de Stephen Dorff-ról jut eszembe, hogy ő is szerepelni fog Michael Mann következő filmjében a Public Enemiesben, Christian Bale, Johnny Depp és hasonló nagy nevek társaságában.

  7. Human! Örök hála! Nagyon kösz, hogy felhívtad rá a figyelmem.
    Eszméletlen hangulatos film. Szimpatikus és/vagy jól írt karakterekkel. Igazi rejtett gyémánt! Egy ÉLMÉNY volt!!! Stephen Dorff rulz! ;-)

  8. nagyon tetszett a film, nagyon hatott rám az is, hogy nem volt zeneileg “túlfűtött”. fejhallgatón hallgattam, és néha szinte az agyam kiugrott ahogy egy-egy beszélgetés alatt a “zene” egyenlő volt a zúgó basszus fokozatos erősödésével (és néhány hang még pluszba persze). az is tetszett, hogy kb a háromnegyedénél gondolkoztam el azon, hogy igazából nincs konkrét képem mi lesz a vége az egésznek (a szokásos filmekre gondolok hogy tudod mi a vége, csak azt nem, hogy hogy alakul ki).
    amúgy jól láttam, a végén charles manson tűnt fel egy pillanatra?

  9. Huh. Hát nekem is nagyon bejött, talán a legjobb börtönösfilm amit láttam. Val Kilmer mekkora állat lett má? :D Ha nem tudom h Ő az nem ismerem meg az tuti. A szereplők is zseniálissak voltak. Nem szájbarágós volt a film, hanem nagyon is realisztikus. Nálam 9/10

  10. Nagyon nagy film.Egyik legjobb börtönös sztori. Val Kilmer meg megérdemelné még hogy vmi híresebb filmbe is szerepeljen, mert hát még nagyon jól nyomja sztem. Hangulat, alakítások, történet mind felsőfokú. Nekem ez simán egy 9/10.

  11. az utobbi idok egyik legjobb filmje amit lattam, raadasul csak a film utan jottem ra hogy johnt val kilmer jatsza :) (tudom looser:)) 10/10

  12. Most komolyan, ez volt moziban? Én nem emlékszem rá. Minden szart beraknak már vetíteni a mozikba, de az ilyen gyöngyszemeket csak dvdn jelentetik meg. Nagyon jó film és pisketivel értek egyet:”Nalam 9/10 (a Dark Knight is annyi, megis mennyire mas 9/10 – a Felon egyszeruen sokkal melyebb nyomot hagy…”

  13. A filmről véleltlenül szereztem tudomást. Viszont ebben az évben nem tudom látok e még ennél jobbat.Csak bízom benne , hogy ennyire az USA-ban sem elmebetegek a börtönvezetők – bár találunk pozítív szerepet is persze – de a rendkívül sok jellem összeütköztetése remek dolgot hozott össze. Gratulálok a rendezőnek és valamennyi szereplőnek. Nekem legjobban a feleség kitartása tetszett!

  14. Haverom ajánlásásra néztem meg tegnap. Nagyon megcsapott, volt már hasonló témájú börtönfilm, de ez mégis más, talán a valóságszaga miatt. Val Kilmer-rel meg csak az imdb-n szembesültem, h benne van, ja és a csaj gyönyörű!:)

  15. Tényleg kafa kis film volt, bár számomra nem derült ki belőle, hogy a SHU parancsnokát mi mozgatta. Miért is pont így kegyetlenkedett a rabokkal? Elsőre azt hittem, fogadásokat kötnek, de még az sem.
    8/10 a részemről, mert a vége kicsit holywoodi lett.

  16. Kilmer, mint a jó bor – ahogy öregszik egyre jobb, csak kihagyhatná a mellékvágányokat.

    nem rossz. úgy kötött le h nem is vettem észre h lassan vége. 8/10.

  17. Kötelező film! Elgondokodtató és rádöbbenti az embert, hogy milyen keskeny sáv választja a hétköznapi életet elő embert egy teljesen más beteg ideológiáktól vezérelt hideg, gyilkos börtönvilágtól. Az alakítások zseniálisak. Sztem simán beférne egy Golden globe vagy Oscar jelölés is… Kötelező!

  18. tényleg simán 8.5/10 et ér nálam is, pedig nem hittem a kommenteknek, ugy véltem, h nem lesz több 5 nél :D

    (ja én nincstelen, névtelen: nagyon fáj a “looser”… vagy maradj a magyar vesztesnél, vagy a magyarosított lúzernél, de ha nem, akkor helyesen így néz ki: “loser”; a “looser” pedig lazulót/kioldót, stb. jelent :D)

  19. EricDraven:
    SPOILER ON
    A film közben valaki (úgy emlékszem az idősebb börtönőr a fiatalabb ex-rangernek) elmondja pár mondatban a sztoriját, hogy Dawson elkapta egyszer, megverte, megalázta és ennek következtében hepatitist kapott. Amit később tovább adott a családjának.
    SPOILER OFF

    Marha jó kis film volt. Nagyon valóságszagúra sikeredett, nem kis mértékben köszönhetően annak, hogy emberire sikeredetek a karakterek. John-ról egész film alatt nem esett le, hogy Val Kilmer játsza, csak később az imdbn. Shame on me…

    Erős 8/10 simán, kellemes meglepetés volt.

  20. Nagyon király a film! A feleségemmel együtt néztem meg tegnap este. Ezt azért hangsúlyozom ki mert utálja az ilyen filmeket és ő is végignézte. A vége nagyon király volt amikor a Kilmer és Dorff várják, hogy kinyissák az udvarra nyíló ajtót. A zenével és a bevágásokkal sikerült feltornászni az idegrendszeremet! A fehér “skinhead” nagyfőnök meg egyenesen zseniális karakter volt. Nem sokat beszélt de az a néhány mondat is elég volt ahhoz, hogy beszarjon tőle az ember.

    Klasszikus gyanús film…

  21. Meglepően jó film. Volt olyan rész, ahol majdnem kis pityergés volt, ami így utolóag szintén meglep. Perrineau mondjuk szerintem sem volt az igazi választás.
    Köszi human, és nálam is 8-as.

  22. Elolvastam human írását (köszönet érte),ezért néztem meg. A legjobb, hogy nem tudni hogyan alakulnak majd a dolgok. Minden filmet így kéne megcsinálni! Fenntartja az ember érdeklődését az utolsó percig. Stephen Dorff, és Val Kilmer a legjobb választás volt ! Ha más játszotta volna a szerepeket, nem biztos, hogy ilyen maradandó élmény lett volna a Felon. Val Kilmer színészi játékán meglepödtem, egyszerüen zseniális ebben a filmben. És fura, hogy mekkora nagydarab állat benyomását keltette. Stephen Dorff legnagyobb pozitivuma, hogy képes az érzelmei kinyilvánítására! Magával ragadja a nézöt, ahogy a börtönbeli eseményeket átéli.
    Okos film, van társadalmi mondanivalója! Érzékelteti, hogy mit is jelent egy család egy ember számára…
    Egyetlen negatívuma, hogy a vége picit hihetetlennek tünik. De ezt leszámítva zseniális , maradandó alkotás!

  23. Már egy ideje halogattam a film megtekintését, most eljutottam a megnézéséig. Elég pozitívan csalódtam benne.
    Érdekes emberi sorsokat mutat be, ajánlani tudom én is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.