Babylon A.D. (moziváltozat)

Sajnos rossz hírrel kell elétek járulnom, ez a film így a moziverzióban gyenge lett. Szörnyű ezt mondani, de valamennyire a Hipervándorra hasonlít, ugyanúgy vázlatos az egész. Na jó, ez nem volt sportszerű hasonlítás, mert mint tudjuk, a Babylon AD azért ilyen mert agyonvágták. A kész és egységes film egyharmada a stúdió brutális vágásának hála kikerült a moziváltozatból. Ez végig észrevehető, egyszerűen pörgősebbre, akciósabbra vágták, de ezzel egyben ki is herélték.

babylon A.D. és a stuki

Amúgy ha a Hipervándor az sértés volt, akkor inkább a másik filmet hoznám fel, amire hasonlít, ez pedig Az ember gyermeke, de ez is igazságtalan tőlem, főleg mert nem csak koherensebb a Clive Owen eposz, hanem még rendezésileg is tökéletesebb. A Babylon AD-t jegyző Mathieu Kassovitz nem volt a kevés, de kötelező akciójelenet készítésekor a csúcson. Mondhatni. De valójában a hibáknak érződő dolgok legalább fele simán visszavezethető a bevezetőben említett brutális műveletre. Ezzel vissza is kanyarodtam a sok hasonlítástól a lényeghez.

Néha olyan érzésem volt, hogy a látványos jelenetek nagyja is csak azért került be, hogy eladható legyen a film. Mathieu valami teljesen más filmet akart, valami mélyet, vallást és emberiséget szikével metszőt. De hát ehhez ért a rendező, miért raktak akciót mégis a filmbe? Ha kevesebb lett volna a lövöldözés, akkor nem tudták volna hova vágni, mert nem maradt volna semmi belőle és lehet jobban is jártunk volna, ha ezt így nem erőltetik.

Tudom, sokat emlegetem a vágást, lehet az a reakció rá, hogy hiszti, viszont ha megnézitek mennyit metszettek ki, akkor azért lehet koppanni: 161 percből faragtak 90-et! És biztosíthatlak titeket, hogy látványos jelenetek nem vesztek oda a csonkítás során. Nem véletlen Vin Diesel megjegyzése, hogy az alakítása is ott van a vágószoba padlóján. Ami maradt az a tipikus Vin Diesel féle akcióhős, aki néha érthetetlen helyzetekbe kerül, mert… nos tudjátok.

A történet amúgy röviden annyi, hogy a Diesel által játszott Toorop némi pénzért átszöktet a határon amerikába egy különleges lányt, meg annak a kísérőjét. Öö, mostmár érthető az ember gyermeke dolog? Bár itt nem apokalipszis van, csak az emberiség fejlődése. Legalábbis így vettem ki. Az út során teljesen súlytalanul, de kötelék alakul ki közte és a kísérendők között. És ennyi. Amerikában történnek dolgok, de akkora lyukak tátongnak az olló ejtette sebek helyén, hogy érthetetlen mi-miért történik. Egyszer csinálni akarják ezt aztán a következő jelenetben mindenféle átvezetés nélkül már teljesen más véleményen vannak.

Nem tudom érdemes-e még tovább koptatnom itt a billentyűket a Babylon A.D.-ről. Aki teheti várja ki a rendezői, uncut verziót, mert hát ebben valahol egy jó film is lapulhat. Erre a film csonkra nem tudok 4/10 pontnál többet adni. Mindig amikor valami értelmes párbeszéd lett volna ugrás van, amikor filozofálnának az erőszakról, vallásról, emberekről, akármiről, ami értékes vagy amit az orrunk alá akarnának dörgölni, hogy vegyük már észre, változtassunk, akkor azonnal jóéjt. De komolyan, dumálnak egy picit aztán alszanak. A film első fele még csak-csak értelmes, de amint Amerikába érkeznek onnantól még az átlagosnál is jobban széthullik a film.

Ehh, hagyjuk.

human
írta
2008. 10. 09. 15:42
megjelenés
46
hozzászolás


46 hozzászólás a “Babylon A.D. (moziváltozat)” bejegyzéshez

  1. Én is láttam a filmet, és már a megnézése előtt vinnyogtam, hogy minek kellett megvágni. Nos ja, tényleg érthetetlen sok helyen a film, és baromira hiányérzete van az embernek. Ettől függetlenül nekem még így is bejött a film. De nagyon várom a vágatlant. Úgy érzem, ott egy teljesen más filmet fogok kapni. Remélem majd jön arról is kritika.

  2. Anno szintén a Fox volt az, amelyik kiherélte Ridley Scott Kingdom of Heaven-jét, és lett e kiváló rendezői vágásból egy közepes moziverzió. Ezen eset és a jelenlegi kritika tükrében is inkább megvárom a rendezői verziót a Babylon A.D.-ből…

  3. hát ez a film tényleg szar lett! pedig csípem diesel-t de sajnos ugy ahogy van szemét a film… a vége a legszörnyűbb….nincs mese ezt újra kell forgatni!

  4. Azért elmegyek megnézni ha eljut nálunk moziba, vágatlanul meg majd itthon a dvd-t.

  5. az ilyen széthullott filmekről mindig a Rollerball jut eszembe. Könnyed B moziból csináltak egy fárasztó ZS-t.

  6. miaz, h 160 bol 90 perc lett? csinaltak egy filmet es utana aztmondtak,h kell a fasznak azaz egy oranyi anyag dobjuk ki?ez mer jo?

  7. Az IMDb-ről: “At the time of the movie’s release, director Mathieu Kassovitz openly opposed this movie, calling it a “bad episode of “24” (2001). In the interview with amctv.com , Mathieu Kassovitz said that Twentieth Century Fox interfered throughout this movie’s production, which led him not to have a chance to shoot one scene the way it was written in the script or the way he wanted it to be.”

    Éljen a Fox… :S

  8. Hello.
    Épp most fejeztem be. Az eleje tetszett, sőt azután is, egészen addig, ameddig el nem jutottak NY-ba. Onnantól kezdve valahogyan elveszítettem a fonalat, vagyis túl gyorsan be lett fejezve az egész, ez rontotta le nálam a film szinvonalát. Egyszer nézhető kategóriába kerül nálam.

  9. Nem tudom miért kell mindennek ‘babylon’ nevet adni. Mikor köze sincs hozzá. Csak jól hangzik…

    A film annyira meg nem izgat…

  10. VIGYÁZZ, SPOILER!!!!

    Egyetértek humannal, de…

    Kurva könnyű a Foxot hibáztatni, de nézzük is, hogy mi is Kassowitz sara a dologban:

    “Nem engedtek úgy forgatni, ahogy akartam” – Mér’, hogy akartad? Akkor tedd fel a netre a forgatókönyvet és a koncept artot és nézzük!

    Akciójelenetet valahogy nem tud a srác forgatni, és ez még akkor is nyilvánvaló, ha valami foxos fószer vágta meg az akciójeleneteket: a kameraállások, a koreográfiák nagyon, nagyon gyengék. A hómotoros jelenet maga volt a tömény undor.

    Minden ruha úgy néz ki, mintha most jött volna ki egy sportboltból, még robbanások és sárban csúszkálás után is. De gondolom, ezt is a Fox erőltette a Mathieu gyerekre.

    A film úgy 2020-2030 környékén játszódik, de minden autó kb 2006-2008-as model. Konkrétan van egy kanadai jelenet, ahol elmegy egy mostani Nissan Pathfinder az előtérben. Vannak benne Smartok és mai Hummerek is. Gondolom, nem kérdezték meg a rendezőt, hanem azt mondták, hogy jó lesz ez így is.

    A díszlettervező és az operatőr kb a 80-as években járhatnak agyilag, annyira nem érzik, hogy mit kellett volna odatenni. Az orosz jelenetek talán a legművibbek.

    A komputeranimációs New York és a koponyasisakos motorosok nyilván viccnek kerültek be, ugyanúgy, mint az újhullámos francia parkourgyerekek, amiken csak nevetnei lehet. Gondolom, ebbe sem volt Kassowitznak beleszólása.

    A forgatókönyvet sem más írta, mint a rendező (ez végül is nálunk is be szokott jönni)

    Ez egy dilettáns, gagyi, az eredtiségnek szikráját fel sem mutató film, ami ráadásul nyúlja a Children of Ment, de erőből. Azért dühít, mert Kassowitztól többet vártam, egyik kedvencem a Bíbor folyók (mondjuk ott sem a forgatókönyv az erős) és a Children of Ment meg mesterműnek tartom, forgatókönyvileg, díszlet és jelmeztervezésileg, rendezésileg egyaránt.

    Szerintem a director’s cut sem fog ezen segíteni (a Kingdom of Heavennél azért lehetett érezni, hogy ebben több van, itt ilyet nem éreztem).

    De ne legyen igazam.

  11. nekem igy 70 perc vágással(wtf?! hetven percet kivágtak??) egyszer-otthonnézős,

    spoiler:

    egyébként nekem az volt a vágásból fakadó legnagyobb problémám hogy kurvagyorsan összejött a csajjal és be se mutatták hogyan. a csaj még előszőr utálja vint mert megölte azt a pankrátort és akkor húsz perccel később már ott áll előtte a tükörnél…

  12. Ebből kegyetlen jó filmet lehetett volna készíteni, amolyan Immortal ad Vitam vagy Rennaisance félét. De szétvágták! Szerencsére határtalan a képzeletem, így a vágott jelenetek közé oda tudtam képzelni pár dolgot, de voltak jelenetek ahol tényleg akkora ugrások voltak, hogy brutális. Szerintem nincs olyan jelenet ami után ne vágtak volna ki 2-5 perc átvezető részt.

  13. sejk! A CoM egy 1992 regényből készült, ez meg egy 1998-asból. Kassovitz 5 évig dolgozott a filmen, a CoM meg csak 2006-os. Legfeljebb az eredeti sci-fi könyv íróját lehetne megdorgálni plágiummal.

    A Fox meg bekaphatja, ezt a filmet ők b***ták el. Én sajnálom Kassovitz-ot, éveket dolgozott ezen a projecten (gondolom ezért sem hagyta ott az egészet a forgatás közben), aztán a stúdió meg belerondított.

  14. Szerintem pl. a Children of Men is legalább ennyire sz*r:) De ez legalább nem volt unalmas:)

  15. Majd dvdn biztos lesz rendezői változat.
    Ott megcsodálhatjuk az igazi művet.
    Ezért így kár.

  16. pontosan. egyszerűen tudták h a nagy vágás után mi lesz, szar. meg is bukott. jobban jártak volna ha bepróbálják a két és félórás filmet, hátha az nem bukik. Az egyik biztos bukta volt, a másik meg talán bukta. Utóbbit kellett volna vállalniuk.

  17. jó a kritika és teljes mértékben egyetértek. kb 1 hónapja láttam, én is ezt a kizsigerelt változatot.a 4 pont viszont sok ennek a szennynek

  18. mivel nekem nem titkolt vagyam, hogy egyszer filmrendezo lehetek, ilyen esetekben mindig sajnalom a rendezot, mert ha azt vesszuk, az az o gyereke, legyen az barmilyen, persze ha azt a rendezot erdekli is a film, mert kassovitz nem szokott csak ugy unalmaban forgatni…

  19. Mintha csak a számból vetted volna ki a szót. Gyalázatosan gyenge lett. Az ember gyermeke lazán feltörli vele a padlót. :/

  20. hat enis teljesen egyetertek a kritikaval. amugy en egy 6.5/10 et adnek ra igy, de csak a porgosseg miatt. amugy a megvagas nehany helyen nagyon zavaro.

  21. Mokas, h mar egy 160 perces filmet is vagni kell. 4 oras hossz felett tudom kb megerteni, hha vki nem tudja vegigulni, de ennyiert meg orulhetnel, h tobb mint 1,5 ora szorakozast kapsz a penzedert. Nem is ertem egyebkent ugy overall, h miert ez a 1,5-2oras hossz a trend mar nagyon sok ideje. Karakterabrazolasra kb. csak abban az esetben van ido, ha kamaradramarol beszelunk (pl. a 12 duhos emberben mukodott a dolog), a storyval is rohanni kell, beszelgetesre sincs ido, nem hogy egy csendes, meditativ, hosszabb beallitasokra. Jo, valoszinu kilogok a sorbol, mert tenyleg nem egy olyan ismerosom van, aki keptelen 2 oranal tobbet vegigulni (persze, ha kocsmazni megyunk, ez minden tovabbi nelkul megy neki :o ).
    H a filmrol is irjak: ez a verzio sztem max a rossz vicc kategoriaban indulhat. 1000dbos puzzlet veszel es kapsz cserebe egy 1000db-os puzzle dobozt, meg 300 darab kirakosdarabkat. Nem is ertem, h gondoltak, h a film felet ki lehet ugy vagni, h abbol marad is vmi ertekelheto. -10/10

  22. Ehh… későn vettem észre a posztot. Kíváncsi voltam már a reakciókra. Először is az ég világon semmi köze nincs az ember gyermekéhez. Ott az emberiség egy gyilkos kór következményei után próbál talpra állni, itt szó sincs ilyenről. Tulajdonképpen semmiről nincs szó, mert sajnos elvették tőlünk a film mondandóját, a befejezést. Nekem tetszett a film, és nem azért, mert így jó, ahogy kiadták. Bemutat egy olyan világot, amit én személy szerint lazán el tudok képzelni a jövőben, ellentétben Az ember gyermekével(félre ne értsetek imádom a filmet és jobb mint ez valóban). Iszonyatosan hangulatos, ahogy Toroop(v mi a rák a neve) sétáll az utcán éli hétköznapi életét, engem már itt lenyűgözött a film. Aztán áttérünk kicsit vallásosabb szálra, ami igazándiból kicsit érthetetlen szinte végig a film folyamán. Valahogy nem válik nekem egésszé ez a tökéletes fegyver, meg világvallás leszünk, meg jó nagy tetü a rendfőnökünk. Nem maga a történet tetszik, hanem a világ, ami érezhető, tapintható. Dieselnek messze nem ez a legszarabb filmje, főleg nem alakításban. Nagy izmai vannak a srácnak, de tud színészkedni is rendesen.

    Egy nagy baj van: mindenki akciófilmet várt Dieseltől, de ez nem az. És hála Istennek, hogy nem. Ez egy lehetséges jövő, ahol Amerika elszigetelődik a jólétbe, a világ meg szenved, sanyarog körülötte. Tényleg puzzle a film, mert vannak benne észrevehető hiányosságok, de ennek ellenére is számomra volt benne valami varázslatos, ami megfogott.
    A vége viszont egyértelműen pocsék, tulajdonképpen nincs is vége rendesen. Szerintem egy nagy klasszikustól estünk el így, de nyomot azért még így is tudott hagyni bennem.

    Számomra többszörnézős. A fröcsögést meg nem értem(nem humanra gondolok), ha egy ember szt mondja, hogy szar, akkor szar? Nem jó így a film, de korántsem szar. És ha valaki nem veszi észre benne a jó dolgokat, az ne nézzen hasonló filmeket.

    “Szerintem pl. a Children of Men is legalább ennyire sz*r:) De ez legalább nem volt unalmas:)” az ehhez hasonló hozzászólások…Az, hogy valaki buta egy filmhez, ne nézzen ilyet. Ha meg nem vagy komplett hülye, de nem szereted a hasonló témákat, megint csak hagyd ki az ilyeneket.

    “A film úgy 2020-2030 környékén játszódik, de minden autó kb 2006-2008-as model” most azt kellene mondanom, hogy nagyon hülye vagy, de inkább nem teszem. Nem volt kicsit észrevehető a filmben, hogy egy kurva nagy világválságban játszódik? Konkrétan enni alig tudnak az emberek, nem új autót gyártani. Olyan a jövő a filmben, ahová most közelítünk: elég szar nagybetűvel.

    Én azt mondom hogy nézze meg aki még nem látta, mert nem rossz film. Vannak benne marhaságok, meg szar a vége, de érdekes a látvány és egyáltalán nem rosszak a főszereplők alakításai.Nekem ez 7/10, de lehetett volna 9 is, ha nincs így elbaszarintva.

  23. Nagyon kéne az a szövetségi törvény, ami megtiltja a FOX-nak, hogy a limonádénál bármi komolyabb dologba fogjon! Ez így nézhetetlen volt, talán a vágatlan verzió egy filmet takar…

  24. Amúgy biztos vagyok benne, hogy van olyan fizetett alkalmazott a FOX-nál, aki Tarkovszkij Stalkeréből is tudna az újjászületett republikánus közönség ízlését kielégítő akciófilmet vágni!

  25. Balee

    “”A film úgy 2020-2030 környékén játszódik, de minden autó kb 2006-2008-as model” most azt kellene mondanom, hogy nagyon hülye vagy, de inkább nem teszem. Nem volt kicsit észrevehető a filmben, hogy egy kurva nagy világválságban játszódik? Konkrétan enni alig tudnak az emberek, nem új autót gyártani.”

    Kösz a személyeskedést. Arra utaltam, hogy egy 2006-os mondjuk Smart vagy Hummer 20 év múlva kurvára nem úgy fog kinézni, mint ahogy ebben a filmben. Pl. nézz rá egy 1988-ban gyártott autóra manapság és érted, hogy miről beszélek. Főleg, hogy közben nagyon beütött az a krach, amit a filmben látni szeretnél. Azóta nem gyártottak autót? Hát ezt te sem gondolod komolyan. És ha már itt tartunk, mivel mennek ezek az autók? Benzinnel? Ha már az egész világ senyved és halál válság van, hogyhogy ez nem érinti korunk legnagyobb kérdését, az energiapolitikát (mivel mennek az autók, vannak-e még autók, miért nem változott az autók kinézete, miért úgy néz ki, mintha most jöttek volna a kereskedésből…)? Szóval ezeket a dolgokat halálra elbaszták szerintem…

    A Children of Menben legalább átalakították az autókat, hogy kicsit máshogy nézzenek ki (jó-jó, itt is rátettek valami álcát a Range Roverekre, de könyörgöm, már a jövő évi modellek is durván máshogy néznek ki, mint amit a filmben láttunk)

    Pl nézzük a 2008-as Ford Explorert:

    http://www.cardata.com/images/2008_new_cars/Ford/2008_Ford_Explorer_XLT.jpg

    És a 2010-es Ford Explorert (még csak concept, de megvan az irány):

    http://img223.imageshack.us/img223/9084/2010fordexploreram2hx5.jpg

    Érted, mire gondolok? Ezért írtam, hogy a díszlettervező abszolút nem érezte, hogy ez az egész miről szól és Kassowitznak kellett volna helyreráznia a dolgokat…

  26. Az egész film oda akart kijutni, hogy egy genetikailag kicsit felturbózott csajszi szüzen fog szülni, és ezzel egy új vallás elnyeri legitimitását (esetleges Bibliát olvasóknak felrémlik, hogy jééé, ilyet már halottam valahol…), tekintettel arra, hogy a legegyszerűbb csodák a legnagyobbak, értem az alatt h nem kell kettéválasztaniuk az Atlanti-óceánt, hanem elég egy génmanipulált lányka.

    Toorop mint MegatronBlasterHiper mercenary meg nagy lelki traumába kelett volna keveredjen annak kapcsán h mi is történjen, na gondolom azt ágták ki mind, mert akkor éppen nem szorongat a kezében egy mordályt – gondolták a Vin Diesel fanoknak má’ nem is izgi. Sajnos.

    Látható a filmen a posztapokaliptikus “Ember embernek farkasa”, amikor a tengeralattjáróra szállnak fel a menekültek. Ajánlom mindenkinek azt a jelenetet aki azt hiszi hogy egy szép új világ van eljövőben.

    Előttem sokkal szólónak igaza van h az orosz részek naonjók, meg amikot Toorop éli az életét még nem tudván milesz is el lett találva.

    Összesítve szerintem(!) azért marhajó a film, mert én láttam benne a potenciált. Igyis “valami”, de ha kijön a rendezői, az egyértelműen pusztítani fog kategóriájában.

    Ja, a negativum, hogy néha elkezdtek átcsúszni egy Oakleyreklámba, szerencsére időben visszatértek mindig.

  27. Nem tudtam, hogy megvágták és úgy megnéztem. Borzalmas csalódás volt a rendezőtől, az egész film lógótt a semmiben. De legalább már tudom miért. Dieselt szerintem a vágatlan verzió sem menti meg a tehetségtelenségtől. Az akciójelentek meg, lassúak, amikor megjelentek a béna Luc Besson-os ugra-bugra gyerekek akkor ment el a kedvem, ráadásul nagykabátban bunyózni – ilyen hülyeséget…Mondjuk Jerome király volt – hozta a karaktert! :)

  28. “”Szerintem pl. a Children of Men is legalább ennyire sz*r:) De ez legalább nem volt unalmas:)” az ehhez hasonló hozzászólások…Az, hogy valaki buta egy filmhez, ne nézzen ilyet. Ha meg nem vagy komplett hülye, de nem szereted a hasonló témákat, megint csak hagyd ki az ilyeneket.”

    Nem vagyok, buta, sőt kiszúrtam a film “poénjait is” (amikor ott vannak az öreg házában és a kamera végigmegy a polcon ahol van egy rakat képeslap, az egyiken meg a gyerekeket szállító gólyákat lövik le). De nem tetszett. Unalmas volt, a jövőkép, anarchia ábrázolása gyenge. Vagyis nem, az eleje jó, de ahogy ment előre a film eluntam magam. Számomra egy nagyon nagy csalódás volt.

    Ezt legalább geci álmosan végig tudtam nézni, majd “egynek jó volt” gondolattal aludtam el.

  29. Azem nem mondok újat, alapnyagból lehetne jó film is, de ez így elég kaotikus nulla. francért kellett akciófilmé vágni! Grrr.

    Spoiler

    A kezdet hangulat a lepukkant részekkel bejött. Vártam, hátha jobban kifejtik mi is vezettett ide, szóval valami háttértörténet. Aztán egyszercsak ripsz-ropsz jön az akció, menekülünk, megpihenünk menekülünk, majd jön a vége. Miután kijönek a házból, teljesen egymásra vágtak mindent. Magyarázat a csajra fél percbe belesűrítve. Végén az autós jelenet után meg vártam, hogy történjen valami…

  30. blogen: Ha a Sztalkerhez hozza merne nyulni vki, akkor keresnek vmi kedves bombat az Anarchist’s cookbookban, aztan csinalnek belole par 1000 darabot :D

  31. szerintem egy filmnel teljesen mindegy, hogy az 90 perc vagy akar 3-4 ora, ha az el tud szorakoztatni, erre jo par ellenpelda van es meg tobb jo pelda, pl a kedvenc filmemet, a Ponyvaregenyt amikor eloszor megneztem, fel se tunt, h 2 es fel ora, nekem kb 80 percnek tunt, mert a tarantino dialogusok annyira peregnek, hogy egy nem tul mozgalmas film valosaggal hasit, mondjuk en ellenpeldanak tekintem a gyuruk urat, ami szerintem vontatott, viszont a studiot nem ertem, ha megnezzuk szerintem az all time box office-t, akkor az elso tizben tobb a 90 percnel tobb film, mint a perces, szoval a foxot kezdtem lassan megutalni, ha a watchmen-t se engedik, akkor asszem en a neten inditok egy bojkottot a fox filmek moziban valo nezese ellen

  32. Nem hallottad mchn! Tévésorit csinál belőle a FOX: STALKER, The Aleksandr Kaidanovsky Chronicles címmel!

  33. hát, reméljük, hogy kijön, és legalább egyszer meg tudjuk nézni, hogy mit gondolt Kassovitz, hogy miről szóljon a film. rendre olyan érzésem volt, hogy lényeges, nem akcióelemek kiszorultak a filmből, így a sztorinak csak egy kisebb része jutott el hozzám, a fogyasztóhoz… és ez bosszantó volt nagyon, persze előtte olvastam az itteni kritikát, így lehet, hogy csak ki voltam hegyezve.

  34. 1. biztos volt itt valami jovokep, de en fingot nem ertettem belole, mert annyira nem volt benne semmi pufolesen meg lovesen kivul.

    2. ez melyik regenybol keszult cucc? elolvasnam inkabb azt, mint ezt a filmet..

    Volt itt jo sok hulyeseg benne ez teny (dronok amik mindenre lonek, a jegesmedvek meg azert szep nagyra tudtak noni, a tengeralattjaron meg a rohadt kicsi helyre esz nelkul eresztik fel az embereket mikozben gazdasagosabb lenne kevesebb jelentkezobol jobban berakodni az embereket…)
    es stb,

  35. Kicsit necromancy elővenni ezt a témát, de most jutottam oda, hogy utánalestem a filmnek, mielőtt megnézem.

    Tudom, hogy az imdb-n is szerepel a 160 perces eredeti verzió, ellenben olvastam egy cikket, csak az idevágó részt idézve:
    “The last stroke, Kassovitz says, was when Fox interfered with the editing of the film, paring it down to a confusing 93 minutes (original reports were that 70 minutes were cut from the film; Kassovitz says the number is closer to 15). ”
    (Forrás: http://blogs.amctv.com/scifi-scanner/2008/08/babylon-ad-mathieu-kassovitz.php )

    Szóval a rendező is csak 15 perces rövidülésről beszél (ami azért még mindig sok). A Studio Canal által forgalmazott verzió (pl. Fro-ban azt adták) pedig 100 perc körüli – még az is lehet, h az kb a rendező által vág(y)ott változat :)

  36. Hát srácok! Nekem az az érzésem támadt hogy ez egy az egyben Ember gyermeke koppintás volt, meghintve nem kevés ‘amerikum’-mal: volt benne egy szuperbölcs mellesleg kiváló karatés nő, volt egy kiválasztott szuperképességű skizo, na meg a dörzsölt áldozathozó harcos. Mi hiányzik még? Ja meg azért a románc sem maradt ki. Én is úgy gondolom, ebből valami szentimentálisat próbáltak kihozni, de hatásvadászat lett az eredménye. Valóban, talán jó film is lehetne, de tényleg így összevagdalva elég zsufi lett. Így átlagos, egyszermegnézős, 10/4 a részemről.

  37. Utánalestem az “uncut” változatnak, US-ben már kidobták (blueray-en, hogy elférjen az a sok xtra:))

    A leírás szerint az is csak 101 perc. És ha igaz az írás, amit olvastam (még nem láttam az uncut verziót):

    Akkor csupán egy hummerversenyről, és némi bunyoról maradt le aki megnézte a mozis változatot.

  38. Nos röviden,
    90 percet elpocsékoltak az életemből…

    Ennyire nulla filmet rég nem láttam már. Semmi értelme az egésznek, érthetetlen, logikátlan és még a mondanivalóját se érteni, már ha van neki. Az egész történet nem értelmezhető!
    Azért jöttem fel a netre, hogy utána olvassak, mit is láttam, vajon mit akart a film elmondani nekem. Az egész egy nagy zagyvaság.

    Mindegy, hogy kinek a lelkén szárad ez a selejt, de kedvem lenne visszakövetelni a pénzemet…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.