The Promotion

Itt rendesen félrevezettek az előítéleteim, de szerencsére így sem hagytam ki a filmet. Egy furcsa, de nem mindfuck persze, filmélménnyel gazdagodhattam. A történetet elolvasva és az egyik szereplőt megnézve arra jutottam, hogy egymást szivatós és leégetős vígjátékról lesz itt szó, és hát ezekről pont nincs. Szerencsére.

A Promotion főszereplők

A történet röviden annyi, hogy van két középszintű manager valami szupermarket lánc (a név mindegy, lehetne Tesco, Cora, akármi) egyik üzletében, és amikor a lánc új üzletet nyit, akkor mindketten pályáznak annak az üzletnek a főmanageri posztjára. És erről szól a film, hogy a főnökök megvizsgálják a jelenlegi munkájukat, interjúztatják őket, ilyesmi. És mint mondtam, bár néhol keresztbe tesznek egymásnak azért, de közel sem egy agyatlan vígjáték az egész, főleg, hogy nem is vígjáték, csak pár poénnal fűszerezték a drámát.

Mondjuk itt bejön az a faktor, hogy igazából az emberek nem a teljes valóságot akarják látni és bizony ez a film nem a hősökről szól, de még csak nem is a hétköznapi hősökről, csak két munkásról, aki teszi a dolgát. Megpróbál jó színben feltűnni a főnökei előtt, megbirkózni a vásárlókkal, boldogulni az életben, néhol fájdalmasan átlagosan. Pont ezen hétköznapi humora, visszafogottsága miatt működik a film. Valahol feelgood, valahol depressziós belegondolni, hogy ez a cél? Elég pénzt keresni a házra, feljebb lépni a manager létrán és folyamatosan nyelni, ameddig megy?

Van aki azzal jött a film megtekintése után, hogy ezekkel a szereplőkkel nem ezt várta, és ez még valahol érthető is. Seann William Scott még mindig Stifflerként van elkönyvelve talán, John C. Reilly-ra is jobban emlékszünk az agyament vígjáték szerepeiből, és akkor még a mellékszereplőgárdáról nem is beszéltem, akik között sok vígjátékokból és vígjáték sorozatokból ismerős arc fordul elő. Mondom, senkit ne vezessenek félre ők, ez maximum cinizmussal felvértezett dramedy, nem komédia.

The Promotion értékelés

Egy kicsit lehúzott, hiszen ez borzalmas élet, és csak Jenna Fisher dobja fel tényleg, aki a feleséget alakítja. De itt jön be az, hogy a hangulata valahogy elkapott, simán végignézős volt, semmi ingerem nem támadt, hogy félbehagyjam “majd befejezem holnap” felkiáltással, pedig éjjel néztem. 7/10 mondjuk. Nem váltja meg a világot, nem fogunk beszólásokra évek múlva emlékezni, de jó volt.

18 hozzászólás a “The Promotion” bejegyzéshez

  1. Nekem viszont nagyon nem jött be. Unalmas az egész. Valahogy hiányzik belőle valami ami odaragasszon a filmhez. John C. Reilly számomra olyan szinten idegesítő színész hogy viszketni kezd a tenyerem ha csak meglátom! Nemtudom miért van ez :o
    Számomra maximum egy 4ös.
    Jenna Fischer tényleg jó nő :D
    Rick Gonzalez alias Ernesto még mindig ilyen helyen dolgozik? :) (Reaper? :)
    Szóval nekemen nagyon nem jött be. Bocs.

  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz (kivéve hogy JCR szerintem a Walk Hard-ban azért jó volt, de különösebben én sem csípem).
    Jenna Fischert meg bárhol látni jó dolog.

  3. Nekem bejött, ez a film nekem teljesen olyannak tünt, amilyennek human leírta. Mindennapi emberekröl szóló kedvesen szomorú film.
    Szerintem a híres szereplö-gárda árt a filmnek, persze nem a játékukkal van a gond, csak számomra ismeretlen színészekkel talán hitelesebb lett volna az egész. Így nem volt az az igazi as real as it gets feelingje.
    De még így is 7/10.

    Talán spoiler:

    Azért a falon átkiabálós/áthallatszó poénokért egy vígjáték sem szégyenkezhetne:)

  4. “Nekem sem jött be a film.”

    plusz egy mondatoooot, na:) sokkal árnyaltabb a kép, ha legalább, mind fennen, kapunk egy, ha nem is kisregényes, de párszavas indoklást – így tudunk dönteni arról, hogy most érdemes-e vagy sem megtekintésre.

  5. Egyetértek Teppikkel, nekem is uncsi volt, okés, voltak jó meglátásai a filmnek, de nem szeretem, ha buta és átlagos emberekről szól valami.

  6. Na erről én is akartam írni, főleg, hogy sales trainingen feljött a téma, sajnos senki nem látta, pedig egész elgondolkodtató a film.

    Jenna Fisher nagyszerű, vele bármit el lehetne adni nekem, emelett pedig a filmben sok a kínosan feszengés, amit most nem negatív értelemben mondok.

    Két jelenet nagyon megfogott, az egyik, hogy Stiffler elrakja a csúfolódós kártyákat (mennyire nem tehet róluk, s mégis, mintha ezen múlna a boldogsága), ill. a másik oldalon a training, amikor a feladat a vegyetek le valami feleslegeset magatokról. Ez a fajta megfelelni akarás sokaknak teszi tönkre az életét.

    Szóval tanulságos a film. A 7/10 nálam is áll.

  7. thx. már ennyi is behatárolja, hogy körlbelül milyen hangsúlyokkal készült a film, hogy mikor kell megnéznem, milyen hangulatnál.

  8. A leírtak alapján talán kicsit oltja a szomjamat. valami hasonlóra vártam már egy ideje. Pure színészi játék, semmi cicó. (Nem emlékszem olyan filmre amire nem 7/10-et adtál, bár csak pár hónapja vagyok rendszeres olvasód:P)

  9. nekem nem jött be, felejthető filmecske. veletek ellentétben jenna fischer sem tetszett benne, pedig bírom. seann w. scott-nak vannak ennél jobb filmjei, pl. a Trainwreck: My Life as an Idoit egy remek dramedy. akinek meg ő még mindig stifler, az biztos nem látta sok mindenben. 5/10

  10. Nekem viszont bejött. Lehet azért gondoljátok unalmasnak, mert a munka amit ezek az emberek dolgoznak, kurva unalmas munka, és ráadásul még szívás is. Egyáltalán nem ezt vártam ettől a filmtől, én is azthittem, hogy valami őrült vígjáték, de így is teccett. Visszaaggya a hétköznapok szürkeségét, amit csak poénkodással lehet túlélni, és megmutattya, hogy az élet értelme nem az, hogy menedzser helyettesből menedzserré léptessenek elő, de másképp meg éhenhalsz.

  11. Ez egy kifejezetten rossz film! Alig birtam végigülni. Unalmas, semmitmondó. Hangulata kb. mint egy átlagnál is rosszabb hétfő a munkahelyen. Kell ez otthon? Szerintem erősen kihagyós, hacsak nem a tömény depresszióra utazik valaki. Az benne van. Egyetlen pozitívum Reilly karaktere, nagyon élethű! Ilyenek az emberek. Ezekkel viszont magam is találkozom(vagy én is ilyen vagyok valahol), de erre a személyiségre meg kár időt pazarolni, mert csak nyílik a bicska a zsebedben. Amúgy egyetértek Teppikkel. Én csak ütném szét a fejét (már a filmbelit).

  12. az tuti viszont hogy a valóságban nem ketten meg nem hárman állnak sorba az állásért…

    amúgy simán jó kis filmecske volt ez, tényleg olyan hétköznapi. egy kicsit én is hiányoltam azt a pluszt, azt a csavart, amitől feelgood lesz az egész, de így is jó volt, olyan emberi… human right? ;)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.