Blockbuster watch: Star Trek

Kicsit lássuk visszemenőleg az adatokat. Kezdjük ott, hogy 75 milliós nyitóhétvégével kezdett a Star Trek, és innen jól tartotta meg a nézőket a második hetére, szóval elmondhatjuk, hogy JJ Abrams megvetette lábát az A-kategóriás rendezők között. Kíváncsi leszek, hogy saját ötletből mit művel majd, mert lassan adnak majd neki pénzt rá.

Amúgy még a bevételekhez kapcsolódóan, hogy a Star Trek bemutatója utáni héten az Angyalok és Démonokat hozták be, ami ugye megnyerte azt a hétvégét, ciki lett volna ha nem teszi, de a második hetében levő Trek azért szombaton mégis lehagyta, ha összesítve nem is.

Az itthoni majdnem egy hónap alatt összeszedett 35 806 nézője sajnos bukásnak számít. Míg odakinn az A&D a gyengébb a kettőből, addig itthon fordított a helyzet és Tom Hanks 2 hét alatt több mint kétszarannyi nézőt hozott a moziknak mint a Trek 3 alatt.

5 hozzászólás a “Blockbuster watch: Star Trek” bejegyzéshez

  1. A magyar nézettségről annyit, h Szolnokon be se mutatták… Cinema City-t nem érdekelte a történet és arra gondoltak, h biztos akkor mást se.

  2. Gondolom ezek pesti adatok?! Jelentem itt a megyében + szomszédos megyében se adták még a ST, mehettem fel Pestre, még 1 hetet vártam volna, de több mint egy hónapot?! Június elején talán adják, sztem megnézem ott is mégegyszer.
    ST szépen termel amcsiban ez a lényeg. Nagyon lassan esik vissza a nézettsége, ez külön jó jel bejön a jónépnek.
    Azért így utólag vissza kéne nézni, egyes emberek milyen kommenteket nyomtak az első képekre, most meg az idei nyár blockbusterei közül valószínű ez kapja a legjobb kritikákat és a legtöbb lóvét (TF2 csak lóvét fog hozni :-D)
    Már akkor lestem a sok homizós hsz-n, most meg csak jót röhögök (mint ST-fan)

  3. Itt Zalában is csak várunk és várunk, de ST még mindig nincs. Azt érik el hogy dacból már csakazért sem fogok elmenni rá hanem lehúzom a dvdripet. Az valószínűleg ugyis előbb lesz :/ (hiszti off)

  4. Iszonyat kevesen nézték meg itthon. Én kétszer is megnéztem moziban a haverokkal, nagyon bejövős a cucc és ha kiadják dvd-n akkor itthon is megnézzük majd a kertben projectorral. Szerintem nagyon jó film, és azoknak mondom akik még nem látták vagy esetleg leszedték netről a sz@rt, hogy adják ki egyszer azt a 800-1000Ft-ot mozira, mert megéri.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.